Filmvilág blog

Idegenek a Földön - 12 variáció egy témára

A piszkos tizenkettő

2009. szeptember 23. - filmvilág

Holnaptól vetítik a hazai mozik az utóbbi idők legsikeresebb sci-fi-jét, a District 9-t. A történet szerint néhány éve megjelent Dél-Afrika felett egy űrhajó, tele idegen bolygóról származó lényekkel, akiket végül egy gettószerű menekülttáborban helyeztek el. Neill Blomkamp bemutatkozó munkája a „földönkívüliek a Földön”-téma sok nagy klasszikusát megidézi, ennek apropóján gyűjtöttük össze A piszkos tizenkettő című rovatunkban a „műfaj” 12 jeles darabját. Nem a tizenkét legjobbat, nem is a tizenkét legrosszabbat. Tizenkettő, ami így vagy úgy, de fontos. Mint eddig, ezúttal is szívesen olvasnánk a kommenteknél, mely filmeket hiányolják a listáról olvasóink.
 



1. A lény - egy másik világból
(Christian Nyby - Howard Hawks, 1951)


John W. Campbell, jr. legendás elbeszélésének (Ki van odakint?) első megfilmesítése, egyben az ötvenes években tucatszámra készülő amerikai inváziós sci-fik mintadarabja. Az Arktiszon szolgálatot teljesítő amerikai tudósok megfagyott űrlényre bukkannak, amely nem viselkedik túl barátságosan a kiolvasztás után. A hős amerikaiak természetesen felveszik vele a harcot és végül győzelmet aratnak. Bár politikai üzenete és naivitása ma talán már megmosolyogtató, Nyby műve nem véletlenül a sci-fi klasszikusa és egy alműfaj alapfilmje. A lényből egyebek mellett Campbell írásának legfontosabb eleme, a lény átváltozóképessége is kimaradt, de a magas színvonalú írói és rendezői munkának köszönhetően a mai napig élvezetes, szórakoztató és stílusos mozi. (Valószínűleg nagy sikere és jelentősége is közrejátszott abban, hogy szerzősége a mai napig vitatott: a más jelentős művet nem jegyző Nyby sokak szerint csak a nevét adta a ténylegesen Howard Hawks életművébe tartozó mozihoz, amit az egyes stábtagok visszaemlékezése mellett alátámaszt a Hawks-ra jellemző stílus és megközelítés is.) (OD)




 


2. A földre pottyant férfi (Nicolas Roeg, 1976)


Noha a főszerepet eredetileg Peter O’Toole kapta volna, David Bowie mégis zseniális választás volt az űrből érkezett idegen szerepére Nicolas Roeg rendező részéről. Az excentrikus öltözködéséről és stílusteremtő fellépéseiről híres, a hetvenes években magát transzvesztitává alakító popsztár már puszta megjelenésével is egy távoli galaxisból érkezett látogató képzetét nyújtja, amit az olyan későbbi különc filmszerepek is tanúsítanak, mint a Fantasztikus Labirintus manókirálya vagy a Twin Peaks – Tűz, jöjj velem! mozifilm vörös szobát megjárt titkos ügynöke. A történet szerint a magát Thomas Jerome Newtonnak nevező, emberi alakot öltött idegen azért érkezik a Földre, és ad el vadonatúj találmányokat egy multicégnek, hogy vizet szerezzen szárazságtól sújtott bolygójának, és ezzel a folyadékhiánytól szenvedő családját is megmentse. A Földön azonban a kapitalizmus ereje, egy csábító nőszemély és az alkohol hatására terve kezd kicsúszni kezei közül. Roeg intellektuálisra hangszerelt scifije korához képest (de még mai szemmel is) rendhagyó módon nyúl a történetmeséléshez, szembemegy a klasszikus narratív struktúrával, és olyan különös atmoszférát teremt, amelyben Földünk nemcsak egy űrbéli lény, de a mi számunkra is egy kiismerhetetlen, idegen bolygónak tűnik. (SZD)





3. Harmadik típusú találkozások
(Steven Spielberg, 1977)


A Cápa váratlan, de végül mindent elsöprő anyagi sikere pillanatok alatt addig sosem látott magasságba repítette fiatal direktorát. Spielberg többé nem ismert lehetetlent. A folytatást sürgető stúdióra és a lábai előtt heverő, jobbnál jobb forgatókönyveket szorongató producerekre egyaránt fittyet hányva szinte azonnal visszatért fiatalkori álmaihoz, s elkészítette első professzionális science fiction filmjét. A fő téma az idegenekkel történő földi kapcsolatteremtés, valamint az ahhoz vezető út, de a rendező ezúttal is az átlagember nézőpontjából meséli el nagyszabású történetét. Spielbergnél a különös kinézetű, de barátságos űrlények – akik érkezésükkel egy időben több történelmi rejtélyről is fellebbentik a fátylat – nem csak hogy szeretik a zenét, de még a Kodály-féle kézjeleket is pontosan ismerik. A kelleténél talán hosszabb az út, míg a kisvárosi villamossági szakember az első észleléstől eljut a nagy találkozás színhelyéig, ám a – többek között Richard Dreyfuss és Francois Truffaut nevével fémjelzett – nagyszerű színészgárda mellett Zsigmond Vilmos (Oscar-díjjal jutalmazott) fényképezése, John Williams fülbemászó kísérőzenéje, valamint Douglas Trumbull vizuális megoldásai is jócskán ellensúlyozzák az egyenetlen ritmust. (KCS)

4. A dolog (John Carpenter, 1982)


John W. Campbell, jr. legendás elbeszélésének második (hivatalos) megfilmesítése, egyben egy ígéretesen alakuló rendezői pályát derékbatörő költséges bukás. Pedig John Carpenter méltó (akár folytatásként is értelmezhető) feldolgozást készített Hawks és Nyby filmjéből, amely jóval következetesebben ragaszkodott Campbell művéhez az elődjénél. Az immár az Antarktiszon és évtizedekkel később játszódó cselekményben visszaköszönnek a Ki van odakint? főbb eseményei és szereplői, de A lényhez hasonlóan alapvetően a saját útját járja. Carpenter kezében a hideglelős alapötlet egy belülről és kívülről egyszerre fenyegető űrszörny inváziós kísérletévé alakul: Bill Lancaster forgatókönyvében a lény a bizalmatlan és rosszkedvű tudóscsoport bármely tagját saját képére formálhatja, vagyis a fenyegetés a legkevésbé sem nyílt, nem jár az áldozatok teljes megsemmisítésével, és kiszabadulása esetén a Föld teljes lakosságát villámgyorsan ugyanerre a sorsra juttathatja. A Halloween rendezőjének paranoia-horrorja nem tudott versenyre kelni az édes E.T.-vel, így Carpenter azóta sem élvezett egyszerre nagy költségvetés és széleskörű kreatív kontrollt. (OD)

5. E.T. – a földönkívüli (Steven Spielberg, 1982)


Ez a meglehetősen személyes, önéletrajzi ihletésű Spielberg-mozi máig a filmtörténet egyik legnagyobb gazdasági sikere. A menekülő rokonai által a Földön hátrahagyott kis botanikus űrlény (kinek jellegzetes arckifejezését egy álomgyári legenda szerint úgy hozták össze a tervező grafikusok, hogy Einstein szemét és homlokát montírozták rá egy csecsemő arcára) története jó ideje érlelődött már a gyermekkorában meglehetősen magányos és visszahúzódó rendezőben. A végső elhatározás azonban igen sokáig, egészen az első Indiana Jones-mozi tunéziai forgatásáig váratott magára. Akkor, a távoli helyszínen zajló, idegőrlő forgatás, és egy másik, már a tervezési fázisban is meglehetősen terhes filmterv nyomán született meg végül a kis totyogó földönkívüli és az őt pátyolgató kisfiú testi-lelki barátságának alaptörténete. A bonyolultnak semmiképp sem nevezhető, de kétségtelenül szívhez szóló történetet a tunéziai forgatáson szintén jelenlévő Mellisa Mathison (2004-ig Mrs. Harrison Ford) vetette papírra, Spielberg pedig sosem látott lelkesedéssel vágott bele a munkába. A többi már történelem. E.T. „jókor volt jó helyen”, előbb mindenkit levett a lábáról, majd rövid úton popkulturális ikonná vált. Yodával történő utcai összekacsintása nem csak vicces, meglehetősen szimbolikus is. (KCS)

6. Csillagember (John Carpenter, 1984)


A nyolcvanas évek elején két földönkívüli-témájú forgatókönyv is a Columbia stúdió fejesei elé került, dönteni kellett köztük, így az egyiket lepasszolták. Az volt az E.T.. A két film ismertségét aligha lehet összehasonlítani (a bevételekről nem is beszélve), de John Carpenter munkája legalább annyira ügyesen játszik a nézők érzelmeivel, a giccs szélén táncolva, mint Spielberg – a különbség leginkább a megcélzott korosztályban van. Becsapós film a Csillagember: vérbeli sci-fi-ként indul, felütését tekintve A földre pottyant férfihez és a Harmadik típusú találkozásokhoz hasonlít, gyorsan kiderül azonban, hogy inkább egy romantikus road movie-ról van szó. Az alapszituáció több mint ügyes: egy Földre érkező szellemlény egy gyászoló özvegy férjének alakját ölti fel, majd kettesben elindulnak ahhoz a találkozási ponthoz, ahonnan E.T. a Csillagember hazatérhet övéihez. Jeff Bridges zseniálisan alakítja a földi civilizációval ismerkedő, gépi mozgású idegent (Oscarra is jelölték érte), a film legszebb jelenete, amikor megkéri Karen Allen karakterét, hogy definiálja a szeretetet. Csak kis mértékben csorbítják a filmélményt a mai szemmel nézve már röhejesnek tűnő speciális effektusok, Jack Nitzsche zenei témái ellenben még mindig gyönyörűek. (BS)





7. The Brother from Another Planet
(John Sayles, 1984)


John Sayles kevéssé ismert, de bizonyos körökben kultikusnak számító filmjében a távoli bolygóról érkező magányos idegen Manhattan szigete mellett ér földet, pontosabban vizet. A partra evickél, és hamarosan Harlemben találja magát. Eleinte nem tűnik fel senkinek a jelenléte, hiszen külsőre épp olyan, mint egy harmincas éveiben járó fekete férfi, azt leszámítva, hogy a lábán öt helyett csak három ujj van. A kommunikációt nehezíti, hogy hősünk, bár többnyire érti a nyelvet, néma, képes viszont gyógyítani, embereket és gépeket egyaránt. Nyomában két feketébe öltözött alak („men in black”) jár, róluk később kiderül, hogy idegen fejvadászok, feladatuk a főszereplő befogása. A sci-fi háttér persze csak körítés, Sayles inkább ara kíváncsi, milyennek tűnik New York élővilága egy naiv idegen szemszögéből. A minimál költségvetésből készült film legfőbb erőssége a jól eltalált figurákban rejlik, ami Sayles kiváló helyismeretét dicséri. A tesó egy másik bolygóról kicsit olyan, mintha Spike Lee New Yorkban forgatta volna le a Gulliver utazásainak modern verzióját. (BS)





8. Földönkívüli zsaru
(Graham Baker, 1988)


Az Alien Nation alapszituációja kísértetiesen hasonlít a Distict 9-éra, csak a helyszín nem Dél-Afrika, hanem Los Angeles. 1991-ben járunk, három évvel korábban egy földönkívüli menekülteket szállító űrhajó csapódott a sivatagba. A felépítésüket tekintve humanoid, ámde kopasz és pöttyös fejű (!) idegenek nagy része azóta beilleszkedett a társadalomba, mások viszont bűnözéssel keresik a savanyított tejre valót (ők az alkohol helyett ettől rúgnak be). A történet ígéretesen indul, de okos szatíra vagy csavaros thriller helyett az alkotók végül egy szimpla intergalaktikus buddy movie-t készítettek. James Caan játssza az eleinte előítéletes földi zsarut, Mandy Patinkin az űrlény-partnert – mindketten kiválóan –, de a szokatlan felállást leszámítva a végeredmény semmiben sem különbözik a ’80-as évek tipikus akciófilmjeitől. A producerek azért lelkiismeretesen kisajtoltak mindent az ötletből: a bemutató után ugyanezen a címen tévésorozat indult (egy évet élt csak meg), de készült belőle regény és képregény feldolgozás is, majd ’94 és ’97 között újabb 5 tévéfilm. (BS)





9. Elpusztíthatatlanok (John Carpenter, 1988)


Ha bárki is látta ezt a zseniális John Carpenter filmet (Ray Nelson novellájából adaptálva), biztos, hogy legalább egy jelenetet az egész életére meg fog jegyezni. Lehet, hogy azt, amikor a névtelen főhős először felveszi a mindentlátó napszemüveget, és meglátja, mennyire manipulálnak minket a már régóta köztünk élő földönkívüliek. A hatperces, teljesen értelmetlen verekedést. Az improvizált rágógumis beszólást, ami aztán a popkultúra része lett. A pénzre nyomtatott THIS IS YOUR GOD feliratot. Az utcatáblákra vetített WATCH TV transzparenst. Vagy mindet, amit felsoroltam. Az Elpusztíthatatlanok egy olyan film, amit az ezredforduló közönségének sürgősen rehabilitálnia kellene, mert okos, vicces, pontos, és talán Carpenter legjobb munkája: tematikájában maró szatíra, megvalósításában pedig méltó tisztelgés Sergio Leone, George Romero, John Ford, azaz a rendező személyes hősei előtt. További ajánlott néznivaló "a földönkívüli, mint a kiüresedett nyolcvanas évek metaforája" témában: Gyilkos az űrből (The Hidden, 1987). (KD)





10. Killer Klowns from Outer Space
(Stephen Chiodo, 1988)


A nyolcvanas évek eleje óta trükk-és bábmesterként dolgozó Stephen Chioldo egyetlen egészestés rendezése – melyet csaknem húsz évvel később követett a második önálló alkotás, az alig nyolc perces Callalilly groteszk tanmeséje – elborult alapötletével az évtized horrorparódiáinak egyik legmarkánsabb darabja. Az űrbéli támadók ezúttal cirkuszi bohócok alakjában érkeznek – külsőre valahol Krajcáros és egy nagyon gonosz muppet között – és a cselekmény helyszínéül szolgáló kisváros lakóit gyilkos tréfák és végsőkig hajtott mutatványok keretei között kezdik el módszeresen kiirtani. A Killer Klowns from Outer Space keresztezte a slasherekből ismert, felcserélhető kreatív halálnemeken alapuló narratívát az inváziós tematikával, ezáltal hozva létre a nyolcvanas évek egyik legszórakoztatóbb műfajhibridjét, mely méltó párdarabja a szintén hamar kultikus státuszba került – és az űrinváziót Ed Wood ötletét beteljesítve zombifilmmel ötvöző – Night of the Creeps-nek (SL)





11. Galaktikus támadás
(David Twohy, 1996)


A hozzám hasonló gémerek nem tudnak elmenni szó nélkül a Galaktikus támadás egyik legfontosabb eleme mellett: a főszereplő Charlie Sheen pontosan úgy néz ki, mint a számítógépes játékok történetének egyik legjobb science fiction főhőse, Gordon Freeman a Half Life-szériából. Ugyanaz a körszakáll, ugyanaz a szemüveg, ugyanaz az elszánt kíváncsiság. Csak míg Freeman kíváncsiságát a WASD szentnégyes és az balklikk hajtotta, Zane Zaminksi tettei mögött David Twohy több helyről összeszedett forgatókönyve áll, ami egyesíti a Kapcsolat alapötletét a globális felmelegedés pánikhangulatával és a világ egyik legfurább összeesküvés-elméletével.Twohy rendezőként ekkor még csak az Időrés című elfeledett tévéfilmet jegyzi, befutni viszont csak a következő Pitch Black-kel fog: a Galaktikus támadás semmiképp sem elfeledett klasszikus, de egy hatásos science fiction a kisköltségvetés és a mainstream között, és érdemes megnézni, ha egyszer egy harmadrangú kábelcsatornán elkapjuk hajnalban. (KD)

12. Álomcsapda (Lawrence Kasdan, 2003)


Eredeti tervei szerint Stephen King a „Rák” címre keresztelte volna a híres balesete utáni lábadozás alatt írt regényét, amiről végül – a szó komorsága miatt – felesége beszélte le. Ettől függetlenül az Álomcsapda korántsem vidám darab, de annak ellenére, hogy felsorakoztatja az életmű számos bejáratott motívumát – a gyerekkori barátságtól a telekinetikus képességeken át az irracionális fenyegetéssel szembenéző kisközösségig – a szerző sikerületlenebb munkái között tartják számon. King sajátos testrabló-átiratának groteszk alapötlete – a testrablók, az ebből a szempontból hasonlóan merész Rémkoppantók UFO-kísérteteivel szemben, ezúttal egy gombafaj képviselői, melyek a földi körülmények között angolnaszerű rémségekké mutálódnak – vásznon még kevéssé működik. Lawrence Kasdan ugyan áthelyezte a hangsúlyokat a testrabló „Ripley-gombáról” annak „szargörény” névre hallgató kifejlett változatára, de képtelen volt az idézetekben és utalásokban lubickoló eredeti szöveget átlendíteni a szimpla utánérzéshalmaz-léten. Viszont láthatjuk a filmtörténet talán legkellemetlenebb vécén töltött húsz percét. (SL)

A bejegyzés trackback címe:

https://filmvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr791400863

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Sepsi László · http://prizmafolyoirat.com/ 2009.09.23. 14:29:51

Alienekhez ugyan nincs köze, de akit érdekel az emlegetett Callalilly, itt megnézheti:
www.youtube.com/watch?v=o2hJnXCJq0c

2009.09.23. 14:50:29

hát ezeknek én a felét se láttam

greffi 2009.09.23. 14:52:48

oké, most akartam írni, hogy a kapcsolatot is idevettem volna, de abban ugye nem a szó szoros értelmében járnak a földön az idegenek. látod, a ki nem mondott szó ereje :-)

Cigarettásember 2009.09.23. 15:00:10

Idegenek márpedig nem léteznek!

droidkiller 2009.09.23. 15:03:48

a vígjátékok úgy látom kimaradtak (persze gondolom a Killer Klown biztos nem dráma), Támad a Mars, A földi lányok csábítóak és a személyes kedvencem A csendőr és a földönkívüliek. gyerekként láttam vagy 10szer, azóta nem mertem megnézni, nem tudom, hogy tetszene e felnőtt fejjel is...

Gecc 2009.09.23. 15:08:17

A Killer Klowns nagyon vicces...

efes · http://efesasanisimasa.wordpress.com/ 2009.09.23. 15:09:39

@Cigarettásember: Miért, te már mindenkit ismersz? :))

Viccet félretéve, ez azért egy erős John Carpenter rajongói blokknak is felfogható, azonos súlyú spielbergiánizmussal hígítva. Ha itt az ET, és a Harmadik típusú találkozások, akkor nyugodtan itt lehet a Függetlenség napja, de ami inkább, az a Támad a mars!!!

továbbá: Androméda-törzs, a régebbi, a Csillagkapu, és volt egy tv-sorozat, amelynek nem tudom a címét, de imádtam. Floridában játszódott, és ilyen narancsszínű izék voltak az ufók, a vízben úszkáltak és belementek a polgárokba, akiknek jó lett, ufószempontból. Ja, a Gömb.

Inverz idegen-film a Majmok bolygója. (1)

efes · http://efesasanisimasa.wordpress.com/ 2009.09.23. 15:11:00

@droidkiller: gyermeklelkű felnőttfejjel üt. Volt ufós Piedone-film is. Vagy ez ugyanaz?

efes · http://efesasanisimasa.wordpress.com/ 2009.09.23. 15:18:04

@efes: ja, hogy miért. Függetlenség napja - látványos, 0911 áthallásaival pedig profetikus is.
A Támad a Mars vicces.
A Csillagkapu áttételesen van itt, de ebben van legteljesebben jelen az idegen kultúra földire gyakorolt hatása. (Filmen)
Androméda-törzs - reális. És befosatós, bár nagyon régen láttam..:)
A Gömb nem jó film, de a végét leszámítva bírtam. És vízalatti ufós.

Linkovic Csumoszky · http://geekz.blog.hu 2009.09.23. 15:21:28

"a mai szemmel nézve már röhejesnek tűnő speciális effektusok"

A Csillagembert talán 10 éve láttam utoljára és tegnapelőtt néztem újra. Pont azon tűnödtem, hogy mennyire jól néznek ki a vizuális trükkök, főleg, amikor az idegen a Földre érkezik. A Jeff Bridges-é transzformálódó csecsemő zseniális és szerintem mai szemmel is hiteles a trükk, talán csak a fotóalbumból kiemelkedő Bridges-fej tekinthető tényleg viccesnek.

Andie 2009.09.23. 15:22:55

3-at nem ismertem a listából, ezeket sürgősen pótolom, a többivel egyetértek, itt a helyük.
Bár nekem Charlie Sheen nem hasonlit Gordonra :)

Amit hiányolok, bár akkor már a 12-be nem férnénk bele:

- Fire in the Sky: a favágós, elrablós hangulat, az ürhajó belsejében játszódó jelenetek, a vizsgálat... gyerekkoromban sok álmatlan éjszakát okozott nekem :)

- Utolsó Csillagharcos: játékgépes, emiatt aztán idegen-ürhajó-ace-pilótává válós, igazi sikersztoris :)

- Világok harca (eredeti): a könyv az igazi persze, de ha már film, akkor az is elég jól visszaadja a filinget.

