Filmvilág blog

Premierek a héten

Szűz Lány Frakció

2012. január 19. - filmvilág

EAST SIDE STORY – Hajónapló címen futott az a televíziós projekt, melynek keretében fiatal rendezők kortárs magyar írók novelláit adaptálták képernyőre. A 12 elkészült műből 4 kapott helyet ebben a szkeccsfilmben. Bollók Csaba, Bodzsár Márk, Török Ferenc és Hajdu Szabolcs kisfilmjeit, amelyeket Tar Sándor és Spiró György novellái nyomán készítettek, zenés és szöveges betétek kötik össze.  

SZŰZ VONALBAN – Két magányos aggszűz, a biciklifutár Leroy és az agorafóbiás Patti, egymásra találnak a telefonon keresztül. A főszereplőket alakító színészek, Elisabeth  Marvel  és John Turturro a való életben házastársak. [előzetes]

A Filmvilág kritikusa szerint: A Félszeműben az idős Matti Rosst alakító Elisabeth Marvel és John Turturro érzékeny játékának köszönhető – oly jól érzik a másik rezdüléseit, állapotát, mintha valóban ők lennének a másik megváltói –, hogy a film nem süllyed méla unalomba az első tíz percben. (Kolozsi László kritikája a januári Filmvilágban olvasható.)

LEGJOBB SZÁNDÉK – Adrian Sitaru (Sporthorgászat) román-magyar koprodukcióban forgatott filmjében egy bukaresti, harmincas férfi megtudja, hogy vidéken élő édesanyját szélütés érte. Azonnal hazautazik, hogy gondját viselje, de túlzott aggodalmaskodásával csak ront a helyzeten. A filmben, apróbb szerepekben, Tóth Orsi, Török-Illyés Orsolya és Szikszai Rémusz is feltűnik. [előzetes]

legjobb szándék.JPG

A Filmvilág kritikusa szerint: Sitaru pontos képet alkot hétköznapi figuráiról, az emberi kommunikáció nyavalyáiról. Nem állít, inkább kérdez. (Forgács Nóra Kinga kritikája a januári Filmvilágban olvasható.)

A TETOVÁLT LÁNY – David Fincher hiánypótló Stieg Larsson adaptációja Rooney Mara, Daniel Craig és Stellan Skarsgard főszereplésével. Szinopszis: „Negyven évvel ezelőtt egy családi ünnepség közben eltűnt a nagyhatalmú Vanger-klán egyik tagja, Harriet. Az idős milliárdos meg van róla győződve, hogy unokahúgát meggyilkolták, ezért felbérel egy állás nélkül maradt újságírót, hogy járjon utána az ügynek. A férfi (Daniel Craig) nyomozni kezd, és segítséget is talál egy tehetséges komputerhacker (Rooney Mara) személyében. Közös kutatásuk túl sok érdeket sért és rég eltemetett titkot fenyeget, és újabb gyilkosságra derít fényt.” [előzetes]

VÖRÖS HADSEREG FRAKCIÓ – A Baader-Meinhof csoport újabb német film választotta témájául a ’70-es évek hírhedt terrorista csoportját. A RAF működése helyett Andres Veiel rendező azonban az egyik alapító tag, Gudrun Ensslin előéletére, ideológiai útkeresésére és férjével való kapcsolatára, a hasonlóan gondolkodó, de fegyveres erőszaktól már visszarettenő August Diehlre koncentrált. [előzetes]

A bejegyzés trackback címe:

https://filmvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr383576187

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Orosdy Dániel · http://danielorosdy.blog.hu/ 2012.01.19. 10:04:31

Miután a svéd változat leginkább csak tisztességes mozi volt, Fincher remake-je akár még tényleg _hiánypótló_ is lehet, ha valóban jól (és jobban) sikerült. :)

Baski Sándor · http://filmvilag.blog.hu 2012.01.19. 21:17:00

@Orosdy Dániel: Szólj, ha már láttad. Nem érzek rá késztetést, hogy jegyet vegyek egy olyan filmre, amelynek előre ismerem minden fordulatát. Ha legalább átültették volna a történetet amerikai környezetbe...

Orosdy Dániel · http://danielorosdy.blog.hu/ 2012.01.20. 08:02:33

@[bs]: Nem állítom, hogy nincs igazad, de nekem egyelőre jók a megérzéseim, főleg mert
a) a regény tényleg nagyon jó alapanyag, akár ismerjük a fordulatait, akár nem,
és
b) a svéd verzió nem muzsikált olyan magas színvonalon, hogy ne lehetne nyugodtan felülmúlni.

Ami az amerikai környezetet és az átültetés kérdését illeti, most őszintén: szerinted ha teszem azt Vancouverben játszódva a sztori, nem az lenne minden európai baja, hogy "az amcsik megerőszakolják ezt az ízig-vérig európai történetet, hiszen bűn eltépni azokat a szellemi gyökereket, melyek oly erősen kötik a skandináv anyaföldhöz és az öreg kontinenshez"? :)
süti beállítások módosítása