Nemes Jeles László filmje mérföldkő a holokauszt-reprezentációk történetében. A film sajátos formanyelvi megoldásairól, a kamera és a hangsáv viszonyáról, a tapasztaló hős tudatába való belépésről máris számos remek elemzés született. Jelen írás a téma pszichológiai hátterét helyezi a fókuszba.
A szürke zóna
A film indító jelenetében a sonderkommandós Sault látjuk, ahogyan némán teszi a dolgát: betereli az embereket a gázkamrába, levetkőzteti őket: asszisztál az SS-nek társai meggyilkolásához. Közben a háttér hangfoszlányaiból derül ki, hogy az őrök jól begyakoroltan tévesztik meg a frissen érkezett foglyokat. Azt állítják, hogy zuhanyozni fognak, és utána megkezdődik számukra táborbeli élet, amelyben munka, étel, jövő: élet vár rájuk. A nézők jól tudják, hogy ez hazugság. Saul arca azonban rezzenéstelen. Hónapok óta kényszerítik „cinkosságra”, az arcán ez az apátia, és a megadás látszik.