A fenti listában pedig a személyes kedvenceim: Harmadik tipusú, Elpusztithatatlanok (micsoda buzi magyar cim?! :) ), és az Álomcsapda. Ezek kötelező müvek :)

krychek 2009.09.23. 15:25:11

K-PAX -ot hiányolom, a They Live nagy jó! :)

Sepsi László · http://prizmafolyoirat.com/ 2009.09.23. 15:27:20

De sajnálom, hogy csak most jutott eszembe a The Borrower, fejlelopós-ölős-űrbőljöttbűnözős-gettós, kb. a The Hidden ikerfilmje.
De nyilván a fejlopás a lényeg:). (és a lopott fejek sajátként történő használata)

efes · http://efesasanisimasa.wordpress.com/ 2009.09.23. 15:29:29

Men in Black a vicces fakkba, én szeretem...:)

Andie 2009.09.23. 15:33:05

@krychek: Hoppá hoppá, K-PAX is kötelező! Kevin hatalmasat játszik benne!

klág 2009.09.23. 15:36:00

@Andie: a plakáton nem látszik, de nézd meg mondjuk itt. bit.ly/6rzAJ

de például a Gamespotos fórumozók is észrevették: bit.ly/3zEOH

Cigarettásember 2009.09.23. 15:42:50

@krychek: te az a krájcsek vagy akit a rakétasilóban láttam utóljára? Azt hittem meghaltál.

Cigarettásember 2009.09.23. 15:43:35

@efes: Igen. Már megtettünk mindent hogy elfedjük az igazságot!

csillagkutya seven 2009.09.23. 15:49:19

számomra a 3. tip. találkozások volt a meghatározó!
szerintem etalon az a film!

Linkovic Csumoszky · http://geekz.blog.hu 2009.09.23. 15:52:04

@csillagkutya seven: A bemutatását követően nem véletlenül támadt fel az ufómánia.

Puncskocka 2009.09.23. 15:57:26

A bohócok filmet megnézném :D

Hegyirablo 2009.09.23. 15:57:31

Nagyon hiányzik a felsorolásból a Selyemgubó.

salsa kapitány 2009.09.23. 15:58:40

és az invasion of the body snatchers 1978-ból (vagy annak az abel ferraras remake-je)? ahelyett a hányás álomcsapda helyett az inkább a lista része. faszán ötvözi a '70-es évek paranoia thrillerjeit az alien inváziós témával, de a jungi és freudi áthallásokról pedig már ne is beszéljünk. ejnye kedves cikkíró...

Hegyirablo 2009.09.23. 15:58:58

A mélység titkáról nem is beszélve.

klág 2009.09.23. 16:05:55

@salsa kapitány: az álomcsapda is érdekes dolgokat mond az anális fixációról. amúgy tényleg rossz.

travis 2009.09.23. 16:07:38

Az Álomcsapda mit keres itt? Annál nagyobb fospermetet még nem láttam. Ez igaz a könyvre is.

A Mélység titka hiányzik a legjobban.

Grigorij 2009.09.23. 16:12:51

Ragyogó írás, ragyogó összeállítás!
És még a Csillagember is benne van...

A Androméda törzs nem idevaló, mert ott nem idegenek jöttek a földre...

Viszont a A mélység titka kimarad...

Baski Sándor · http://filmvilag.blog.hu 2009.09.23. 16:16:29

A Killer Klowns kapcsán jegyezzük azért meg, hogy a "from outer space" filmek külön kategóriát képeznek. Olyan, minden bizonnyal zseniális opuszok tartoznak ide, mint a
- Teenagers from Outer Space
- The Cat from Outer Space
- Gayniggers from Outer Space
- I Married a Monster from Outer Space
- Fire Maidens from Outer Space
- Morons from Outer Space

és persze az alapfilm:
- Plan 9 from Outer Space

Baski Sándor · http://filmvilag.blog.hu 2009.09.23. 16:20:09

@salsa kapitány: a Body Snatchert jogosan hiányolod, azért nem került ide végül, mert akkor illett volna írni a különféle feldolgozásairól is. Ugyanez a helyzet a Not of this Earth szériával:
1. www.imdb.com/title/tt0050778/
(a Corman féle eredeti)
2. www.imdb.com/title/tt0095756/
(1988)
3. www.imdb.com/title/tt0114004/
(1995) (Ebben Tracy Lord pornósztár alakítja a főszerepet.)

Grigorij 2009.09.23. 16:22:02

Azoknak, akik nem merik a gyerekkori filmjeiket megnézni, jelzem, hogy nincs ok a félelemre.
Fiammal sokszor megnéztem a Seriff az égből, a A seriff és az idegenek (Bud Spencer) vagy a Funes-féle Csendőrök és a földönkívüliek művet - ÉS REMEKÜL SZÓRAKOZTAM

Grigorij 2009.09.23. 16:23:04

És egy gyöngyszem!!!

KÁPOSZTALEVES! (Funes)

vércseharcsa 2009.09.23. 16:24:35

Lifeforce (1985)
Galaxy of Terror (1981)

szerintem ezek is belefértek volna!
a galaxy of terror azért is érdekes mert James Cameron is dolgozott benne.
AZ űrhajós és bolygó jelenetek meg megelőlegezik Cameron ALiensének az atmoszféráját.

