Filmvilág blog

EREDET - villámkritika

Álmában csönget egy picit

2010. július 19. - klág

Viszonyom Christopher Nolannal amellett, hogy vészesen egyoldalú, meglehetősen hullámzó is, szinte filmről filmre változik a véleményem róla. Ájuldoztam már a zsenialitásától, untatott az érdektelenségével, zavart a kapkodó rendezésével, lenyűgözött a végletekig kiszámított történetmesélésével és dühített az elszalasztott lehetőségeivel. Hogy megőrizzem a saját épségemet a veszett rajongókkal szemben, nem részletezném, hogy melyik filmje pontosan mit váltott ki belőlem. Kivéve egy filmet, ez pedig a 2010-es Eredet. A film reklámkampánya nagyon keveset árult el cselekményről, ezért nehéz az Eredetről úgy írni, hogy ne rontsam el előre a néző szórakozását. Próbálom kerülni a spoilereket, sőt, a sztorit sem nagyon részletezném, legyen az meglepetés mindenkinek. Bár az igazság az, hogy lehetetlen lenne úgy leírni a sztorit, hogy a mondataim értelmesek maradjanak és ne veszítsek el minden olvasót a második bekezdésre.

Az Eredet ugyanis álmokról, azokon belüli álmokról, sőt, még azokon is belüli álmokról szól, valamint tolvajok és szakértők egy csapatáról, akik azokban hajtják végre a küldetésüket. Bonyolultnak és követhetetlennek hangzik, de Nolan nem olyan szürreális álomvilágokat hoz létre, mint Tarsem (A sejt, Zuhanás), hanem vonalas, elegáns, sőt, steril városokat és belsőket. Az Eredet álmaiban érdekes módon nem sok álomszerűség van, a tudatalatti furcsa módon mintha szabályok szerint működne. Olyan szabályok szerint, amiket Nolan nem győz a szereplőkkel lépten-nyomon elmagyarázni.

Az Eredet vizuálisan érdekes, néha egészen lenyűgöző film, de csak nagyon ritkán engedi át a terepet a képeknek. A film expozícióját nézni olyan, mint ha Leonardo DiCaprio vehemensen olvasna fel egy használati utasítást. Ezt nem szabad. Azt nem szabad. Ha ezt csinálod, ez lesz. Ha azt, amaz lesz. Ha kombinálod, akkor vigyázz. És így tovább. Nolan ráadásul nem éri be azzal, hogy elmondatja a szereplőivel, hanem hosszabb bevezetések után meg is mutat mindent, amit elmeséltetett. Álomlogikát magyarázni fájdalmasan unalmas dolog, főleg, hogy minden misztikuma eltűnik tőle.

De ott a látvány. Néha Nolan elhallgattatja a szereplőit és hagyja, hogy a fül mellett végre a szemet is terhelje, ekkor lesz igazán lélegzetelállító az Eredet. A magára hajtogatott város, vagy a hotel folyosóján előadott légibalett valami olyasmi, amire nem kell magyarázat, mert nem is igazán létezik hozzá. Látni kell, és Nolan hagyja is. Amikor viszont narrációt, dialógust vagy egyéb magyarázatot erőltet hozzá, az egész kártyavár dől össze.

Az őrületes hájp, az izgalom, a hosszú spekuláció után érdekes látni, hogy az Eredet mennyire egy egyenes vonalú, könnyen értelmezhető, sőt, valamennyire tradicionális film. Nem fogja megváltani a világot és nem forradalmasít sem műfajt, sem filmkészítést. Egy heist film. Egy akciófilm. Egy sci-fi. Egy melodráma. Ezeknek a közhelyeit vegyíti az álom-, és mindfuck-tematikákkal. A keverék érdekes, de semmiképpen sem mestermű. A felsorolás az első bekezdésben Nolanról viszont pont illik rá.


További olvasnivaló:
-
Mit akar Nolan az agyunkba ültetni?
-
Rémálmok álmodói – 12 VR-film az Eredet kapcsán

A bejegyzés trackback címe:

https://filmvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr682161211

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

manson84 2010.07.19. 15:30:41

Végre egy objektív írás! Köszönöm!!!

falcsabander 2010.07.19. 16:48:39

OFF: gyerekek, mi van a filmvilág.hu -val??? már két napja nem jön be az oldal!
aggódom!
és hiányzik :)))

kelta 2010.07.19. 21:25:40

filmvilágnál ilyen egy villámkritika? más örül ha rendes írása ilyen

"nem részletezném, hogy melyik filmje pontosan mit váltott ki belőlem."
Azért ha lehetne, engem érdekelne

Baski Sándor · http://filmvilag.blog.hu 2010.07.19. 22:07:33

@kelta: Azért villám, mert gyorsan készült. :) Lesz majd egy a Filmvilágban is, nem önállóan, hanem egy KIMERÍTŐ Nolan-portrén belül. (Az augusztusi szám már a nyomda felé tart, úgyhogy csak a szeptemberiben jelenik meg. Sajnos.)

kutyacica 2010.07.20. 07:06:04

"könnyen értelmezhető"

ez nagyon meglepett. A film zsenialitasa szerintem eppen abban all, hogy Nolan kepes kifuttatni ugy a sztorit, ami nem hazudtolja meg a sajat maga altal felallitott sci-fi szabalyait sehol, megis tobb ervenyes modon lehet ertekelni a film torteneseit a befejezes fenyeben, es lenyegeben csak a nezon mulik, hogy mit akar hinni.

Teljesen komolyan, ironia nelkul mondom hogy varom a spoileres kritikat amiben kifejted miert egyertelmu a tortenet.

Azt gondolom lehetseges hogy a cikkiro velemenyet arnyalna, ha megnezne meg nehanyszor a filmet, a sajat ertelmezesenek tukreben, lehetseges hogy felfedezne nehany ujdonsagot, talan eppen a karakterek altal elmondottakban.

persze az is lehet hogy rosszul ertelmeztem a leirtakat es konnyen ertelmezheto alatt azt ertette a cikkiro, hogy konnyu felfogni a cselekmenyszalat es megerteni az elkepzelheto befejezeseket.

ez igaz lehet, bar be kell ismernem hogy en valoszinuleg akkor csekely ertelmu medvebocs vagyok, nekem egy ideig gondolkodni kellett a film megtekintese utan amig osszeraktam az elejetol, hogy melyik lehetseges befejezes mellett mi szol a filmben latottakbol (harom nappal a megnezese utan is ugy gondolom hogy elkerulte a figyelmem par dolog, meg is nezem meg parszor asszem).

faustino 2010.07.26. 10:37:38

ebben a filmben nem volt katarzis

kaleidos cope 2010.07.27. 17:17:55

megnéztem ma
szerintem elég zavaros
helyenként nagyon unalmas majdnem én is elaludtam:D
a vége pörgős de főleg trükk
az eszmei mondanivaló: a szerelem mindenek alatt! lsd. (sic!) tudattalan
szóval Nolan bá nekem nem jött be

disfear 2010.07.28. 14:34:38

Először én is azon gondolkodtam: ez meg ez mennyire logikátlan, ha egy álomban vannak miért nem képzelnek oda ezt azt meg amazt és kész az egész. De aztán a film végeztével azt vettem észre azon jár az agyam, hogy tök szívesen nézném még, mert nagyon bejött ez a fajta heist, és valahol rájöttem, olyan világot alkotott, ami elsőre kritikus szemmel lehet teljesen logikátlan, de a kocka-agyúakat valahogy képes magába rántani. És ez tök jó, mert a Star Warst se a valósághűsége miatt szerettük. Az Eredet valahol talán pont ezért a geek-generáció mítoszai között foglalhat el egy méltó helyet.

disfear 2010.07.28. 14:37:46

picit off de Nolannál nálam a legnagyobb kihagyott ziccer az a Dark Knight vége: egyrészt az egymást nem felrobbantó hajókkal illetve a mindig mindent túlélő, utolsó pillanatban megmentett hollywood-i gyerekkel. Pedig tragikus befejezés lehet, hogy nagyobbat ütött volna. De persze ez nem csak Nolanon múlt. Bár lehet, hogy csak én vagyok szadista.

A nép fia 2010.08.04. 20:03:04

Miért nem szürreálisak az álmok? Miért nem eléggé "álomszerűek"? Megmagyarázza ezt is, bizonyára a cikk írója nem figyelt eléggé: vannak tervezők, építők, akik előre megtervezik az álmot, hogy ne egy nagy kuszaság legyen. Megépítik a helyiségeket, a városokat, stb, stb. Lehetnek benne paradoxonok, de mindvégig realitás marad.

Igen, lehet, hogy mindent elmondat a szereplőivel, de ez így van rendjén. Mert legalább ismerjük a világ szabályrendszerét, és nem csak nézünk, mint Rozi a moziban, hogy most mi van? Tudjuk, felfogjuk, elfogadjuk, hogy az álmok úgy működnek, ahogy.

Monty H. 2010.08.13. 08:48:34

Sajnos nekem nem jött be, pedig Nolan filmjeit komálom. Ez valahogy túl volt bonyolítva, és katarzist én sem éreztem.

Részletes kritikám itt:
monty.blog.hu/2010/08/13/film_eredet_1
süti beállítások módosítása