1968 hatása máig tartó, jelen korszellem szerint viszont mélységesen elutasítandó, mert prófétikus, nagyralátó, önmagán túlterjeszkedő kor volt; filmben pedig csúcsok csúcsa.
1968 a történelem morálisan legfontosabb éve volt – mondják. Csillagos ég, erkölcsi törvény. Plusz kérdőjelek. Nincs a mában…
Amióta a hetedik művészeti ág létezik, vagyis a Lumière fivérek 1895. december 28-i vetítése óta, a film képes volt hatni az érzelmekre. A film szocializációs szerepe is egyidős magával a mozgóképpel. Az első vetítéseket követően a nézőközönséget már nem elégítette ki az egymás utáni képek sorozata,…
Bátor, sőt vakmerő vállalás folytatást készíteni minden idők legjobb tengeralattjárós filmjéhez. A Wolfgang Petersen-féle Das Boot a német filmtörténelem legnagyobb volumenű produkciója volt, a nézők és a kritika is imádta, és ha nem is nyert végül Oscar-szobrot, de hat jelölésig így is eljutott.
A…