A menyasszony feketében volt (La mariée était en noir, 1968). Rendezte: François Truffaut. Írta: Cornell Woolrich regényéből François Truffaut és Jean-Louis Richard. Szereplők: Jeanne Moreau (Julie Kohler), Michel Bouquet (Coral), Jean-Claude Brialy (Corey), Charles Denner (Fergus), Claude Rich (Bliss). 107 perc.
Mit kell tudni róla?
A menyasszony feketében volt 1968-ban került a mozikba, alig egy évvel az után, hogy Truffaut kiadta Hitchcockkal készített interjúkötetét. A bűnfilm brit nagymesterének hatása egyértelműen érződik a filmen, a forgatókönyv ráadásképpen Cornell Woolrich egyik regényén alapul, aki (többek között) a Hátsó ablakot is írta, miközben a zenét is egy Hitchcock-közeli komponista, Bernard Herrmann (Pszicho, Szédülés) szerezte. Bár nem ez az egyetlen olyan alkotása Truffaut-nak, amely Hitchcockhoz köthető (ilyen még a Lőj a zongoristára! vagy a Végre vasárnap! is), ebben sikerült legegyértelműbben kifejeznie rajongását.
 |
Miről szól?
A főhős egy csinos harmincas nő (Jeanne Moreau), akiről kezdetben nem tudunk szinte semmit, azt leszámítva, hogy rögtön az első jelenetben öngyilkos akar lenni. A későbbiekben feltűnik egy estélyen, ahol szóba elegyedik egy bizonyos Bliss úrral, akit már előző nap, a férfi hotelében is megpróbált elérni, noha - mint kiderül - korábban soha nem találkoztak még egymással. Kihívja őt az erkélyre, a mélybe löki, majd elmenekül. A folytatásban újabb férfiakat keres fel, akiket különböző, ravasznál ravaszabb módszerekkel kivégez, közben néhány flashback nyomán fény derül az indítékaira is: ezek az emberek voltak azok, akik anno megölték a férjét – rögtön az esküvő után, a templomból kilépve lőtték agyon.
Hol jön QT a képbe?
Aligha van szükség komolyabb nyomozati munkára, hogy felfedezzük a hasonlóságot a Kill Bill-lel. Tarantino bosszúfilmjében is a saját esküvőjén válik özveggyé a főhős, ezt követően pedig egyenként vadássza le azt az öt embert, akik megölték élete szerelmét (illetve a komplett násznépet.) Uma Thurman mennyasszonya ráadásul egy halállistát készít, amin rögtön át is húzza a frissen kiiktatott ellenség nevét, épp úgy, ahogy Julie Kohler (Truffaut filmjének főhőse) teszi.
 |
Hommage, „lopás”, vagy valami más?
Tarantino állítja: soha nem látta a tárgyalt filmet – mint mondja, legfőképp azért nem, mert nem rajong különösebben Truffaut-ért, mindig is Godard-fan volt –, de ezt azért jobb, ha fenntartással kezeljük. Az azonban bizonyos, hogy bár a két történet kiindulópontja szinte megegyezik, azok a bizonyos „apró különbségek”, amelyek Tarantinónál annyit számítanak (lásd a Ponyvaregény vonatkozó jelenetét) itt elég nagyok. A leglényegesebb, hogy Julie Kohler csak férfiakat öl, áldozatai mindannyian, különböző mértékben ugyan, de lekezelően bánnak a nőkkel, ilyenformán akár egy feminista olvasata is lehet a történetnek. A gyilkosság viszont korántsem kollektív, előre megfontolt aktus, mint a Kill Bill-ben, hanem egy szerencsétlen baleset. A menyasszony feketében volt legnagyobb hiányossága egyébiránt éppen az, hogy nem foglalkozik a részletekkel. Nem derül ki, hogyan jön rá Julie, ki ölte meg a férjét, nem világos az sem, miért akar mind az öttel végezni, amikor csak egyikük húzta meg a ravaszt, a leszámolások kivitelezése pedig épp annyira hiteles csak, mint a Kill Bill akciójelenetei.
 |
Verdikt
Minekutána A menyasszony feketében volt bevallottan egy hommage, amely jóval többet merít Hitchcock filmjeiből, mint amennyit belőle a Kill Bill, Tarantinót legfeljebb azért lehetne kérdőre vonni, hogy nem vallja be: innen vette az alapötletet - már ha valóban ez a helyzet. Truffaut filmje mindenesetre egy rendkívül stílusos, elegáns dolgozat, amelyet minden hiányossága – a már említett hitelességi problémák – ellenére nyugodtan ajánlhatunk Tarantino rajongóinak – is.
Mi is ez a rovat? Kattints, mielőtt kommentelsz.
