A Goethe Intézetben megrendezett filmkritikusi napok második előadásán hazai vizekre eveztünk, ugyanis a magyar kritika és annak hibái kerültek terítékre. A Varga Balázs filmtörténész és –kritikus által vezetett összejövetelen a szakma olyan jeles képviselői mondták el véleményüket, mint Libor Anita a magyar.film.hu szerkesztője, Kolozsi László a Filmvilág kritikusa, Dudás Viktor a VOX mozimagazin főszerkesztője és Oliver Baumgarten, a negyedévente megjelenő német Schnitt filmművészeti folyóirat főszerkesztője. Ahogy az már a tavasszal megrendezett városligeti „teraszos” beszélgetésen és a Filmkultúra - Muszter augusztusi számából is kiderült, a magyar kritikaírás jelenleg nem képes releváns hatást kifejteni olvasóira.
 
A beszélgetésen Libor Anita kifejtette, hogy a magyar film a kilencvenes években légüres térben mozgott, majd az ezredforduló után egy támogatási hullám segítette újra lábra állni. Manapság érezhető a hatalmas dömping a magyar alkotások számának növekedésében, azonban a nézőszám tovább esik. Libor szerint a kritika hiába reagál a művek gyengeségeire, azok csak "pusztába kiáltott szavak", se a nézőkre, se az alkotókra nem lesznek hatással. A negatívumokra viszont reagálni kell, ma a kritikusnak a tényekről, a filmről magáról kell írnia, elteltek már azok az idők, mikor azt kellett nézni, hogy ki a rendező.
 
Kolozsi is hasonló véleményen volt, szerinte is fel kell tárni a film hibáit, rá kell világítani arra, hogy mik voltak a problémás részek a forgatókönyvben. A filmekről való írást a zenekritikához hasonlította, amelynél ugyanúgy tisztában kell lennie a szakértőnek a médium eszközkészletével, melyet objektív szűrőként használhat az írásnál.

         Libor Anita, Kolozsi László, Varga Balázs, Oliver Baumgarten és Dudás Viktor

Dudás Viktor egy másik nézőpontot képviselt, melyet a Muszternek adott interjújában is kifejtett: szerinte a közönségigény kiszolgálása a fő cél, hisz a nézők a mozi pénztáraknál döntik el, hogy James Bond pörgős missziójára, a Casino Royalra vagy egy művészfilmre váltanak jegyet. A VOX főszerkesztője arra is kitért, hogy a kritikusnak vigyáznia kell, nehogy személyessé váljon a viszonya a filmkészítőkkel, hisz az könnyen eltérítheti az alkotás tárgyilagos megítélésében. Baumgarten is kiemelte, hogy a kritikus legyen független a filmipartól, hisz egy objektívan megírt kritika lehet csak igazán hatással a filmgyártásra. Az alkotásokkal nem szabad kivételezni, de azt figyelembe kell venni, hogy az elemző egy arthaus alkotással (szerzői filmmel) vagy egy Spielberg-féle nagyköltségvetésű szuperprodukcióval áll szemben.
 
Dudás Viktor külön kiemelte, hogy magazinjuk különbözik a főleg esztétikai értelmezéseket preferáló filmművészeti lapoktól, üzletpolitikájuk szerint a VOX hasonló kíván lenni, mint a Coca Cola, melyet minden egyes hónapban, mikor a vásárló kinyit, ugyanazt az „ízt” adja. Baumgarten is megjegyezte, hogy a helyzet hasonló Németországban is, a Cinema és saját lapja, a Schnitt például teljesen más filmeket helyez előtérbe: míg az előbbi a szélesebb publikum által látogatott mainstream-et kedveli, addig a művészeti lap szerkesztősége nem képzel el egy közönséget számára, hanem azt vizsgálja, hogy egy adott alkotás tárgyalásra érdemes, avagy sem. Természetesen az olvasók véleményét is figyelembe kell venni, azonban ha egy újság komolyan vesz egy filmet, az a mű számára a legjobb promóció.