Filmvilág blog

Berlinben debütál Enyedi Ildikó új filmje

2017. január 13. - filmvilág

A Cannes-ban Arany Kamerát nyert Az én XX. századom, a Bűvös Vadász, a Simon mágus, valamint Terápia tévésorozat alkotója, Enyedi Ildikó új filmjének világpremierje februárban Berlinale hivatalos versenyprogramjában lesz. A Testről és Lélekről március 2-ától fut majd a hazai mozikban a Mozinet forgalmazásában.

Szinopszis: Mi lenne, ha egy nap találkoznál valakivel, aki éjjelente ugyanazt álmodja, mint te? Vagy pontosabban: kiderülne, hogy már régóta ugyanabban a világban találkoztok éjszakánként - szarvasként. Örülnél neki? Vagy megijednél? Esetleg romantikusnak találnád? De mi van, ha te cseppet sem vagy romantikus alkat? Hogy nézel egy-egy gyengéd álom után másnap, éberen ennek az idegen embernek szemébe? És, mi van, ha az illető nem kifejezetten szimpatikus neked? Próbálnád megszeretni?

Enyedi Ildikó Balázs Béla-díjas, Érdemes művész filmjeivel több, mint negyven hazai és nemzetközi díjat nyert el korábban, szerepelt Cannes-ban (Az én XX. századom, Arany Kamera díj a legjobb elsőfilmnek), Velencében (Bűvös vadász, Tamás és Juli), Locarnóban (Simon mágus, a Zsűri különdíja) és más meghatározó fesztiválokon. Legutóbbi munkája az HBO-n nagy sikerrel játszott Terápia című sorozat volt, amelyet Gigor Attilával közösen rendezett.

A TESTRŐL ÉS LÉLEKRŐL női főszereplője a Katona József Színház színésznője, Borbély Alexandra, akinek ez az első film főszerepe. A férfi főszereplő Morcsányi Géza színházi dramaturg, a Líra Kiadói Csoport igazgatója, aki húsz évig vezette a Magvető Könyvkiadót, így meghatározó alakja a magyar kortárs irodalmi életnek. További szereplők: Békés Itala, Jordán Tamás, Mácsai Pál, Tenki Réka, Schneider Zoltán és Nagy Ervin.

Bedő Barna vágó, az előzetes készítője: „Próbáltam egy olyan sajátos formanyelvi eszközt találni képileg, amivel a film hatásmechanizmusát „le tudtam fordítani” a trailerre. Ez a film máshogy megy be az ember bőre alá, mint a legtöbb film, valahogy minden egybe van fogalmazva benne, és együtt hat a nézőre. Számomra a film legfontosabb mondanivalója, hogy a valóság, a világ, az érzékelésünk, a kapcsolataink sokkal tágabb dimenzióban értelmezhetőek, mint hisszük. A film főszereplőinek azáltal, hogy engedik történni azt, hogy ugyanazt álmodják, lehetőségük nyílik megismerkedni. Ebből jött az ötlet, hogy az előzetesben ne mutassuk meg a teljes teret, csak szeleteket vágjunk ki és mutassunk a képből.”

A TESTRŐL ÉS LÉLEKRŐL az Inforg-M&M Film gyártásában készült. Producerei Mécs Mónika (Konyec, Kaméleon, Pánik, Csak a szél, Csicska), Muhi András (Rengeteg, Dealer, Womb – Méh, Csak a szél), valamint Mesterházy Ernő (Konyec, Liliom ösvény), operatőre Herbai Máté (A nyomozó, Utolsó idők, Kút). Március 2-ától fut majd a hazai mozikban a Mozinet forgalmazásában.

A bejegyzés trackback címe:

https://filmvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr4512122585

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása