Filmvilág blog

Richard Kelly és a Doboz

The Box

2009. június 25. - Baski Sándor

Eltűnik-e Richard Kelly a süllyesztőben? A Donnie Darko „kertvárosi misztériumjátékával” egyből kultikus státuszba emelkedő rendező eddig képtelen volt rá, hogy megismételje első nagy sikerét. Öt évbe telt mire elkészítette második filmjét, ami kis híján el sem jutott a nagyközönséghez: a 2006-os Cannes-i Fesztiválon olyan rosszul fogadták, hogy végül csak teljesen újravágva kerülhetett a mozikba 2007 decemberében (nálunk csak DVD-n jött ki). Új filmje Richard Matheson Button, Button című novelláját dolgozza fel, műfaja szerint thriller, sci-fi és horror keveréke, de az előjelek most sem túl bíztatóak: a film már jó ideje dobozban van, többször is elhalasztották a bemutatóját, ami a legbiztosabb jele annak, hogy a gyártók és a forgalmazók nem bíznak a produkcióban. Ettől persze még lehet korszakos remekmű, ám ha ezúttal sem képes komolyabb közönségsikert elérni, akkor Kelly nevével legközelebb valószínűleg csak kis költségvetésű független filmek stáblistáján találkozhatunk majd – ez talán nem is tenne rosszat neki. A tovább után megtekinthető a The Box amerikai előzetese, magyar bemutatóról egyelőre nincs hír.
 

A bejegyzés trackback címe:

https://filmvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr601207666

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

droidkiller 2009.06.26. 10:50:54

a Southland Tales-zel semmi baj szerintem, ha Lynchnek szabad se füle se farka filmeket csinálni, akkor Kellynek is. nála még van is rendszer a káoszban, többször meg kell nézni, hogy megértse az ember, plusz nem árt elolvasni a képregényeket is. attól, hogy manapság nem menő ennyire összetett, gondolkodásra késztető filmet csinálni nem Kelly tehet

Orosdy Dániel · http://danielorosdy.blog.hu/ 2009.06.26. 17:41:20

Nagyjából egyetértek. Azt a filmet túl hamar eltemették, sokkal többet érdemelt volna.

Angyalosi Ádám · http://aeonflux.blog.hu 2009.06.27. 18:10:15

egyetértek az előttem szólókkal, a southland tales megéri a befektetett munkát, melyet a nézőtől igényel. írtam is róla régebben, de önreklámozni nem fogok.
süti beállítások módosítása