Filmvilág blog

Két magyar rövidfilm is versenyez a Berlinalén

2019. január 14. - filmvilág

entropia_01.jpg

A február 7-én kezdődő Berlini Nemzetközi Filmfesztivál kihirdette a rövidfilm programját: 17 országból érkezett 24 rövidfilm kapott meghívást, köztük Buda Flóra Anna ENTROPIA című MOME Animáció diplomafilmje, és Tóth Luca LIDÉRC ÚR című magyar-francia koprodukcióban készült alkotása. 

Az Entropia három párhuzamosan létező univerzum működését mutatja be. A három térben három fiatal nő él különböző körülmények között. A rendszerbe hiba folytán bekerül egy légy, mely mindhárom világ között képes átjárni, megnyit egy portált melynek következtében a lányok képesek kilépni a saját közegükből és el tudnak indulni egymás felé. 

Buda Flóra Anna 2018-ban diplomázott a MOME Animáció tanszékén a tízperces Entropiával, melynek forgatókönyvét is jegyzi. Jelenleg az ASF (Animation Sans Frontier) nemzetközi workshop egyik résztvevője, melynek keretei között fejlesztheti jövőbeli filmterveit.

Az Entropia a Filmalap támogatásával a MOME produkciójában készült, producere Fülöp József. 

liderc_ur_01.jpg

Tóth Luca a MOME Animáció szakon szerzett BA-diplomát, majd az angliai Royal College of Artban végezte a mesterképzést. Ottani diplomafilmjét, A kíváncsiság korát a világ legfontosabb animációs fesztiválján, Annecyban is díjazták. Előző filmje, a 2016-ban készült Superbia Cannes-ban debütált a Kritikusok Hetén, majd további 80 nemzetközi filmfesztiválon szerepelt. 

A 19 perces Lidérc úr történetében egy fiatal férfi mellkasröntgenén egy aprócska személy sziluettje rajzolódik ki, fejének búbja tumorként türemkedik ki az ifjú oldalából. Vajon ki ez a parányi lény és milyen változást hoz magával, miután világra jön a férfi testéből?

A Lidérc úr a magyar Boddah stúdió és a francia Sacrebleu koprodukciójában készült, producerei Lukács Péter Benjámin, Osváth Gábor és Ron Dyens.

A zeneszerző Kalotás Csaba, a hangmérnök Lukács Péter Benjámin volt, a forgatókönyvet Tóth Luca írta.

A bejegyzés trackback címe:

https://filmvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr2914562050

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása