Ha egy zenész munkássága valamilyen módon részévé vált életünknek, ismerjük slágereit, alakját rejtélyek övezik, mindennapjainak bemutatása nyilvánvaló okkal számíthat figyelmünkre. Izgalmas élmény betekintést nyerni a kulisszák mögé, végigkövetni a kezdeti ismeretlenségből való sikeres kitörés folyamatát, elveszni a halandó számára felfoghatatlan gazdagság, pompa és csillogás forgatagában. A bennfentesség illúzióját kelti, ha láthatjuk a lemezborítókról, videoklipekből ismerős arcok emberi oldalát, büszkén konstatálhatjuk, hogy ők is csak egyek közülünk. Élvezettel figyeljük karrierjük alakulását akkor is, ha tisztában vagyunk vele, hogy az előttünk zajló események a mozgókép médiumának sajátosságai okán szükségszerűen hamisak: a színtiszta valóság láttán valószínűleg halálra unnánk magunkat, precízen kreált dráma és megdöbbentő fordulatok szükségeltetnek a teljes filmélményhez. Mint tudjuk, az élet a legjobb forgatókönyvíró, de sajnos pocsék dramaturg. Más a helyzet, mikor fiktív karakter kalauzol minket a szórakoztatóipar világában: ilyenkor nincsenek elvárásaink, nem csalódhatunk a rideg valóság minden romantikát nélkülöző bemutatásában, ugyanakkor joggal merül fel a kérdés: miért kellene érdeklődnünk egy soha be nem futó, ráadásul különösebben szimpatikusnak sem mondható folkzenész hétköznapjai iránt? Nos, pusztán azért, mert a Coen testvérek hozzák el nekünk.
Tegnap elhunyt Harold Ramis, a modern vígjáték egyik legjelentősebb író-rendezője. Legismertebb munkája a mai napig gyakran másolt Idétlen időkig Bill Murray-vel, akivel már a hetvenes években együtt dolgozott a tévében, és utóbb íróként olyan filmjeit jegyezte, mint a Dilibogyók - Táborparádé, Bombázók a seregnek és a Szellemirtók 1-2. része (nem mellesleg mindegyiknek Ivan Reitman volt a direktora), rendezőként pedig a Golfőrülteket. Ramis műve a Chevy Chase nagysikerű sorozatát elindító Családi vakáció, a Nicsak, ki nyaral! (alias Éden klub) Robin Williams-szel és Peter O'Toole-lal, a Közös többszörös Michael Keatonnal és klónjaival, a Csak egy kis pánik és folytatása Robert De Niróval és Billy Crystallal, valamint A bájkeverő Brendan Fraserrel és Elizabeth Hurley-vel. Forgatókönyvírói munkásságának jelentős darabja első mozis munkája, John Landis Party zónája, de több alkalommal dolgozott Rodney Dangerfielddel is (pl. Vissza a suliba). Gyakran volt látható a vásznon színészként (pl. Lesz ez még így se!, Felkoppintva, Narancsvidék, A sors útjai), a Szellemirtók-filmekben gyakorlatilag főszerepet játszott Murray, Sigoruney Weaver és Dan Aykroyd oldalán. Rendezői teljesítménye sosem volt egységes, a noir felé tett kitérője sem hozott nagy siker (A nagy kaszálás, John Cusack és Billy Bob Thornton főszereplésével), viszont már korai munkáival maradandót alkotott a komédia területén, és még kései korszakában is fűződtek a nevéhez jelentős teljesítmények (főleg A hivatal legjobb korszakának négy különösen erős epizódja). Ramis már életében nagy hatással volt a fiatalabb filmesekre (többek között Jay Roach, Jake Kasdan, Adam Sandler és Farrelly-testvérek is a kedvenceik közé sorolták), halálával a ritkán ünnepelt vígjátékrendezők egyik legfontosabb és legtehetségesebb alakja távozott körülünk. Béke poraira.
A berni követ
Bár Lake Bell neve itthon nem kimondottan ismert, a tévésorozatokban és divatos romantikus komédiák mellékszerepeiben feltűnő színésznő a tengerentúlon azonban igen komoly népszerűségnek örvend. Ünnepelt rövidfilmje (