érdemes megnézni!

Sepsi László · http://prizmafolyoirat.com/ 2009.09.23. 16:29:43

@travis: "Nem a tizenkét legjobbat, nem is a tizenkét legrosszabbat. Tizenkettő, ami így vagy úgy, de fontos."
Szerintem ez a gombás-szargörényes alapötlet van olyan borult, hogy megérjen 1000 karaktert. Amúgy a könyvet élveztem, a film az... mondjuk úgy, nem volt az igazi. (kivéve a vécés jelenetet:)

rózsakeresztes 2009.09.23. 16:47:47

Azért Arthur C. Clark ürodüsszeiáinak filmes megvalósítása is jelentős, s alapkérdéseket feszeget.

R.M.E. 2009.09.23. 16:52:49

csillagkapu akár, habár ott nem a földön csapnak össze, valamint a jelek még egy jó féle film

silverwol 2009.09.23. 16:54:55

Jelentosnek a Matrix is jelentos, csomo embernek az "a" sci-fi. Korabban kb uez igaz a Csillagok Haborujara. Vagy most mi szerint valogatunk?

Amugy meg a Tarkovsky filmek hol vannak?

silverwol 2009.09.23. 16:56:05

Bocs, a comment elso fele baromsag :)). Tarkovsky hianyzik. A Zona nem foldi eredetu.

szempontpuska 2009.09.23. 16:59:47

- Solaris
- Predator
- Világok Háborúja
(eredeti és a Tom Cruise-os remake is igen jó)

Valamint volt egy sorozat a hetvenes években:
"Támadás egy idegen bolygóról" magyar címmel.
"David Vincent látta őket..." :-)

szempontpuska 2009.09.23. 17:00:52

@szempontpuska: megvan ! "Invaders" az eredeti sorozat címe

Baski Sándor · http://filmvilag.blog.hu 2009.09.23. 17:11:46

@szempontpuska: tévésorozatokról nem írtunk, az egy külön történet. Az Alf mindenképpen esélyes lett volna, vagy a Robin Williams-féle Egy úr az űrből. (Nanu-nanu!)

Pipas 2009.09.23. 17:13:25

Erről jut eszembe, hogy már egy ideje keresek egy régi sorozatot. Egy fiatal nő jött az első részében a földre egy párhuzamos világból. Egy pneumatikus fegyver volt az alkarjára erősítve, ami apró robbanó vackokat lőtt ki. Nem tudja valaki véletlenül a címét?

klág 2009.09.23. 17:23:04

@[bs]: Nehéz napok a föld nevű bolygón! ú, mindjárt összehozzuk a ráadásposztot.

Orosdy Dániel · http://danielorosdy.blog.hu/ 2009.09.23. 17:28:12

Ha már teljesen elszakadunk a témától: hol maradtak a Terminátor-filmek??? Oké, oké, nincs benne "idegen a Földön", de az a robot elég ufósan néz ki, szóval belefér... (khm khm)

salsa kapitány 2009.09.23. 17:33:16

@[bs]: szerintem elég lett volna a kaufman féle verzióról írni, objektívan nézve is az a legjobb, másrészről pedig a thing-nek is írtál két verziójáról, és ott még érvelsz is hogy a remake a jobb...

ghalleck 2009.09.23. 17:34:00

Hiányoltam a "Az elátkozottak faluja" (Village of the Damned) című filmet, a remek kis felsőbbrendű, érzelemmentes, telepata idegenjeivel - földi gyerekek bőrébe bújtatva. És teljesen mindegy, hogy az 1960-as, vagy az 1995-ös változatot vesszük. Az utóbbit amúgy ki rendezte? Talált! John Carpenter - áldassék a neve!

Amúgy a fentebb említett Campbell Jr. novella címét ki fordította úgy, hogy "ki van odakinn?", fogalmam nincs. Szerintem - pl. a hidegháborús hisztériára való tekintettel - az "Állj, ki vagy?" sokkal ütősebb cím lett volna...

ShagBeckur 2009.09.23. 17:35:28

Sőt, ha már idegen a Földön és sorozat, akkor érdemes megemlíteni a BSG-t is.

Vagyis. Nem is igazán idegenek...

Biscione · http://axl-zizzenetek.blogspot.com/ 2009.09.23. 17:37:12

Csúcsfejek. Humorban mindent visz. Főleg a zseniális szinkron miatt.

Baski Sándor · http://filmvilag.blog.hu 2009.09.23. 17:37:37

@salsa kapitány: azokról nem én írtam, hanem Orosdy kolléga, ez egy közös poszt ugyanis.

Parraghramma. · http://torrance.freeblog.hu/ 2009.09.23. 17:39:22

A Zálomcsabda szerintem is "fospermet" (ez izom egy szó, nekem tetszik!), vagy legalábbis irrela... illare... na, szal nem fontos, de a K-PAX-ba meg nincsen is íti. Mindössze egy zseniálissan tűpontos szihotapológiai metafóra... ja, és igen, persze, a csávó a Hetedikből, aki megincsak durvába tolja a nemgyengét.

Utoljára mondom, hogy nincs harag!

GuloGulo 2009.09.23. 17:43:34

No én egész más listát állítottam volna össze.
Benne lett volna a Kapcsolat, a 2001 űrodusszeia, a Solaris, a Mélység titka (az a lélegezd csak be a folyadékot dolog nagyon tetszett), a Jel is tetszett ééés, vessetek rám követ, de a Wall-E sztem nagyon jó.
Pirx kapitány, hmm-hmm??

