Mátyássy Áron azok közé a fiatal filmeseink közé tartozik, akiknek a munkáiból a jövőben többek véleménye szerint tananyag lehet. A 2009-es Filmszemlén többszörösen díjazott Utolsó idők rendezőjének legújabb filmjéről, a Víkendről viszont lefelé görbülő szájjal mondhatjuk el (továbbfűzve az „első magyar szarvasvadászos thriller” kínos marketingszlogenjét), hogy Mátyássy ezúttal bakot lőtt.
Az idő múlásával a klasszikus thriller egyre ingoványosabb tereppé vált, amelyen manapság néhány üdítő kivételtől eltekintve már csak más alapzsánerek elemeire támaszkodva próbálnak átjutni a merész vállalkozók. Az olyan, műfaji alapkövek, mint a Gyilkos túra (1972) vagy A rettegés foka (1962), vagy lekoptak a kortárs film palettájáról, vagy a jelenkor filmesei az évtizedekkel korábban készült alkotások leporolásával és/vagy a technika fejlődésében rejlő lehetőségek hozzáadásával próbálják visszahozni a régi idők feszültséggel teli moziját. Utóbbi megközelítés a kisebbik rossz esete, az viszont már jóval komolyabb probléma, amikor a stáb a thriller címkéjét felhasználva igyekszik eladni egy vérbeli akciófilmnek vagy horrornak kevés, egy kriminek vagy más, csavarokkal teli bűnfilmnek viszont túlfeszített történetet.