A kritikusok többsége, úgy tűnik, egyetért abban, hogy Kathryn Bigelow filmje megérdemelten vált az Oscar-gála nagy nyertesévé (hat szobor, közte a legjobb filmért és rendezésért járó), miközben több szakértő szerint nem fest reális képet a bombaszakértők mindennapjairól. A korábban vagy jelenleg is hasonló osztagokban szolgáló katonák (vagy legalábbis azok, akik megszólaltak a film kapcsán), állítják: a szakmai szempontokat tekintve lehetetlen komolyan venni Kathryn Bigelow filmjét. Az EOD (Explosive Ordnance Disposal) csapatok nem furikáznak önállóan Irak utcáin egyetlen terepjáróval, harmadmagukkal, kizárólag konvojban közlekednek; a bombákat a legritkább esetben hatástalanítják puszta kézzel, messziről, robotok segítségével robbantják fel őket; a bombaszakértők nem kezdenek el mesterlövészt játszani a sivatag közepén, ahhoz nem is értenek; egyedül, gyalogosan pláne nem vágnak neki a bagdadi éjszakának, mert esélyük sem lenne a túlélésre – nagyjából ezek a főbb kifogások.  Mindezt könnyű szőrszálhasogatásnak minősíteni, hiszen Bigelow soha nem állította, hogy dokumentumfilmet készített volna, csakhogy egy olyan film esetében, amelyet éppen azért emeltek sokan pajzsra, mert ’bemutatja a háború realitásait a katonák szemszögéből’ (és a forgatókönyvíró állítólag személyes tapasztalatokat szerzett a témáról), az efféle jelentéktelennek tűnő részletek is számítanak. Ahogy egy, az EOD csapatok munkáját dokumentáló fotoriporter fogalmaz: „A bombák földjén nem egy kitalált eseményről szóló dráma. Ez a film egy milliók életét befolyásoló, ma is zajló háborúról szól, amelyben 100.000 amerikai vesz részt jelenleg is. Megérdemelne egy minimális történeti hűséget és a részletek iránti odafigyelést.”

A filmmel kapcsolatos viták apropóján a Foreignpolicy.com rövid kommentárokkal kísért képsorozatban mutatta be, hogyan dolgoznak az igazi bombaszakértők. (A képre kattintva tekinthető meg a teljes riport, a szövegek természetesen angolul vannak.) UPDATE: videoriport a tovább után.