Orosdy Dániel · http://danielorosdy.blog.hu/ 2009.09.23. 18:02:11

@salsa kapitány: Szerintem pedig "objektívan nézve" az első Body Snatchers a legjobb, mások szerint pedig (ugyancsak "objektíve") a Ferrara-féle, úgyhogy erről ennyit. Sajnálom, hogy kimaradtak ezek a filmek (Kaufman remake-je nekem is nagy kedvencem), de a 12-be most nem fértek be, és az utánzós-inváziós vonalhoz elég volt a Thing két változata.
Azt egyébként hol írtam, hogy a Dolog jobb a Lénynél? Sehol sem találom az utalást erre a szövegben... (Meg aztán nem is teljesen így gondolom.)

@ghalleck: Egy antológiában ezen a címen szerepel a novella, nem tudom, ki fordította.

bolomba (törölt) 2009.09.23. 18:05:49

Es hol maradt a Children of the Corn!?!?!?!? (Mellesleg Stephen King)

Na meg a B kategoriaban az egyik nagy gyongyszem, az Invaders from Mars.

www.imdb.com/title/tt0087050/

www.imdb.com/title/tt0091276/

bolomba (törölt) 2009.09.23. 18:12:25

Na igy jar amikor megse nezi az ember amit leir es a linkbe se pillant bele amit postol.:)

Termeszetesen osszekevertem a Children of the Corn-t a Village of the Damned-nel.

Szanom-banom.:)

Sepsi László · http://prizmafolyoirat.com/ 2009.09.23. 18:14:21

@bolomba: A kukorica gyermekeiben hol van űrlény? Úgy emlékszek, abban "kukoricadémon" van, tehát még magához a sci-fihez sincs semmi köze, nemhogy az űrlényes alzsánerekhez.

szmoker (Homo Trollicus) 2009.09.23. 18:14:40

@travis: jaja, The Abyss, Cameron mestertől, lenyűgöző film (főleg a vágatlan, a TV-s verzióból kb. pont azt vágták ki, ami a legfontosabb - mint mindig.)

Meg volt az a 80-as évek végi, kultikus B-film, a két idegen fejvadásszal akik egy nemistudommármire vadásztak, meg természetesen a Predator, Svarcival.

szempontpuska 2009.09.23. 18:18:15

@[bs]: oké de a többi amit írtam ?! :-)

klág 2009.09.23. 18:20:24

@szempontpuska: akármilyen szögből is nézem, a Solaris nem egy "idegen(ek) a Földön".

Sepsi László · http://prizmafolyoirat.com/ 2009.09.23. 18:21:23

@szmoker: a Critters-re gondolsz? Az télleg fasza volt:) (itthon asszem Rémecskék, de mintha terjedt volna a széria Hamikák néven is)

bolomba (törölt) 2009.09.23. 18:21:39

@Sepsi László: nalam kuldes utan jott a bevillanas:)

BarneyStinson · http://www.autostat.hu/markatoertenetek/7-markatoertenetek/353-fiat 2009.09.23. 18:30:11

dél afrikáról simán el tudom képzelni ezt a district 9-es sztorit :)

nemezisazis 2009.09.23. 18:32:26

történetesen ezek közül csak a brother from anohter planetet nem láttam, de a "selyemgubók" pl rajta lehetne egy igazi listán ahogy az "a nap amikor megállt a föld" is, de erre a komolytalanra viszont simán ráférne a támad a mars vagy az úr az űrből ahogy azt előttem már valaki említette

bloodhound v2.0 2009.09.23. 18:36:12

az e.t.-t nagyon nem komálom, sosem bírtam végignézni, engem egyszerűen idegesít. a harmadik típusú találkozásokat és az álomcsapdát (pedig ez utóbbi jól indul, de aztán ultragázossá lényegül át - fospermet helyett a fostalicska és a gennybödön szavak jutnak eszembe...:/) is erősen eltúlzottnak tartom a 12 legjobb között... a k-pax (bár szerintem a film végére egyértelmű, hogy prot nem az űrből jött, de mindenki abban hisz, amiben akar :)), abyss, támad a mars (bár az nem idegenek köztünk "rejtőznek" kategória) nyugodtan mehetett volna ezek helyett. solaris is jó volt, az eredeti tarkovszkij etalon, de a soderbergh-clooney-féle gyártmány is ott van a szeren, az atmoszféra és a színészi játék miatt, ezek is beleerőltethetőek talán ebbe a kategóriába.

Orosdy Dániel · http://danielorosdy.blog.hu/ 2009.09.23. 18:54:35

@Sepsi László: Nem, a Hamikák a Munchies magyar címe, és egy végtelenül rossz film egyébként. :)

Minimálisan Szükséges Változtatás 2009.09.23. 18:57:24

Senki sem jegyezte: Whitout warning (1980) magyarul talán "palacsinták" néven futott a hangalámondásos mezőnyben, ami az idegen által eldobált pörgő-forgó kis biofegyvereket takarja.:-)
'85-ben, vagy '86-ban láttam, akkor még eléggé be voltam sz***va tőle, aztán pár hónapja megtaláltam a Youtube-on. Utólag nagyon vicces volt. És hihetetlen nagy nosztalgia.

