Próbaidő; Visszaesők; Kiszámított percek (Straight Time, 1978) Rendezte: Ulu Grosbard. Írta: Edward Bunker regénye alapján Alvin Sargent, Edward Bunker és Jeffrey Boam, valamint Michael Mann, Nancy Dowd (stáblistán nem jelölve). Szereplők: Dustin Hoffman (Max Dembo), Theresa Russell (Jenny Mercer), M. Emmett Walsh (Earl Frank), Gary Busey (Willy Darin), Harry Dean Stanton (Jerry Schue), Kathy Bates (Selma Darin), Edward Bunker (Mickey).

Utazók, útra fel! – Mit kell tudni róla?

A Próbaidő Dustin Hoffman bemutatkozó rendezése – lett volna, ha nem adja fel a küzdelmet már a forgatás idején, néhány nap elteltével. A sokat dédelgetett projekt így az inkább színházi rendezőként ismert Ulu Grosbard kezei között kötött ki, aki korábban a Who Is Harry Kellerman and Why Is He Saying Those Terrible Things About Me? című mozin dolgozott a sztárral. A film alapjául szolgáló mű, Edward Bunker A vadállatban is van szánalom című regénye a modern amerikai bűnügyi próza kimagasló alkotása, már a megjelenésekor nagy figyelmet keltett. A forgatókönyvön a szerző mellett többen dolgoztak, így az utóbb rendezőként bizonyító Michael Mann (Szemtől szemben) is, aki állítólag egymaga végezte a munka dandárját, ennek ellenére még a stáblistára sem került fel.
A Próbaidőt mintha átok sújtotta volna: problémás volt az előkészítés (ezért dolgoztak annyian a történeten), a forgatás (amely Grosbard és Hoffman barátságának végéhez vezetett) és az utómunka (Hoffman nem kapta meg a végső vágás jogát, ezért beperelte a stúdiót). Mindezért kárpótolhatta volna az alkotókat a kedvező fogadtatás, ám ez is elmaradt. A nézők nem hagytak sok pénzt a kasszáknál, a kritikusokat szintén nem érdekelte különösebben a film, legfeljebb az alakításokat méltatták.

Még múlt héten sikerült a Cinefesten elkapni a frissen bemutatott Rózsaszín sajt rendezőjét, Tóth Barnabást, akivel a film miskolci premierje kapcsán beszélgettünk az első játékfilmjéről és a Simonyi Balázzsal közös rövidfilmjeiről. A méretes interjú alant olvasható.

A vetítés után mondtad, hogy a Rózsaszín sajt forgatókönyve teljesen más volt, mielőtt a többi író beszállt volna. Mi volt a nagy különbség az első terv és az elkészített változat között?

A legelső verziót elolvastam a forgatás előtt két nappal, hátha mégiscsak van benne valami, amit át kellene emelni, és szerkezetileg egy sokkal nagyobb katyvasz volt és sokkal hosszabb is volt. Talán csapongóbb volt, de eredetibb. Az első könyv tele volt mindenféle epizóddal, kicsit szexuálisan is merészebbek voltak, kicsit olyan volt, mint a film legelején az a poén, ahol a rendőröknek a biztonsági övet mutatja a fater, tele volt ilyesmivel. Többször belebonyolódott ilyen dolgokba az apa, a rendőrökkel máskor is, a szomszéddal kitört egy háború… Egy agresszívabb apa volt. A francia rész majdnem ugyanaz volt. A visszajövetelnél nem emlékszem, hogy mi lett volna más. Egyszerűen sokkal később megy ki a csávó, az eredetiben a nyolcvanadik oldalon ment ki, a filmben ez másfél óra lett volna, ez végtelenül hosszú, abból nagyon sokat egyszerűsítettünk és írtunk. És még annyi, hogy nem nőgyógyász lett volna az apa, hanem kereskedő és a srác még gimnazista volt. Sokkal éretlenebb volt a csávó, nem volt benne a zenei elem, főleg ezek a lényeges különbségek, de azért nem tudom letagadni. Nem lett volna annyira más.

H É T F Ő


Angyali üdvözlet
Jeles András sajátos Az ember tragédiája-adaptációja, gyerekekkel a főszerepben.
Vetítik: Duna - 20:55

Werner Herzog, hogy filmjeit finanszírozni tudja, elvállalta egy amerikai főzőshow vezetését, az elkészült műsorok azonban nem kerültek adásba – egészen mostanáig. Az alábbi videóban a híres / hírhedt rendezőzseni Jim Jarmusch társaságában sürgölődik a konyhában, ám kiderül, hogy egy fontos alapanyag, a méz hiányzik. Mivel Herzog szerint, ahogy a film, úgy az étel esetében is elengedhetetlen hozzátevő az eksztatikus (esztétikai?) igazság, elutazik a perui dzsungelbe, hogy a legtisztább, legesszenciálisabb mézet szerezze be. Mielőtt azonban megtalálná a gyilkos méhek kaptárjait a dzsungelben, a perui katonai junta foglyul ejti.

Mindez természetesen csak paródia, a szkeccset a Sandwich Films nevű alkotói csoport készítette. Will Maier színész remekül visszaadja a fiatal Herzog hanghordozását és modorosságait (összevetésképpen íme egy monológ a Burden of Dreams-ből), az utalásokból pedig kiderül, hogy alkotók jól ismerik a rendező életművét. Szóba kerül például az az eset, amikor Herzog fogadásból megette a saját cipőjét – mindez valóban megtörtént, film is készült az eseményről (részlet), de a többi poénnak is van valamilyen valós háttere.

Brazil - brit, 1985. Rendezte:Terry Gilliam. Szereplők: Jonathan Pryce (Sam Lowrey), Robert De Niro (Archibald "Harry" Tuttle), Bob Hoskins (Spoor), Michael Palin (Jack Lint). 140 perc.
Vetítik: TV2 - 23:35

A Brazil nem azt festi le, milyen borzalmas lesz a társadalom, hanem, hogy milyen borzalmas lesz minden munkahely.

Miután négy évet lehúztam egy multinál – nem kívánom meghatározni, hogy mit is jelent ez: multi; igen rövid idő alatt eljutnék Marxig – majd további három évet vezető beosztásban (nem dicsekszem; tény) egy másiknál, nem merném kijelenteni, hogy a Brazil – Terry Gilliam filmje – antiutópia. Nem, a Brazil arról szól, hogy mi van a munkahelyeken, hogyan érzi magát valaki alkalmazottként, mit érez az, aki nap, mint nap be kell, hogy járjon dolgozni egy olyan helyre, ahová már az első nap se szívesen ment be. A Brazil az alkalmazott kedélyállapotát jeleníti meg – az egyik multinál az alkalmazottakat droidnak neveztük, már én is, mint vezető, így beszéltem a beosztottakról, szégyen ide, szégyen oda: a droidok. Arról szól, hogy mit érez az, akinek nyolcra be kell mennie, és hatig (jobb esetben), benn van egy irodában; ahol már nem férnek el az asztalán az iratok, ahol mindig szól a danubiusz, ahol arról vitatkoznak azok, akikkel egy szobában van, hogy milyen fokozaton menjen a légkondicionáló (jobb esetben), ahol nem lehet kávét sem inni, mert valakit biztos zavar a kávé illata.

Ha egy rendező karrierjében az a kommercializmus csúcsa, amikor felkérik rendezőnek egy akkor nagyon menő popsztárnak, akkor Tobe Hooper akkor kereshette a legtöbb pénzt életében, amikor megrendezte a Dancing With Myselfet Billy Idolnak. És tényleg, Hooper akkor volt túl legnagyobb sikerén, a Poltergeisten (amit a gonosz nyelvek szerint bábként rendezett Spielberg számára), a nyolcvanas évek egyik klasszikus mainstream horrorfilmjén, és az MTV lehetett az egyetlen fok a létrán, ami maradhatott számára.

Kevin Macdonald skót rendező tiszteletét tette a 6. Miskolci Cinefesten, hogy részt vegyen a nagyapjáról, Pressburger Imréről szóló konferencián. Macdonald amúgy éppen Magyarországon forgatja az Eagle Of The Ninth című könyvadaptációt. A rendező beszélgetése a zsűrielnök Ronald Bergannal letölthető ezen a linken. Ajánlott a hangerőt maximumra csavarni, és akkor nem csak Macdonaldot és Bergant lehet tisztán hallani, hanem az előttünk lévő sorban suttogó Báron Györgyöt is.