Filmvilág blog

Vége a 24. Titanic Fesztiválnak, a Számi vér nyert

2017. április 14. - filmvilág

sami_blood.jpg

A Frédéric Strauss francia kritikusból, Dragomán György íróból és Enyedi Ildikó Arany Medve-díjas rendezőből álló háromtagú zsűri elmondta, hogy „Rövid beszélgetés után egyhangúlag a  Számi vért választottuk.  Úgy éreztük, ez a film oldotta meg a legszebben a maga elé tűzött szívszorítóan összetett feladatot. A saját számi kultúráját és nyelvét elhagyni és a többségi svéd kultúrába beolvadni próbáló Elle Marja története szépen adagolt költői figyelemmel mutatja meg, hogy milyen fájdalmas áldozatot jelent az anyanyelvtől és az otthontól való elszakadás. A filmben néha felhangzó és sokszor félbeszakadó számi dalok, a jojkák egyszerre a beszéd és a hallgatás szimbólumai, arról beszélnek, amiről a legnehezebb beszélni, a történelemmel, a múlttal és a felelősséggel való szembenézésről. Bármilyen fájdalmas is a kultúrák közötti út, oda és vissza is meg lehet és meg kell tenni, mert a film tanúsága szerint az út végére még az is megtörténhet, hogy jobban megértjük egymást és önmagunkat. A Számi vér egy olyan ballada-jojka ami azután is sokáig ott zeng bennünk, hogy kijöttünk a moziból.”

A Számi vér (Sami Blood) című svéd-norvég-dán játékfilm felkavaró történet a felnövésről. A 14 éves Elle Marja számi származású rénszarvaspásztor, egy kisebbségi közösség tagja. Az 1930-as években tomboló rasszizmus és az iskolában történő rasszkutatási vizsgálatok miatt egyre inkább elvágyódik életéből. Hogy megvalósíthassa álmait, más identitást kell keresnie, és minden kapcsolatot meg kell szakítania családjával és kultúrájával. A svéd Amanda Kernell lenyűgöző elsőfilmes alkotása Velencében és Thessalonikiben is nagy figyelmet keltett. 

A 2005 óta versenyfesztiválként is működő Titanicon a Számi vér mellett két misztikus thriller - a Végzetes lövés (Birdshot) című fülöp-szigeteki-katari film és az amerikai Sarah Adina Smith Buster két élete (Buster's Mal Heart) című, fekete humorral fűszerezett, vakmerő alkotása -,Robert Pattinson főszereplésével  a Magyarországon forgatott az Egy vezér gyermekkora (The Childhood of a Leader) című angol-magyar-francia dráma, a spanyol Jonathan Cenzual Burley A pásztor (The Shepherd) című filmje, a Nehéz szívvel (Heartstone) című dán-izlandi dráma és Laura Schroeder melankolikus indie poppal aláfestett Gát (Barrage) című luxemburgi–belga–francia drámája versenyeztek a Hullámtörők-díjért.

2017. április 6-13. között Budapesten, három helyszínen futott és hat kategóriába osztva 34 filmet mutatott be a 24. Titanic Nemzetközi Filmfesztivál.

Egy héttel a fesztivál zárása után, április 20-án este 20.30-kor az Urániában újra levetítik a fesztivál egyik legnépszerűbb filmjét, a Nyers című francia kannibálhorrort.

A bejegyzés trackback címe:

https://filmvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr8212426143

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

David Bowman 2017.04.14. 15:48:29

El is teszem ezt a cikket. Jövőre talán már le is lehet tölteni ezeket a filmeket.
süti beállítások módosítása