Gyermetegre hangolt viccelődéssel és szétkenődött masszaként irritáló CGI-ütközetekkel kiszippantották az utolsó levegőt is az általam nemrég szinte bálványozott Marvel Moziverzumból. Régi hősöm, James Bond hatodik Eon-iterációja szintén méltatlan, nézőbőgető közjátékként akasztotta szögre a Walther PPK-t. (Jelen sorok írójának sokkal bátrabb, felkavaróbb és jobb ötletei lennének egy 007-hattyúdalra.) Esetleg a nagy vagy közepes büdzséjű, felnőttorientált zsánerfilmek jelenthettek volna menedéket, de Az utolsó párbaj csúfos pénzügyi bukása ebbéli reményeimet is szertefoszlatta, nem szólva arról, hogy bár minőségére kevés a garancia, a Disneylanddé redukálódott, stúdiókat lenyelő Hollywood az erotikus thriller rehabilitációjának kétségbeesett próbájaként felfogható Deep Water bizonytalan időre halasztásával a szexet is törölte a vásznakról. Ott a Netflix, plusz szét lehet nézni a fesztiválkínálatban, mondhatnánk - csakhogy előbbi tömegtermelést folytat, és mintha az Amazon, Hulu, Apple TV+ is beállnának néha robotolni (vö: CODA), Berlin, Cannes és Velence kritikai slágereinek tételszerű listázását pedig unalmasnak találtam kb. 7 év után. Így nem maradt számomra más, mint a zavarosban halászni és olyan komplex, általában depresszív művek után kutatni, amelyeket méltatlanul alábecsültek / észre sem vettek. 

2022-ben Baranyi Gábor Benő, Csoma Sándor, Moldovai Katalin, Szilágyi Fanni és Szabó Mátyás elsőfilmes rendezők is nagyjátékfilmmel mutatkoznak be a Nemzeti Filmintézet Inkubátor programjának támogatásával.
 

Elfogy a levegő

Ana (Krasznahorkai Ágnes) a 30 éves pedagógus irodalmat tanít egy középiskolában. Az egyik szülő̋, Ákos (Bölönyi Zsolt) feljelenti az órán kisegítő filmként ajánlott Teljes napfogyatkozás című film miatt, ami Arthur Rimbaud életét mutatja be. A kezdetben ártalmatlan tűnő feljelentés megrováshoz és megszégyenítéshez vezet, majd teljes elidegenítésig fajul. Az ügy végül nemcsak Ana karrierjében, de Ákos és fia, Viktor (Sándor Soma) kapcsolatában is drámai fordulatot hoz.

Itt az év utolsó Filmvilág Podcastje, amely nem karácsonyi adás, de azért valahogy szóba került az Igazából szerelem. Utána egy aktuális magyar drámáról esett szó (bulvárosan: a legjobb magyar film, amit nem láttál idén), aztán Paolo Sorrentino legfrissebb Fellini-tisztelgéséről (Hand of God – már nézhető a Netflixen). Folytatódott a Coen-sorozat a testvérek legkultikusabb filmjével, a végén pedig spoileresen kibeszéltük az új Pókembert is.

Az adásból többek közt kiderül, hogy

• vállalható-e még az Igazából szerelem,
• lehet-e még újat / mást mondani #metoo-témában,
• mitől különleges Nápoly és Maradona,
• összetartja-e a szőnyeg a szobát,
• lehet-e példakép Lebowskiból,
• hogy kell Riba po greczkut készíteni,
• és jót tesz-e nekünk, ha kiszolgálják a rajongói ízlésünket?

Amikor a véres-mocskos Rob (Nicolas Cage) a hitelességről beszél a feszengő egykori beosztottjának az Eurüdiké étteremben (Pig). Az Azor bankárának párbeszéde Tatoski atyával. Amikor az öreg Pat (Udo Kier) egy csillárral a fején önkívületben táncol a meleg bárban (Swan Song). A bolti lopás a Belfastban: „Who the hell eats Turkish delight?” Amikor az anya megpillantja a fiát (Identifying Features). Bo Burnham és egy játékosított, átlagos karanténnap (Inside). Amikor az egész nápolyi família a telt idomú családtag új kérőjét várja a kert bejáratánál (The Hand of God). Soi Cheang Limbojának szupraintenzív fináléja a monokróm szeméttengerben. Amikor megnyílik egymás előtt Yusuke és Misaki (Drive My Car). Az Escape from Mogadishu autós menekülése. Benny Chan búcsúfilmjének (Raging Fire) záró akciószekvenciája. Amikor az édesanya a lányát bújtatja a mexikói drogkartell elől (Prayers for the Stolen). A Wheel of Fortune and Fantasy utolsó kisfilmje.

Todd Haynes munkásságában mindig fontos szerepet játszott a zene. A Velvet Goldmine rendezője a Velvet Underground együttesről készítette első dokumentumfilmjét.

Az amerikai független New Queer Cinema felől indulva már egy ideje hollywoodi sztárokkal forgató Oscar-jelölt forgatókönyvíró-rendező Todd Haynes (Távol a mennyországtól, Carol, Sötét vizeken) munkáinak mintegy harmada zenei témájú: filmográfiájában szerepel a bábfilmes Superstar: The Karen Carpenter Story, Sonic Youth-klip, My Morning Jacket-koncertfilm, a Pulp-frontember Jarvis Cocker bárénekes-epizódja a musical-szerző Stephen Sondheim kulcsdalairól szóló Six By Sondheim című HBO-dokumentumfilmhez, a főszerepben hat színészt váltogató I'm Not There – Bob Dylan életei és a 2022-re Michelle Williamsszel betervezett Fever munkacímű Peggy Lee-biopic.

Haynes a legjobb könnyűzenei művészfilmek közt jegyzett Velvet Goldmine című 1998-as glam rock fantáziájához David Bowie és Iggy Pop mellett a Velvet Underground-frontember Lou Reed karakterjegyeit, háttérsztori-darabkáit és egyik leghíresebb szólódalát is felhasználta, így nem volt meglepő, mikor 2017 augusztusában kiderült, hogy ő kapta a lehetőséget a hivatalos VU-dokumentumfilm elkészítésére. A rendező néhány héttel később a bécsi Filmmuseumban vendégeskedett életmű-retrospektívjével, s mikor a közönségtalálkozón erről a Velvet-filmtervről beszélgettünk, a kulcskérdés az volt, hogy egyáltalán milyen mozgóképanyagra épülhet – hiszen a pop-art atyamester Andy Warhol által felkarolt és pályára állított New York-i kultzenekarnak a hatvanas évtized második felére eső működése alatt furamód nem volt se tévéfellépése, se rendes promoklipje, se jó minőségű koncertfilmje (a Warhol-féle Factory műteremben 1966 legelején leforgatott egyórás The Velvet Underground And Nico: A Symphony Of Sound csak egy ének nélküli improvizatív próba felvétele, ami a közelgő multimédia-fellépéseik háttérvetítéséhez készült).

Az eredeti Filmvilág 1958. február 15-én indult, kisformátumú kétheti folyóiratként, csak 1979-ben alakult át nagyformátumú havilappá Létay Vera vezetésével. Erről a történelmi pillanatról a Filmhíradó is beszámolt.

Közkedvelt, ám négy és fél éve élőhalott állapotban létező rovatunk, a VadHajtáSok a hangalámondásos filmek világából – mindannyiunk meglepetésére – nem egy népszerű zombfilmmel folytódik, hanem a 80-as évek szent tehenei (nem feltétlenül sorrendben: robot-, nindzsa-, zombi-, kannibál- stb -film) közül a kommandósmozival. Sőt, A Kommandósmozival, melynek bizonyos műfaji hiányosságait (pl. legalább 62,5%-ban dzsungelben játszódó cselekmény) bőven ellensúlyozza, hogy már a címe is eloszlatja a kételyeket:

KOMMANDÓ.