Filmvilág blog

Halálos játszma

Tarantino nyomában – 21.

2010. április 13. - P. Szabó Dénes

Game of Death – hongkongi, 1978. Rendezte: Robert Clouse, Bruce Lee. Írta: Robert Clouse, Bruce Lee. Kép: Gofrey A. Godar. Szereplők: Bruce Lee, Tai Chung Kim, Biao yuen (Billy Lo), Hugh O’Brian (Steiner), Dr. Land (Dean Jagger), Colleen Camp (Ann Morris). 103 perc.


Utazók, útra fel!Mit kell tudni róla?

A Halálos játszma elkészülte hosszú éveket vett igénybe, születése egyszerre volt tragikus és különös. A film Bruce Lee tervei szerint eredetileg egy ’Jeet Kune Do’ nevű harcművészeti technika stílusát mutatta volna be, melyben a hős egy ötszintes pagoda minden egyes emeletén különböző harcművészeti ágakban jártas ellenfelekkel vette volna fel a küzdelmet. Lee-t azonban felkérték A sárkány közbelép főszerepére, így a Halálos játszma forgatása ideiglenesen abbamaradt, a hongkongi színész 73-as halála után pedig úgy tűnt, örökre dobozban marad az anyag. A film mégis megszületett, Robert Clouse amerikai rendező egy teljesen új történetet írt a már felvett összecsapásokhoz, és kvázi „feltámasztotta” a Sárkányt: az új jelenetekben három dublőrrel játszatta el Lee szerepét, valamint az arcközelikhez korábbi filmjeiből ragadott ki képsorokat, hogy megteremtse az illúziót.


Egy táska rejtélyes fényeiMiről szól?

Billy Lo-t (Bruce Lee), a sikeres filmszínészt egy Steiner nevű maffiózó (Hugh O’ Bien) felkéri, hogy működjön vele együtt, azonban Billy visszautasítja az ajánlatot. Válaszképpen Steiner és főnöke, a nagykutya Dr. Land (Dean Jagger) ráküldik embereiket a sztárra és énekes barátnőjére, Ann Morris-ra (Colleen Camp). Egy forgatás során Land egyik embere golyót repít Billy-be, aki bár súlyosan megsérül, szerencsés módon túléli a támadást. Miután felépül, elhatározza, hogy megrendezi saját temetését, majd álruhákba bújva felkutatja a bűnbanda tagjait, hogy egyenként végezzen velük.


Apró különbségek
Hol jön QT a képbe?

Tarantino és a Halálos játszma közötti kapcsolat több, mint szembetűnő: a Kill Bill első részének véres fináléjában a Menyasszony Bruce Lee sárga tréningruhájához hasonlatos viseletet ölt magára. S hogy miért esett a választás Lee kultikus ruhadarabjára? A Kill Bill logikája szerint azzal, hogy a Menyasszony az Államokból Ázsiába repül, az amerikai filmek világát hátrahagyva a keleti filmek birodalmának szabályai szerint kell cselekednie. A ruha így nemcsak a Menyasszony cool kinézetének erősítését szolgálja, hanem átvitt értelemben egy kungfu hős erejével is felruházza. Mindemellett QT a sárga-fekete kombinációt filmjei járgányain is felhasználta: a Menyasszony kill bill-es motorja vagy a Halálbiztos lánycsapatának verdája is hasonló fényezést kapott. Zárójelben érdemes megjegyezni, hogy az expresszív színhasználat nagyban hozzájárult a Kill Bill sikeres promóciójához is, mivel a figyelemfelkeltő sárga-fekete színeket a posztereken is alkalmazták. Mindez a japán forgalmazóknak annyira megtetszett, hogy a későbbi Tarantino-filmek reklámozásában (Halálbiztos, Becstelen Briganytk) is tovább folytatták a trendet.


Megmondom én nektek, miről szól a Like a Virgin!
Verdikt

A Halálos játszma egy igazi (B-)filmtörténeti kuriózum és a szó szoros értelmében vett fércmű, hisz Robert Clouse úgy forgatatta le a Sárkány utolsó filmjét, hogy a játékidő nagy részében az igazi Bruce Lee fel se tűnik, csupán korábbi filmjeiből kiragadott képek és képsorok (Billy Lo filmbéli forgatásain a Tomboló ököl és A sárkány útja idéződnek fel), valamint a kamerának hátat fordító dublőrök helyettesítik őt. Az újonnan leforgatott és a régi jelenetek összemosása így különösen fura hangulatot kölcsönöz a filmnek (ennek legszélsőségesebb példája, mikor az egyik jelenetben a tükörből ellenségére visszapillantó dublőr testére rámontírozták Lee arcát). Mégis a film utolsó tíz perce, a Bruce Lee eredeti elképzelései szerint felvett pagoda-harcjelenetek méltán emelik kultstátuszba a filmet. Akinek a Kill Bill a kedvenc QT-filmjei között van, és a Kék Levelek Házában vívott hatalmas vérfürdő mellett kíváncsi a Menyasszony ruhájának kultúrtörténeti összefüggéseire is, annak a Halálos játszma kihagyhatatlan alkotás.

A bejegyzés trackback címe:

https://filmvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr531916378

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Is 2010.04.13. 11:40:08

És ha valaki kíváncsi a végső harcokra teljesen más felfogásban, sokkal hosszabb kivitelezésben, úgy, hogy Bruce két segítővel indul neki a pagodának, az keressen rá a YouTube-on, érdemes.

gunsmoke (törölt) 2010.04.13. 16:51:15

A színvilágról jut eszembe, amit lehet, hogy már említettem, de büszke vagyok rá, mert észrevettem:), szóval a Halálbiztosban a csajok verdája nem csak a fényezésben hasonlít a Menyasszony autójához, hanem a kocsi hátulján, bal oldalt található egy kis matrica "Pussy Wagon" felirattal. Söt a pom-pom lány sárga-fekete "Vipers" felíratú pom-pom ruhát visel, a Menyasszony pedig a "The Deadly VIPER Assassination Squad-nek" (halálos vipera orgyilkos osztagnak) volt a tagja.

Egyébként, ha jól emlékszem, a Sárkány bosszújában is megidézik a Halálos játszmát, amikor a főhős több emeleten vív meg az ellenfeleivel (amit egyébként vágás nélkül vettek fel). Itt egy videó róla: www.youtube.com/watch?v=yXIGP6_fNZk

P. Szabó Dénes 2010.04.13. 18:40:24

@Is: Igen, az eredeti felvételekkel érdemes összevetni a 78-as filmet, így jól lehet látni Robert Clouse hogyan alakította át a történetet egyes képek elhagyásával és az eltérő aláfestő zene használatával.

@gunsmoke: Jók az észrevételeid, plusz ha már ruháról van szó, érdemes megjegyezni, hogy a Ponyvaregényben Butch is sárga-fekete színű box köntösben van. Kérdés persze, hogy ez Tarantino részéről utalás-e a Halálos játszmára vagy sem, bár szerintem ez nem a véletlen műve:)
Butch:
www.todayfm.com/Libraries/Breakfast%20Show/Bruce%20Willis%20as%20Butch%20Coolidge.sflb

gunsmoke (törölt) 2010.04.13. 20:15:10

@Szabó D: Jé, ezt eddig észre sem vettem:D De az ingek (esetenként trikók) sem (nem csak) a divat miatt fehérek. Mi más emelné jobban ki a vöröset?

Egyébként (kicsit off, de ha már Tarantino nyomában vagyunk), amikor Butch a meccs után a taxiba ül a klasszikus "mozgó hátteres" megoldásnál fekete-fehér utcaképeket látunk. Nem tudja valaki, hogy ennek mi a jelentése, esetleg melyik filmre utal?

P. Szabó Dénes 2010.04.14. 19:22:46

@gunsmoke: A vörös szín és fehér ingek összefüggéseit már én is említettem a Még szebb holnap c. film kapcsán:
filmvilag.blog.hu/2009/12/08/tarantino_nyomaban_14

Jó rejtvényt adtál fel, ezen már én is gondolkodtam:) A háttérben vetített fekete-fehér utcakép egyrészt utalhat a Ponyvaregényre, mint alacsony költségvetésű filmre (akár a könyveknél a filléres füzetek), másrészt önreflexív utalás, mivel amit a néző lát, az nem valóságos, hanem egy film (hasonlót alkalmaz Tarantino a Kill Bill 2-ben is).
A fekete-fehér utcakép emellett egy film noir-os hangulatot is kölcsönöz a jelenetnek, megfigyelhető, hogy Butch a noir hősökhöz hasonlóan bűnbe esik, míg a nő (akár egy femme fatale) ezt láthatóan élvezi. A vetített háttér ezért itt nem puszta geg, hanem jelentésbeli funkciója is van. Remélem sikerült megválaszolnom a kérdésed.
süti beállítások módosítása