Filmvilág blog

Igazságot Báthory Erzsébetnek!

Premierek a héten

2010. január 20. - filmvilág

VÉN CSONTOK – John Travolta és Robin Williams komédiája, a két főszereplőnek (egyikük agglegény, a másikuk elvált) egy hatéves ikerpárt kell pesztrálnia, ami nyilván tréfás bonyodalmakhoz vezet. A rendező, Walt Becker korábban olyan opuszokhoz adta a nevét, mint az Én és én, meg a tehén, a Buliszerviz vagy a Faterok motoron
A Filmvilág kritikusa szerint: „Nem valószínű, hogy a Vén csontok alkotói a filmcímmel reflektálni kívántak a mű minőségére, de sikerült nekik: a mindössze 88 pilledt percet kitevő darab alapötletét és gegparádéját tekintve is jócskán túl van szavatossági idején.” (Alföldi Nóra kritikája a februári számban olvasható.)

POKOLI ÉDENKERT – A korábban forgatókönyvíróként (A szökevény, Waterworld, G. I. Jane) majd rendezőként is bemutatkozó (Pitch Black, Riddick - A sötétség krónikája) David Twohy thrillere három nászutas pár rémálomba torkolló hawaii-i kiruccanásáról.  Főszereplők: Steve Zahn és Milla Jovovich.
A Filmvilág kritikusa szerint: „A lagymatag kezdést teljesen átértelmező fordulat után Twohy végre lendületbe jön: filmjén eluralkodik az a B-mozis báj – logikátlanágaival és abszurd aranyköpéseivel együtt – , ami az eddigi életművet is gyorsfogyasztásra alkalmassá tette, de mindez felettébb kevés ahhoz, hogy a Pokoli édenkertet a középszer fölé emelje.” (Sepsi László kritikája a januári számban olvasható.)

IGAZSÁG – török filmdráma magyar producerrel (Kántor László) és operatőrrel (Miklauzic Márton). Egyelőre nem láttuk, jobb híján itt a szinopszis a port.hu-ról: Asya anyósa ittas vezetése miatt egy balesetben elveszti férjét, melyet nem képes feldolgozni, s a vétkes nőnek nem tud megbocsátani. Miközben nem tud elszakadni múltjától, egyetemi tanárként egy 91 évvel ezelőtti gyilkosság vizsgálatát kezdeményezi diákjainak. Nem sejtik, hogy az Ottomán Birodalomban történt eset kutatása több helyen ellenállásba ütközik, s felszínre kerülnek társadalmi feszültségek, elfojtott kulturális hagyományok. A kutatás egyre veszélyesebbé válik, Asyat ismeretlenek kezdik telefonon zaklatni, s figyelik meg titokban.


BÁTHORY - A LEGENDA MÁSIK ARCA – Hosszú utat járt be Juraj Jakubisko nagyszabású (11 millió euróból készített) Báthory-filmje: az eredeti tervek szerint már tavalyelőtt bemutatta volna nálunk a Budapest Film, majd úgy tűnt, nem jut el a magyar nézőkhöz, míg végül a Jakubisko Film saját maga vette kézbe a forgalmazást. A film különlegessége, hogy a köztudatban és a popkultúrában női Drakulaként ismert, és a legendák szerint 600-nál is több fiatal lányt megölető Báthory Erzsébet grófnőt egy konspirációs per áldozataként mutatja be.

Bathory - szlovák-cseh-magyar, 2008. Rendezte és írta: Juraj Jakubisko. Kép: Ján Duris. Szereplők: Anna Friel, Karel Roden, Hans Matheson ,Vincent Regan, Franco Nero. Forgalmazó: Jakubisko Film. Szinkronizált. 138 perc.


A hét bemutatója: A DOBOZ

Richard Kelly privilegizált rendező – első nagyjátékfilmje, a Donnie Darko után rögvest szerzővé kiáltotta ki a közönség, és minden huszas-harmincas izgatottan várja munkáit, még akkor is, ha legutóbbi (még csak a második) filmje (Southland Tales) csalódást okozott. A Richard Matheson novellája alapján készült The Box első blikkre is ígéretesnek tűnt (karácsonyi sci-fi thriller (??)) és nem is okoz csalódást: a Kelly-féle miszticizmus ezúttal ugyanis nem kapatja el magát. Sorjáznak ugyan a titokzatos események (milliós jutalom az ismeretlent meggyilkoló gomb megnyomásáért, mars-expedíció, rossz helyen csengető Mikulás, indítékok nélküli gyilkosságok stb.) és fura figurák (sánta feleség, égett arcú ember, idegesítő pincérek, zombi-könyvtársosok, gonoszan néző halálnagyi) ezek mindig pontosan akkor rántanak egyet a cselekményen, amikor már kezdene elpilledni. A Doboz egy igazi midcult darab; szórakoztatóan megterhelő, popcorn-illatú műélvezet. (AN)

The Box ­– amerikai, 2009. Rendezte: Richard Kelly. Írta: Richard Matheson történetéből Richard Kelly. Szereplők: Cameron Diaz, James Marsden, Frank Langella, Michael Zegen, Gillian Jacobs. Forgalmazó: Budapest Film. Feliratos. 115 perc.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://filmvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr231687479

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Papp Sanyi 2010.01.21. 09:14:38

Megnéztem a Báthoryt és nagyon nem volt jó. Lehet, hogy a rendező büszke a látványos csatajelenetekre, de nekem inkább 20 darab ténfergő, ide-oda vonulgató katonának tünt. A történet egy nagy katyvasz, elég átláthatatlan. Az egyik leggazdagabb magyar főúri udvarban van 10 ember. Tudom, hogy ez mind pénzkérdés, de ha nincs elég pénz akkor minek kezd bele? Egyedül Anna Friel értékelhető a filmben.
Egyébként semmi magyarellenesség nincs benne, ebből a szempontból korrekt volt.
süti beállítások módosítása