Filmvilág blog

Díjnyertes doksik a BIDF-en

2017. december 18. - filmvilág

bidf_cover_v07_1.png

Az idei legjobb európai dokumentumfilm a Communion (Az én vérem), és két Oscar-jelölt, I am not your negro (Nem vagyok a rabszolgád), Watani, my Homeland (Hazám, Watani), valamint 7 Európa Filmdíjra jelölt film is szerepel a január 23-tól 28-ig tartó Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál programjában.

A világ közel 30 országából érkező 50 fesztiváldíjas, Magyarországon először vetített alkotás közül válogathat az emberi sorsok, problémák és a társadalmi kérdések iránt érzékeny néző. 

A 2014-ben alapított Budapest International Documentary Festival (Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál) a világ legfrissebb nemzetközi sikereket elért, egészestés, kreatív dokumentumfilmjeinek magyarországi versenye és fóruma, és a filmek magyarországi premierje, ahol:

  • a fesztiválon minden film valamelyik alkotója, vagy főszereplője részt vesz;
  • a világ minden tájáról érkező dokumentumfilmek tematikai, életkori megkötés nélkül versenyeznek és szerepelnek;
  • a vetítések után közönségtalálkozók és szervezett beszélgetések, viták keretein belül a nézőknek és a szakmának lehetősége nyílik az alkotókkal, ill. a filmek szereplőivel beszélgetni;
  • a versenyszekciók mellett versenyen kívüli szakmai programok, masterclass, közönségtalálkozók, különböző rendezvények várják a dokumentumfilmek kedvelőit.
  • 25 főből álló rangos nemzetközi zsűri, diákzsűri, valamint lelkes nyugdíjas filmrajongókból álló zsűri dönt a pénz és egyéb díjakról.

A fesztivál tiszteletbeli elnöke dr. Vekerdy Tamás pszichológus lesz 

A karácsonyi ünnepekre különleges meglepetéssel is készültek a BIDF szervezői. Négyféle belépőt tartalmazó ajándékcsomag vásárlására van lehetőség. Az ajándék tulajdonosa a BIDF rangos versenyfilmjei közül válogathat.

További részletes információ a fesztivál hivatalos oldalán http://bidf.hu/fesztival/ és Facebook-oldalán olvasható.  

A bejegyzés trackback címe:

https://filmvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr6413510225

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása