Filmvilág blog

Filmszakmai továbbképzés a Dunaversitas szervezésében

Gyakorlattal rendelkező fiataloknak

2015. január 15. - filmvilág

dunaversitas.jpgA DUNAVERSITAS EGYESÜLET tizennegyedik alkalommal indítja el egyéves mozgókép szerkesztői, rendezői, operatőri mesterkurzusát a hazai és határon túli médiában tapasztalatot szerzett fiatal alkotók számára. Az egyesületet a magyar szellemi élet jeles képviselői alapították azzal a céllal, hogy a magyar nyelvű televíziózás számára képezzen kreatív szakembereket.

A 2015. februártól decemberig tartó tanév hallgatói havonta egyszer, háromnapos foglalkozáson vesznek részt (szerda-péntek), amely elméleti előadásokból, dramaturgiai- és műhelygyakorlatokból áll. A műhelymunka során a részvevők filmterveinek részletes kidolgozására, a forgatás előkészítésére, a felvett és összeállított anyagok elemzésére kerül sor. Az oktatás költségeit a Dunaversitas Egyesület biztosítja. Támogatók: Duna Televízióért Alapítvány, MTVA, filmszakmai és művészeti alapítványok.

Fő tantárgyak: A filmnyelv alapjai, A kép és a hang kifejező eszközei, Dramaturgiai ismeretek, Mozgókép-elemzés, Filmtörténeti ismeretek. A Mesterkurzuson a filmes szakma rangos képviselői – filmrendezők, operatőrök, filmesztéták, hangmérnökök, fotóművészek, televíziós szerkesztők – oktatnak. A vezető tanárok nagy filmpedagógiai tapasztalattal rendelkező rendezők, operatőrök: dr. Buglya Sándor Balázs Béla díjas, a Sapientia Egyetem tanára, dr. Horváth Z. Gergely Balázs Béla díjas, Érdemes művész, a Pázmány Péter Egyetem docense, Lugossy László Balázs Béla díjas, Érdemes művész, a Duna Televízió egykori alelnöke.

Tovább

Tévéajánló - Csütörtök (01.15.)

Fejlövés
Walter Hill nem különösebben jól fogadott börtönös akciófilmje Sylvester Stallone, Christian Slater és Jason Momoa főszereplésével.
Vetítik: Film+ - 21:00

A tíz csapás
Stephen Hopkins (Ragadozó 2, Az ítélet éjszakája, Ragadozók, Meggyanúsítva) vallási témájú horrorja Hilary Swank, David Morrissey és AnnaSophia Robb főszereplésével.
Vetítik: Viasat3 - 21:55

Újra mozivásznon a 2001: Űrodüsszeia!

 2001_plakat.jpg

Valamikor a távoli múltban, az emberiség hajnalán a különös, fekete monolittal való találkozásnak köszönhetően a majomemberek fölfedezik a tüzet és az eszközhasználatot. Évezredekkel később amerikai kutatók hasonló oszlopra bukkannak a Holdon, amely rejtélyes rádiójelet sugároz a Jupiter felé. Űrexpedíció indul útnak, hogy megvizsgálja, kinek szólhat az üzenet. A hosszú út alatt a fedélzeti komputer meghibásodik, és ez a legénység életébe kerül. Az egyetlen túlélő a visszatérés reménye nélkül mégis megpróbálja teljesíteni a küldetést.

Tovább

Tévéajánló - Szerda (01.14.)

Finánc a pácban
A főként színészként ismert francia Dany Boon (Micmacs), ezúttal író-rendezőként is jegyzi új vígjátékát, amely egy francia-belga határon fekvő kisvárosban játszódik. Boon egy francia vámtisztviselőt alakít, akinek egy belga kollégával (Benoit Poelvoorde) közösen kellene felszámolnia egy drogcsempész bandát. (BS)
Vetítik: Duna - 21:40

Miloš Forman: Amibe nem halsz bele...
A portrésorozat 2. része.
Vetítik: Duna - 23:45

In vivo heroin
Barlay Tamás és Tölgyesi Ágnes dokumentumfilmje.
"Heroinfüggő fiatalok küzdelmét mutatja be a film a drogmentes életért. Támaszuk, segítségük Erdős Eszter református lelkész, aki Ráckeresztúron egy rehabilitációs otthont hozott létre, hogy minél sokoldalúbb segítséget kaphassanak a fiatalok." (port.hu)
Vetítik: Duna - 00:45

A szólásszabadságról a Charlie Hebdo kapcsán

Vetítés és vitaest

hebdo.jpg

A Budapesti Francia Intézet január 14-én szerdán, 18 órakor filmvetítéssel egybekötött vitaesttel tiszteleg a Charlie Hebdo áldozatai és mindazok előtt, aki életük árán védik a szólásszabadságot a világ minden táján.

Helyszín: Francia Intézet, Auditórium (1011 Budapest, Fő utca 17.)

Program

18:00: C'est dur d'être aimé par des cons (Nem könnyű, ha hülyék szeretik az embert)

Daniel Leconte dokumentumfilmje (2008, 108’, francia nyelven angol felirattal, magyar hangalámondással)

A film a Charlie Hebdo magazin történetének egy fontos állomását járja körbe. 2007-ben Philippe Val, a Charlie Hebdo tulajdonosa bíróság elé kerül, amiért közzétette a tizenkét dán karikatúrát. Meglepő per, amelyet Daniel Leconte valós időben mutat be.  

Tovább

Újratervezés - Homeland

Negyedik évad

homeland1.jpg

“Nagy kérdés, hogy az Obamával kapcsolatos illúziók szertefoszlásával párhuzamosan a Homeland milyen sorsa jut. Jelen állás szerint a jótékony megújulásra és az erőltetett, lapos folytatásra is van esély”. E szavakkal zárult a harmadik évad értékelése alig egy évvel ezelőtt és a két említett lehetőség közül végül szerencsére az előbbi következett be. Az alkotók kiaknázták a meghökkentő finálé kínálta lehetőségeket, az új dramaturgiai helyzet előnyére vált a szériának, a vérátömlesztés tehát kimondottan jót tett. A negyedik felvonás alapján úgy tűnik, a 24 egykori írói tanultak a korábbi hibáikból és ez a sorozatuk egyelőre nem jutott az önismétlésben kifulladt előd sorsára.

Tovább

Tévéajánló - Kedd (01.13.)

Amerikai gengszter
Ridley Scott emlékezetes gengszterfilmje Denzel Washingtonnal és Russell Crowe-val. További szereplők: Josh Brolin, Chiwetel Ejiofor, Armand Assante, Cuba Gooding Jr., Ted Levine, Carla Gugino, Ruby Dee, RZA, Idris Elba, Joe Morton, Jon Polito, Clarence Williams III. A megtörtént eseményektől igencsak elszakadó forgatókönyv Steven Zaillian munkája.
Vetítik: Viasat3 - 21:00

Az édes élet
Federico Fellini máig utánzott remekműve.
Vetítik: Duna - 21:05

Vámpírcsajok
Amy Heckerling horror-vígjátéka Alicia Silverstone és Krysten Ritter főszereplésével. További szereplők: Sigourney Weaver, Wallace Shawn, Ivan Sergei, Malcolm McDowell, Marilu Henner.
Vetítik: Story4 - 21:30

Nehéz idők
Thriller David Ayer író-rendezőtől Christian Bale-lel.
Vetítik: Film+ - 23:00

süti beállítások módosítása
Mobil