Filmvilág blog

Tenet – A tökéletlen trükk

2020. december 17. - Baski Sándor

tenet.jpg

Nolan addig játszott a tér-idővel, amíg sikerült teljesen szétszerelnie, és saját, külön bejáratú valóságot építenie belőle. A Tenet blockbusternek álcázott kísérleti film.

Egy új Christopher Nolan-bemutató akkor is eseményszámba megy, amikor nem tombol éppen világjárvány, a mostani pandémiás időkben viszont egyenesen messiási mandátumot kapott a film. A júliusra tervezett, majd többször elcsúsztatott premier volt hívatott „megmenteni a mozit”, azaz visszacsábítani a nézőket a multiplexek falai közé. Hosszú távon derül csak ki, beigazolódtak-e a moziipar reményei, de az első pár hét adatai alapján az elvárható minimumot a Tenet teljesítette.

Nolan-filmbe illő csavar ugyanakkor, hogy éppen egy olyan blockbustertől reméli Hollywood a megváltást, amely a biztonsági játék, a megszokott, komfortos filmélmény biztosítása helyett radikális formai és dramaturgiai kísérletezéssel teszi próbára a nézők türelmét. A kritikusok jelentős része – a Filmvilág szerzőjével együtt – már Nolan előző filmjét, a Dunkirköt is experimentális látványfilmként értékelte, a Tenet ehhez képest még gátlástalanabbul összegzi a rendező rögeszméit. A kortárs tömegfilm első számú szerzőjeként Nolan kezdettől nyílt lapokkal játszik, szinte minden filmjében az idő és a tér görbítésével kísérletezik – hol a dramaturgia szintjén, hol a szó legszorosabb értelmében –, meghasadt személyiségű, kettős identitású hősöket mozgat, és közben népszerű zsánereket értelmez újra.

Tovább

Kémek a Köröndön - John le Carré (1931-2020) portréja

Le Carré realista kémtörténeteiben a hírszerzők nem James Bond akciódús életét élik, nála a kém inkább emlékeztet bürokratára, mint kalandorra.

john-le-carre1.jpgDavid John Moore Cornwell, az angol belbiztonság (MI5), majd a külföldi hírszerzés (MI6) ügynöke a hatvanas évek legelején kezdett John le Carré álnéven kémregényeket írni. Első két munkája, a Sidney Lumet által The Deadly Affair címmel megfilmesített Ébresztő a halottnak, illetve a szűk három évtizeddel megjelenése után a brit Thames Television által kisképernyőre átültetett Elsőosztályú gyilkosság (A Murder of Quality) lényegében az Agatha Christie-féle szalonkrimik kémekkel megbolondított zsánerváltozatai: az áttörést is csak az 1963-as A kém, aki bejött a hidegről hozta meg az író számára. A műfaj megújítójaként üdvözölt kötet, illetve két évvel későbbi filmadaptációja a noir szikárságával és keserűségével felelt a korszak – Ian Fleming James Bond-szériájával fémjelzett – könnyed kémregényeire, miközben lekaparta a témáról az időközben rárakódott romantikus mázt és akciódús kalandozás helyett az ügynöklét morális és érzelmi konfliktusaira irányította a figyelmet. A kém… ugyan szerkezetében még az analitikus krimik hagyományait idézte – a szűkmarkúan adagolt, gyakran félrevezető információkból le Carré a fináléra kerekített ki egy megrázó erejű és a korábbi eseményeket újraértelmező nagyjelenetet –, eközben már markánsan jelen voltak benne a melodráma elemei és kirajzolódtak azon ellentmondásos apparátus körvonalai, mely a későbbi életmű állandó tárgya lesz, azok után is, hogy a szerző a hidegháború befejeztével másfajta konfliktusok felé fordította figyelmét.

Tovább

Brutalitás és a melankolikus szépség - Kim Ki-duk (1960 - 2020) portréja

cimzett_ismeretlen.jpg

A brutalitás és a melankolikus szépség organikus összetartozása Kim Ki-duk óta nem csak a japán film privilégiuma.

A krokodil ébredése

Kim Ki-duk 1960-ban született egy dél-koreai kis faluban, szülei szegény parasztok. Apja harcolt a koreai háborúban, ahol súlyosan megsebesült. Kim nem kedvelte túlzottan az iskolákat, nem szerzett semmilyen képesítést és 17 éves korától különböző gyárakban dolgozott, majd belépett a hadseregbe, ahol öt évet húzott le. Ezt követően úgy határozott, papnak áll (protestáns vallású), azonban végül sikerült összegyűjtenie annyi pénzt, hogy Franciaországba utazzon, ahol saját festményeinek eladásából tartotta el magát 1990 és 1992 között. Dél-Koreába való visszatérése után kezdett egy forgatókönyvön dolgozni, s az 1993 és 1995 között írott (a hírek szerint fogalmazási és helyesírási hibáktól hemzsegő) művel elnyert egy díjat, s szinte egyik napról a másikra rendező lett.

