Black Sunday - amerikai, 1977. Rendezte: John Frankenheimer. Írta: Thomas Harris regényéből Ernest Lehman, Kenneth Ross és Ivan Moffat. Kép: John A. Alonzo. Zene: John Williams. Szereplők: Robert Shaw (Ma. David Kabakov), Bruce Dern (Michael Lander), Marthe Keller (Dahlia Iyad). 143 perc.
Utazók, útra fel! – Mit kell tudni róla?
John Frankenheimer a modern akciófilm egyik legfontosabb előfutáraként a hollywoodi mozik epikus látványelemeit a televíziós drámák elmélyültebb jellemábrázolásaival ötvözte. Míg James Bond vagy Piszkos Harry megtestesült ideákként csaptak össze az egydimenziósra rajzolt gonosztevőkkel, addig Frankenheimer az üldözések és robbantások helyett a figurák pszichológiai megalapozottságára, a motivációk hiteles feltárására törekedett. Az elsősorban társadalomkritikus krimijeiről, hidegháborús politikai thrillereiről ismert rendező szerteágazóan gazdag életművét a férfidilemmák nagyívű ábrázolásai fogják egybe: az akciók nála sohasem öncélúak, inkább elkerülhetetlen következményei az alapvető ideológiai különbségeknek.
Az 1977-es Fekete vasárnap a később Lecter doktorral híressé vált Thomas Harris regényéből készült, és a finálé gigantikus léghajós üldözése (!) mellett az ellentmondásos karakterek, a feszült történetvezetés miatt emlékezetes. A tesztvetítéseken kirobbanóan sikeres filmhez komoly reményeket fűztek az alkotók, sőt, a stúdió a következő Cápaként emlegette, ám a várt áttörés, a kultusz elmaradt. Bár a kritika szerette, és a pénztáraknál sem teljesített rosszul, a nézőket zavarba hozták a szokatlanul árnyalt negatív figurák. Ma már vélhetően senkinek sem okoz komolyabb meglepetést egy terroristás akciófilmbe csomagolt poszttraumás katonadráma - ám három és fél évtizeddel korábban igen szokatlannak számított egy olyan blockbuster, ahol a feszes tempó és a csavaros fordulatok helyett az antihősök lelki problémáira kerül a fő hangsúly.
Egy táska rejtélyes fényei – Miről szól?
A Palesztina felszabadításáért küzdő Fekete Szeptember merényletet tervez az Egyesült Államok területén. A csoport fanatikus női tagja (Marthe Keller) egy meghasonlott, pszichotikus vietnámi veterán (Bruce Dern) segítségével akar bombát robbantani a Super Bowl helyszínén, de egy kíméletlen Moszad ügynök (Robert Shaw) már a nyomukban van. A rutinos és kitartó Kabakov az FBI segítségével kideríti ugyan a nő személyazonosságát, de arról már csak az utolsó utáni pillanatban szerez tudomást, hogy az öngyilkos akcióhoz a televíziós közvetítésekhez használt léghajót fogják ellopni.
Apró különbségek – Hol jön QT a képbe?
A terroristát alakító Martha Keller nővérnek öltözve belopódzik a kórházba, majd egy halálos méreginjekcióval megpróbálja megölni a sebesülten fekvő Kabakovot. Tarantino már több interjúban elmondta, a Kill Bill emlékezetes kórházas epizódja tulajdonképp hommage, mely a Fekete Vasárnap fentebb említett jelenetére utal. Bár Daryl Hannah gyilkossági kísérlete az eredetinél sokkal látványosabb és tudatosabban koreografált eseménysor, a párhuzam különösen akkor válik nyilvánvalóvá, ha megtekintjük a film osztott képernyős előzetesét is, mely bevallottan Tarantino egyik nagy kedvence. Az ex-pilótaként brillírozó Bruce Dern ráadásul a Django elszabadul villanásnyi szerepében is feltűnik (ő az öreg Carrucan).
Megmondom én nektek, miről szól a Like a Virgin! – Verdikt
Frankenheimer műve jócskán megelőzte a korát. 1977-ben az átlagos nézőt még kissé felkészületlenül érte, hogy a merényletes thrillerként beharangozott, nagyköltségvetésű hollywoodi mozi a pozitív hősök helyett zömmel az ellenfelek személyes tragédiáira koncentrál. Igaz, a Shaw alakította titkosügynök közöl némi információt magáról, és a családjáról, a múltjáról is megtudunk pár dolgot (amit a karjára tetovált sorszám rögtön tragikussá varázsol). Őt leszámítva a jók csapata azonban csupa típusfigurából, arctalan hivatalnokból és bürokratából áll. Az antagonistákat velük szemben nemcsak megismerjük, de a szörnyű tervük rejtett mozgatórugóit is feltérképezhetjük. A libanoni nőről előkerülő, súlyos életrajzi adatok azonnal árnyalják az első benyomásainkat. Sőt, a hazájában magára hagyott, mentálisan beteg veteránt akár meg is kedvelhetjük – amihez a figurából összetett drámai hőst faragó Bruce Dern alakítása is nagyban hozzájárul.
Bár Frankenheimer dramaturgiai megoldásai kétségtelenül mívesek, a közben eltelt évek magának a filmnek mégsem tettek jót. A Fekete vasárnap 140 perces játékidejét kényelmetlenül hosszúnak érezhetjük, de a késleltetett információk, a párhuzamos vágások sem hatnak már úgy, mint annak idején. Az erős színészi teljesítmények, a fenyegető atmoszféra és a kritikus politikai töltet ennek ellenére még mindig képesek magukkal ragadni a közönséget. A finálé eredeti helyszíneken rögzített, nagyszabású léghajós kalandja pedig műfajtörténeti érdekességként és saját jogán is kellemes perceket szerezhet a korai akciófilmek szerelmeseinek.