Sepsi László · http://prizmafolyoirat.com/ 2009.09.23. 19:27:47

@Orosdy Dániel: a Munchies elkerült hozzánk? de rossz...
Meg vagyok róla győződve, hogy nálunk a Critters is Hamikák címen futott a tiszavárkonyi általános iskolában, de lehet, hogy átbasztak az osztálytársaim:)

Orosdy Dániel · http://danielorosdy.blog.hu/ 2009.09.23. 19:41:59

@Sepsi László: Sokáig én is azt hittem, hogy a Critters azonos a Hamikákkal, de amikor a TV3 leadta a teljes Critters-sorozatot, be kellett látnom a tévedésem. :)
A tiszavárkonyi suliról persze nem tudok nyilatkozni, de egy pécsi panelben ezt a Hamikákat néztem meg kismilliószor az HBO-n, az tuti:

www.cinematrix.hu/sitebackup/filmveg.php?film_id=5451

www.imdb.com/title/tt0093582/

(Amire persze nincs más magyarázat azon kívül, hogy már akkor is rémes volt az ízlésem és/vagy mazochistának készültem.)

Kopasz Szuzukis 2009.09.23. 19:48:25

Nyugi, skacok, úgy látom, a lista készítésénél nem a szellemiség, hanem a halivúdis "húsvér" alienesdi a fontos!
Pedig a Csillagkapu, a Kapcsolat, a Mélység Titkai és a 2001 űrodüsszeia bizony ide való.

Orosdy Dániel · http://danielorosdy.blog.hu/ 2009.09.23. 20:09:56

@Kopasz szuzukis: A Csillagkapu kihagyását én speciel nem sajnálom, sztem gáz az a film. A Kapcsolatban és a 2001-ben konkrétan nincs idegen a Földön, A mélység titka (ez lenne a film magyar címe) pedig ezúttal sajnos kimaradt. Ez van.
A Solarison és néhányon az említettek közül el sem gondolkodtunk, de nem azért, mert nem szeretjük őket, hanem mert nem a nagy/jó/kedvenc sci-fiket kerestük, hanem a District 9-hoz koncepcióban kapcsolódó filmeket. Ez volt a "szellemiség".
De azért "halivúdis 'húsvér' alienesdi"-nek venni Roeg, Sayles és Chiodo filmjét elég érdekes felvetésnek tűnik számomra.

efes · http://efesasanisimasa.wordpress.com/ 2009.09.25. 12:19:10

@Orosdy Dániel: Heh, ha valami, akkor a csillagkapu az koncepció, hiszen nem kisebb dologról van benne szó, mint az ókori egyiptomi kultúra velejéről, amit tulajdonképpen a goauldok idéztek elő. Hogy mese? Az, miképpen a most széthájpolt Disctrict 9 is az. Gáz, az, miképpen a most széthájpolt District 9 is az. Nem értem, miért kell ez az ováció egy logikátlanul, hevenyészve összetákolt scriptből gányolt piff-puff scifi-akciófilmnek. 12 egy tucat. Hozzá képest viszont a Csillagkapu legalább össze volt rakva...

Orosdy Dániel · http://danielorosdy.blog.hu/ 2009.09.25. 22:39:39

@efes: Biztos, hogy ez az én kommentemre válasz?... :)

efes · http://efesasanisimasa.wordpress.com/ 2009.09.26. 12:09:44

@Orosdy Dániel: Ja. Te mondád, hogy a csillagkapu gáz. Én meg erre azt mondom, hogy ez a szar District is az. Ha már... (Amúgy, ha neked válaszol valaki, akkor az a neked szól. A viszontkérdés egyértelmű kibújási kísérlet.)

Ződgyík 2009.09.26. 12:20:44

Fura, nem látom a függetlenség napját, pedig az is nagyot dobott akkoriban. Na persze ebbe sem kötök bele, bár én ET-t az első helyre tette volna :)

hano 2009.10.16. 13:32:08

Szeretem ezt a piszkos 12 sorozatot, igazi gyöngyszemek vannak benne néha:)A lista szerintem szuper, minden tökéletesen passzol, még az Álomcsapda is (sokkal ellentétben én bírom a filmet a maga 'káosz' történetével, bár a könyvet nem olvastam, tény). Talán 11. nek egy személyes kedvenc: a Jelek.

Orosdy Dániel · http://danielorosdy.blog.hu/ 2009.10.16. 13:44:28

@efes: Ezt csak most vettem észre...
Nem azért kérdeztem vissza, mert ki akartam bújni a válasz alól, hanem mert egyszerűen nincs mire válaszolni. Abba a bizonyos koncepcióba trilliárd-milliárd film belefér, de mi csak azzal a 12-vel foglalkoztunk, ami szerintünk érdekes ezért vagy azért. A Csillagkapu most nem fért bele, ez van. Hogy szerintem ez miért nem baj, már leírtam.
A Districtet még nem láttam, de nem is ez a lényeg, hanem hogy fontos bemutató volt, amihez összeállítottunk egy anyagot. Ha szerinted szar, hát legyen szar, nekem mindegy. Hogy mi van összerakva és mi nincs, azon el lehet vitatkozni, de nincs sok értelme.

petterisz 2009.11.13. 15:17:56

Támad a Mars? K-PAX?

Inimma 2010.02.27. 18:42:41

Csúcsfejek
Marslakó a mostohám
A földi lányok csábítók

Inimma 2010.02.27. 18:48:23

Men in Black - Sötét zsaruk 1-2.
süti beállítások módosítása