Tovább

Denis Villeneuve is nekiment a Warnernek

dune_villeneuve.jpg

A Warner Bros. bejelentése, amely szerint jövőre a stúdió bemutatói azonnal felkerülnek az újonnan indított HBO Maxra, erősen felzaklatta az érintetteket. Először Christopher Nolan fakadt ki, most pedig az új Dűne rendezője, Denis Villeneuve, aki írt is egy szenvedélyes hangú nyílt levelet a Varietyben. Íme a teljes szöveg:

„A hírekből tudtam meg, hogy a Warner Bros. úgy döntött, a mozipremierrel egy időben a Dűnét az HBO Maxon is bemutatja, és a streamingszolgáltatását a filmünkből vett képekkel reklámozza. Ezzel a döntésével az AT&T [a Warner és az HBO Max közös tulajdonosa – a szerk.] kirabolta a filmtörténet egyik legfontosabb és legtisztességesebb stúdióját.

Ez a lépés egyáltalán nem a mozi szeretetéről vagy a közönségről szól, hanem egy 150 milliárdos adóssággal küzdő telekommunikációs mamutcég túléléséről. Így aztán hiába szól a Dűne a moziról és a közönségről, az AT&T csak a saját bőrét menti a Wall Streeten. Mivel az HBO Max bevezetése kudarc volt, az AT&T úgy döntött, feláldozza a Warner teljes 2021-es kínálatát, hogy ezzel a kétségbeesett kísérlettel megragadja a közönség figyelmét.

Tovább

A mozi meghal, Fincher visszatér

undine.jpg

Új adásunkban természetesen megbeszéljük, hogy a Warner döntése (minden 2021-es filmjük a mozibemutatóval egy időben online is debütál) a mozik halálát jelentheti-e, utána pedig David Fincher új filmje, a Mank felett mondunk szigorú, de igazságos ítéletet. Hozzuk még az idei év egyik legizgalmasabb amerikai független filmjét (Shithouse), és kedvenc német rendezőnk újabb agymenését (Undine).

A podcastből többek közt kiderül, hogy

  • Miben és miért nem mond igazat Fincher filmje,
  • túltolta-e megint Gary Oldman,
  • hogyan jut el valaki egyetlen amatőr rövidfilmmel Hollywood kapujáig,
  • tudtunk-e azonosulni egy anyukája után síró egyetemistával,
  • és hogy mit keres egy sellő Berlinben.

Tovább

Nézd meg a Lidérc urat!

toth_luca_x_liderc_ur_03.jpg

Sikeres fesztiválkörútja után online is látható Tóth Luca Berlinalén debütált kisfilmje, a Lidérc úr.

Tóth Luca második független filmje, a Lidérc úr a világ egyik legrégebbi és legnagyobb presztízsű filmfesztiválján, az A-kategóriás Berlinale rövidfilmes versenyprogramjában debütált 2019-ben, azóta közel 90 fesztiválon szerepelt és 12 díjat nyert, köztük az Oscar-kvalifikáló Børge Ring-díjat az Odense Nemzetközi Filmfesztiválon.

A Lidérc úr főszereplője egy aprócska bácsi, aki egy fiatal férfi oldalából bújik ki. Születése után a számára óriási lakás minden szegletét felderíti, mialatt sajátos kapcsolatot alakít ki a férfival, akihez gyorsan elkezd kötődni és megismerni általa a szeretet különböző fázisait. A kisfilm egy szürreális kamarajáték, mely egy „kísértetjárta”, klausztrofób térben játszódik, ahol megismerhetjük a viszonzatlan szerelem dinamikáját, mindezt egy szokatlan kapcsolatú pár hétköznapjain keresztül.

Tovább

Itt a decemberi Filmvilág!

202012.jpgMAGYAR MŰHELY
Petényi Katalin: Emléktöredékek – 1. rész (Gyöngyössy Imre 1930-1994)
Erdélyi Z. Ágnes: Kilépés a feledésből (Beszélgetés Kabay Barnával)
Varga Zoltán: Rettegés a fűben (Ulrich Gábor: Dűne)
Gelencsér Gábor: Töredék az élet (Gothár Péter: Hét kis véletlen)

ÖKO-ANIMÁCIÓ
A bioszféra fenntarthatóságára rákérdezők kortárs közép-európai animáció a hangsúlyt a természet védelméről az ember(i)ség végének poszthumán disztópiáira helyezte át. A rajz és bábfilmek a sötét jövőt nemcsak a környezetszennyezéssel, klímakatasztrófával, hanem az ember antihumanizmusával is összekapcsolják. Az ember fáj a Földnek.

Gerencsér Péter: „Nincs ember, nincs probléma” (Közép-európai öko-animáció)
Barotányi Zoltán: Tragédia az erdőszélen (Viktor Koszakovszkij: Gunda)
Megyeri Dániel: Felbolydult élet (Michael DeForge: Ant Colony)

KÍNA ÁRNYÉKÁBAN
Pema Tseden az első tibeti rendező, aki diplomát szerzett a Pekingi Filmakadémián. Szimbólumokban gazdag, mégis valóságközeli filmjeiben végre a tibeti emberek beszélnek önmagukról, és nem egy külső szem által látjuk őket. Játékfilmjei nem politikai kiáltványok, hősei a mindennapjaikban élik át hagyomány és modernitás ütközését.

Géczi Zoltán: Sötétben köttetett alkuk (Hollywood és Kína)
Stőhr Lóránt: A bomlás gyermekei (Chang Tso-chi portréja)
Jordi Leilla: A masztiff halála (A tibeti film elmúlt 10 éve)

Tovább
süti beállítások módosítása