„Az ember képzeletében lappangó bűnös örvényt semmi sem képes annyira felkavarni, mint éppen a közhely. Ezért történik meg, hogy egy szónoklat vagy vasárnapi prédikáció az emberben a legmélyebbre rejtett gazságokat is felébreszti, sőt fel is ingerli.”  (Hamvas Béla: Karnevál)

A dinoszauruszok kezdenek eltünedezni, Oskar Schindlerről viszont egyre több hír röppen fel. Nemcsak a hirdetésekben vagy az előzetes programokban találkozhatunk a nevével, hanem komoly politikai és kulturális hetilapok hasábjain is. Gyanúsan sokat emlegetik ezt a sokáig elfeledett németet, aki több mint ezer zsidó rab életét mentette meg a 11. világháború alatt. Először arra gondoltam, végre lelkiismeret-furdalása támadt egyeseknek, amiért évtizedeken át olyan mélyen hallgattak róla. Végül is nemhogy nemzeti hős nem lett belőle, de mégcsak a történelemkönyvekbe sem került be. Röviddel a háború után kapott ugyan egy kitüntetést (ezzel egyidőben pénzbírságra is ítélték, mert felpofozott valakit, aki „zsidóbérencnek” titulálta), de képtelen volt rá, hogy „hősiességéből” karriert kovácsoljon. Üzleti vállalkozásai is sorra csődbe mentek, ő maga pedig elfeledetten halt meg 1974-ben, Frankfurtban. Nevét egy mellékutca őrzi, valamint sírköve, amelyet kérésére Jeruzsálemben állítottak fel.

Tarr Béla 1994-ben készült klasszikusát februárban újra műsorra tűzi a berlini nemzetközi filmfesztivál. A felújított Sátántangót a közönség Berlinale Fórum programjában láthatja először, ahol 25 évvel ezelőtt elsöprő sikert aratott. 

A Krasznahorkai László regénye alapján készült, 12 részből álló, 450 perces, 1994-ben a Berlinale Fórum programjában bemutatott fekete-fehér alkotást világszerte a legfontosabb filmek között tartják számon.

A berlini világpremier alkalmával a Sátántangó elnyerte a Caligari-díjat és az ökumenikus zsűri díját. A legendás filmet a Belga Királyi Filmarchívum L’Age d’Or fődíjával jutalmazta, és néhány éve „Minden idők legjobb 50 filmje” közé választották. A Sátántangó 35 mm-es kópiáját rangos gyűjteményekben őrzik, köztük a New York-i MOMA-ban, a Belga Királyi Filmarchívumban és a Berkeley Art Museum and Pacific Film Archive-ban. 

Kihirdette az amerikai Filmakadémia a 2018-as Oscar jelölteket. Itt a teljes lista:

Legjobb film
Fekete Párduc
BlacKkKlansman - Csuklyások
Bohém rapszódia
A kedvenc
Zöld könyv - Útmutató az élethez
Roma
Csillag születik
Alelnök

Legjobb rendező
Spike Lee (BlacKkKlansman - Csuklyások)
Pawel Pawlikowski (Hidegháború)
Yorgos Lanthimos (A kedvenc)
Alfonso Cuaron (Roma)
Adam McKay (Alelnök)

Legjobb színész
Rami Malek (Bohém rapszódia)
Christian Bale (Alelnök)
Bradley Cooper (Csillag születik)
Willem Defoe (At Eternity’s Gate)
Viggo Mortensen (Zöld könyv - Útmutató az élethez)

Kis ország vagyunk – szoktuk mondani. Ezzel magyarázzuk, hogy művészeink közül azokat, akik idehaza éltek, kevéssé ismerik a világban. Ám mi sem sokat tudunk olyan nagy államok művészetéről, adott esetben filmművészetéről, mint Ausztrália, Mexikó vagy éppen Brazília – de még a tágabb közép- és kelet-európai környezet, a lengyel, litván, cseh, szlovák, román, szerb filmművészet is jórészt ismeretlen tájak a honi közönségnek. Holott „tejtestvérek” vagyunk, ahogyan Németh László mondta a közép-európai népekről. Hát akkor még mennyire messze vannak tőlünk más kontinensek! Ebben a tanulmányban a latin-amerikai film egy fontos irányzatáról szeretnék írni. Nem csak amiatt, mert manapság a külpolitikai elemzők Brazília, a világ 6. legerősebb gazdasági ereje felé tekintenek, és a nemzetközi élet kénytelen megbarátkozni a „trópusi Trumpnak” is nevezett új brazil elnökkel, Jair Bolsonaróval.

Hanem főképp azért, mert Latin-Amerika és Közép-Kelet-Európa múltja hosszú ideig hasonlóan alakult: mindkettő nyersanyagban gazdag, ám hazai tőkében szegény, a kapitalista világrendszer perifériáján elhelyezkedő térség volt, bár méretben természetesen jelentős léptékkülönbséggel. Mindkét régió megismerte a 20. században a fejlesztő, iparosító diktatúrát, egyik jobboldali populista, majd katonai diktatúrák keretében, a másik a szovjet típusú szocializmus formájában. A szegénység, vagy fogalmazzunk nyersebben: a kilátástalan nyomor mindig fenyegetést jelentett a latin-amerikai országok kohéziójára, Magyarországon pedig mostanában kezdjük ismét fölfedezni – a falukutatók, a népi írók után – a sztereotip módon harmadik világbelinek jellemzett állapotokat egyes leszakadó régiókban, sőt immár a nagyvárosokban. A különbség az, hogy a brazil, argentin, mexikói film foglalkozott a szegénység problémájával, míg a magyar játékfilmekből az utóbbi időben ez valahogyan kiveszett.

 
A 25. jubileumi Filmvilág Podcastet annak idején nem ünnepeltük meg, ezt pótoljuk most be – utólag. Ezúttal egy kicsit személyesebb adással készültünk, de a téma azért maradt a film. A felvétel előtt pár héttel mindenki (vagyis a podcast állandó szereplői, Dénes, Zoltán, Sándor) kiválasztott 2-2 olyan filmet, amit a többiek vagy nem láttak még, vagy nem kedvelnek annyira, majd az adás kezdetére meg- (vagy újra)néztük ezeket. A 25. 35. Filmvilág Podcastből kiderül, kinek sikerült meggyőznie a többieket arról, hogy az ő kedvence méltánytalanul alulértékelt vagy félreértett mestermű, vagy konkrétabban, hogy:

• az Egy komoly ember Coenék egyik legjobb filmje;
• a Fotográfia a magyar Nagyítás és Arcélek, útszélek egyben;
• a Sherlock Holmes magánélete nélkül a Cumberbatch-féle Sherlock sem született volna meg;
• az Intim megvilágításban olyan mint egy cseh sör habja;
• a Boldogságtól ordítani igazából komédia;
• és az 1982-es Véletlen játszódhatna akár itt és most is. 

A február 7-én kezdődő Berlini Nemzetközi Filmfesztivál kihirdette a rövidfilm programját: 17 országból érkezett 24 rövidfilm kapott meghívást, köztük Buda Flóra Anna ENTROPIA című MOME Animáció diplomafilmje, és Tóth Luca LIDÉRC ÚR című magyar-francia koprodukcióban készült alkotása. 

Az Entropia három párhuzamosan létező univerzum működését mutatja be. A három térben három fiatal nő él különböző körülmények között. A rendszerbe hiba folytán bekerül egy légy, mely mindhárom világ között képes átjárni, megnyit egy portált melynek következtében a lányok képesek kilépni a saját közegükből és el tudnak indulni egymás felé. 

Buda Flóra Anna 2018-ban diplomázott a MOME Animáció tanszékén a tízperces Entropiával, melynek forgatókönyvét is jegyzi. Jelenleg az ASF (Animation Sans Frontier) nemzetközi workshop egyik résztvevője, melynek keretei között fejlesztheti jövőbeli filmterveit.

Az Entropia a Filmalap támogatásával a MOME produkciójában készült, producere Fülöp József. 

Filmtudomány mesterszakot indít a szegedi Vizuális Kultúra és Irodalomelmélet Tanszék, külön hangsúllyal a kortárs mozgóképkultúra, így a videómegosztók és a közösségi média hozta változásokra is. A képzésre február 15-ig lehet jelentkezni. 

A Szegedi Tudományegyetem új mesterképzése azoknak szól, akik az alapszakos tanulmányaik után filmmel szeretnének foglalkozni akár az elmélet területén, akár gyakorlatban. 

A mesterszak sajátossága, hogy különös figyelmet szentel a mozgókép napjainkban átalakuló formáinak: a közösségi média, a videomegosztók, a felhasználók tartalmainak, a digitális kultúra és mozgókép viszonyának, az átalakuló televíziós nyilvánosság és intézményesség, a forgalmazás, az ökokritikai megközelítés, a populáris kultúra kortárs kérdéseinek.