Filmvilág blog

Belsős meló - újabb válságdoku

Inside job

2010. augusztus 24. - Baski Sándor

Hollywood gyorsan reagált a gazdasági válságra, a vígjátékoktól a poszt-apokaliptikus filmekig mindenhol megjelenik a téma, hol nyíltabban, hol burkoltabban. A dokumentumfilmesek közül elsőként természetesen Michael Moore reagált, a Kapitalizmus – Egy szerelmi történet a rendezőtől megszokott propaganda-stílusban készült, fő üzenete, hogy a rendszer menthetetlen, ki kell cserélni az egészet. Készült egy másik beszélő fejes dokumentumfilm is a témáról, Charles Ferguson rendezésében, akit korábban az iraki háborúról szóló filmjéért (No End in Sight) 2007-ben Oscarra is jelöltek, nem mellesleg pedig korábban neves szoftverfejlesztőként maga is belekóstolt az üzleti világba. Az Inside Jobot idén Cannes-ban mutatták be először, Matt Damon narrálja, és a Wall Street-i bankároktól a gazdasági lobbistákon át Soros Györgyig és a szingapúri miniszterelnökig sok bennfentes ember nyilatkozik benne a válság okairól. Az előzetes alapján úgy tűnik, a demagógia Ferguson filmjéből sem hiányzik (a bankárok kokainfogyasztási szokásai nem feltétlenül kapcsolódnak szorosan a témához), de talán informatívabb és alaposabb munka, mint Michael Moore agitkája. (És hozzánk valószínűleg pont ezért nem fog eljutni.)
 

A bejegyzés trackback címe:

https://filmvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr692244227

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása