Végigültem szombaton pár rövidfilmes blokkot, de ha nem baj, nem írok mindenről, mert mint bármelyik másik fesztiválon, itt is akad bőven reszli.

Alexandre Markov: Pastorale (10/4)
A Gugara túl magasra tette a lécet nálam a vidéki dokumentumfilmeknél. Ez az orosz doksi ismeretlen helyen, ismeretlen emberek között játszódik, dialógusok és láthatólag minden koncepció nélkül. Lovak, bárányok, tehenek mindennapjai, de a képsorok tetszőleges sorrendben felcserélhetők lennének, az emberek végig idegenek maradnak, a filmnek az első 15 perc után vége lehetne. Vártam is, de nem lett.

Kovács Kristóf: Malaccal teljes (10/4)
Kovács dokumentumfilmjében van koncepció, de az alaphelyet felállítása után annyira különböző tengelyekre téved, hogy elveszíti az érdekességét. A nemzetközi böllérversenyre készülő csapat szórakoztató képsoraihoz mindenképpen párhuzamokat erőltet, nem képes fókuszálni az eredeti témájára, borzalmas klipes és tévéműsoros technikákat használ (gyorsítás, ironikus zene), amitől egyszerre lesz a Malaccal teljes érdektelen és erőltetetten vicces. Van egy nagyon jó 15 perces minidoku elrejtve benne, de az erős kéz hiányától ez örökre rejtve marad.

Felméri Cecília: Kakukk (10/7)
Ha ez a legjobb, amit a magyar filmgyártás élőszereplős Magyar népmesék-feldolgozásként nyújtani tud, akkor boldogok lehetünk. Felméri filmje ötletes, csurig kimunkált vizuális gegekkel. Amiknek a fele elveszik a digitális kép miatt. Miért nem érdemelt ez értékes nyersanyagot?

Christian Kandt: Weltstadt (10/3)
Nem szoktam filmekről kimenni, de az Uránia terem megnehezíti a dolgom, amikor délutántól kezdve szó szerint kifogy a levegő, megáll a klíma, és az egész napos reumát, amit a székek okoznak, már nem lehet elviselni. Tetézte a helyzetet, hogy Kandt filmje annyira csábító élvezet, mintha kidobtak volna egy száguldó autóból Kelet-Németország elhagyott panelházai között. Ismét kilátástalanság, elkeseredtség, visszafojtott érzelmek, kirobbanó erőszak, szétesett jelenetek. Utólag olvasva a szinopszist egyértelmű, hogy milyen katartikus esemény felé halad a cselekmény, de kivárni számomra képtelenség volt.

Tóth Barnabás: Rózsaszín sajt (10/8)
Szimpatikus emberek szimpatikus filmje, írta a filmnaplóban a kolléga, és nem tudnék jobban egyetérteni vele. A döcögős, szexkomédiákra hajazó expozíció után Tóth filmje egyre felnőttebb, kifinomultabb és jószívűbb lesz, a franciaországi kiruccanás közben elöntött valami olyan melegség, amit magyar filmen nagyon, nagyon régen nem éreztem. A fináléra Bezerédi és Tóth karaktere is feltölti az első órában csak sejtetett körvonalait, a befejezés pedig a legjobb pillanatban következik be. Soha ennél kellemetlenebb magyar filmet.

Túri Bálint Márk: Pogácsa (10/7)
A francia filmes iskola számára készített Örkény-adaptáció, olyan, mint amilyennek lennie kell, meghagyja a száraz prózát, nem tolakodóan kerít alá képi világot. Álmaimban egy ilyen minőségű Örkény-sorozatot látok a magyar televízióban.