Deliverance (1972) Rendezte: John Boorman. Írta: Saját regénye alapján James Dickey. Fényképezte: Zsigmond Vilmos. Szereplők: Jon Voight (Ed Gentry), Burt Reynolds (Lewis Medlock), Ned Beatty (Bobby Trippe), Ronny Cox (Drew Ballinger), Billy Redden, Bill McKinney, Herbert „Cowboy” Coward, James Dickey, Ed O’Neill.

Utazók, útra fel! – Mit kell tudni róla?

Bár Magyarországon elsősorban filmrajongók körében ismert, a Gyilkos túra a modern amerikai klasszikusok egyike és a thriller műfajának mérföldköve, egyben a „backwoods horror” néven ismert alműfaj alapfilmje. Jelentős anyagi-kritikai sikert aratott a bemutató idején (három Oscarra jelölték), és népszerűségéből mind a mai napig nem veszített. Az elsősorban költőként ismert James Dickey regényét feldolgozó alkotás nem egyszerűen csak egy hatásos, sőt felkavaró pszicho-horror, hanem elgondolkodtató, művészi igényű opusz a lélek sötétjéről, ember és ember, ember és természet viszonyairól – erre utal az eredeti cím is, amely a hazainál jóval elvontabb: „deliverance”, azaz megszabadítás, megváltás, átadás.

Egy táska rejtélyes fényei – Miről szól?

Ahogy az az isten háta mögött játszódó rémfilmekben (kb. ez a „backwoods horror”) lenni szokott, néhány nagyszájú városi kerül nagy bajba vidéken, miután összeakasztja a bajuszt a helyiekkel. Négy középkorú amerikai fehér férfi Délre utazik, hogy kenuval leereszkedjen egy folyón, melyet tóvá fognak duzzasztani, víz alá temetve az egész vidéket. Viselkedésük rögtön a megérkezés után visszatetszést vált ki a helyiekből, de eleinte jól mennek a dolgok, legfeljebb a személyes súrlódások okoznak gondok az út során. A legnehezebb szakasz előtt a csapat kettéválik, ami szörnyű következményekhez vezet: két helyi vadász foglyul ejti Edet és Bobbyt, utóbbit egyikük meg is erőszakolja. Megérkezik a csapat másik része, Lewis megöli az erőszaktevőt, ám az igazi problémákkal még csak ekkor szembesülnek. Le kell jutniuk a folyón, fel kell venniük a harcot az egérutat nyert vadásszal, és az út végén sem érnek révbe, hacsak nem akarnak részletesen beszámolni a hatóságoknak néhány kellemetlen és büntetendő cselekményről.

Apró különbségek – Hol jön QT a képbe?

QT ezúttal tulajdonképpen áttételesen jön a képbe, mivel a Ponyvaregény ominózus epizódját Roger Avary, a "Zed" becenév nagy rajongója írta. Míg a korábban elemzett Psycho-referencia inkább kivitelezésben, vizuálisan idézi az eredetit, az azt követő anális erőszak átemelése Boorman művéből elsősorban írói érdem, a rendező egyéb eszközökkel nem is játszott rá különösebben a Gyilkos túrára. No de haladjunk időrendben!
A kis Quentin kilenc évesen látta és szerette meg a Gyilkos túrát, amelyet utóbb barátja és kollégája, Avary használt fel egy forgatókönyvéhez, a Pandemonium Reigns-hez (ez egy soha el nem készült Roger Avary/Quentin Tarantino/Adam Rifkin-szkeccsfilm egyik darabja lett volna). QT-nak tetszett az írás, úgy érezte, két kedvelt filmjének ötleteit kombinálta (Boorman műve mellett a Test és lélek című Robert Rossen-boxfilmet), ezért megvette, és az átírásakor megtartotta belőle mindazt, amire szüksége volt a Ponyvaregényhez. Így született meg Az aranyóra című epizód, amely a boxmeccsel már alig foglalkozik, viszont öles mosollyal idézi meg és írja át az első mainstream filmet, amelyben anális erőszak látható (és közben mellesleg kikacsint a Mechanikus narancsra és a Portyánra is, de erről majd egy másik alkalommal).

Csak ugatsz egész nap, kicsi kutya…? – Hommage, „lopás”, vagy valami más?

Idézet-tisztelgés a „szokásos” Tarantino-technikával. Mindkét filmben ketten kerülnek bajba, az egyik meg van kötözve, a másik, testesebb szereplő pedig nemi erőszak áldozata lesz, de végül megmenekülnek a haláltól. A rendezőt az fogta meg Avary könyvében, ahogy egy elhagyott boltban, szinte a semmiből felbukkan a Gyilkos túra két réme (pontosabban városi megfelelőik), és a sporttematikájú bűnfilm minden átmenet nélkül átkerül egy fekete humorú rape ’n’ revenge movie vágányára. Ami közös a két filmben a gonosztevőkön és az anális közösülés körülményein kívül: a fenyegetettség érzése, amely megelőzi a sokkoló eseményt. A két vadász, illetve Zed és Maynard szándéka nem egyértelmű, annyi azonban biztos, hogy semmi jóra nem számíthat tőlük a két áldozat. Jelentős eltérés viszont, hogy míg Ed és Bobby Voight nyílt megkínzása vérfagyasztó („Visíts, malac!”), Marsellus Wallace sorsát sokáig csak sejti a néző, és a felfedésében van valami perverzen megmosolyogtató.

Megmondom én nektek, miről szól a Like a Virgin! – Verdikt

Dickey regénye már a megjelenésekor felkeltette az élvonalbeli rendezők érdeklődését. Sam Peckinpah is pályázott a műre, de végül kénytelen volt a szintén remekül sikerült Szalmakutyákkal vigasztalódni. A két mű ismeretében nyugodtan kijelenthetjük: így jártunk a lehető legjobban. Boorman munkáját nem érheti kritika, kihozta a forgatókönyvből a maximumot, ahogy Peckinpah is egy komplex, többrétegű művet tett le az asztalra szimpla ostromfilm helyett, benne egy egészen más jellegű, de szintén nagyon emlékezetes erőszakjelenettel. Fordítva talán nem így alakult volna.
A Gyilkos túra a Ponyvaregénytől függetlenül, saját jogán is népszerű, jelentős kultfilm, kulturális hatása tagadhatatlan. Már nem sokkal a bemutató után készültek utánzatai (pl. Köpök a sírodra) és parafrázisai (pl. Keleti kényelem/A lápvidék gyermekei), de kései leszármazottai közé tartoznak az olyan mai horrorok is, mint a Halálos kitérő. És hogy a frissebb alkotások közül is kiemeljünk egyet: ha valakit érdekel, mi a pontos háttere Woody Harrelson bendzsós jelenetének a Zombielandben, ne hagyja ki Boorman remekművének elejét, ahol a film második leghíresebb epizódja látható, amely Dueling Banjos néven ismert rajongói körökben.