Filmvilág blog

Szeptemberben újra Budapesti Klasszikus Film Maraton

2022. július 05. - filmvilág

bkfm_2019_bazilika_foto_nfi.jpg

Szeptember 13–18. között immár ötödik alkalommal rendezi meg a Nemzeti Filmintézet a Budapesti Klasszikus Film Maratont.

A frissen felújított, népszerű klasszikusokat és ritkaságokat bemutató fesztivál hat napja alatt mintegy száz filmet láthat a közönség a világ filmtörténetének legjavából. A Budapesti Klasszikus Film Maraton célja, hogy hazai és nemzetközi fókuszba állítsa a magyar film értékeit, és bemutassa az európai filmarchívumok legféltettebb kincseit a magyar közönségnek. A program fénypontjaként öt estére ismét ingyenes szabadtéri mozivá alakul a Szent István Bazilika előtti tér. 

A Filmmaraton idén is gazdag programmal várja az érdeklődőket. A szeptemberi fesztivál alaptémája Hollywood közép-európai gyökerei lesznek. A program gerincét azon alkotók művei adják, akik Budapestről gyakran Bécsen és Berlinen keresztül jutottak Hollywoodba, és ott tettek szert világhírre. Az egykori Osztrák-Magyar Monarchia területéről származó, közép-európai műveltséget Amerikába exportáló személyeknek az életútja sokszor legalább annyira izgalmas, mint az alkotásaik – ezért a hollywoodi magyarokról szóló előadások is lesznek a programban.

Tovább

Itt a júliusi Filmvilág!

202208.jpgMAGYAR MŰHELY
A magyar filmesek a hatvanas évek aranykora óta elkötelezettjei a társadalom és a történelem elemzésének, ezt a filmtörténeti hagyományt tovább viszik a kortárs alkotók is, akik többnyire zsánerfilmekben vizsgálják a magyar múlt „vakfoltjait” vagy máig vitatott, tehát a kollektív emlékezetben „forró” eseményeit.

Benke Attila: A magyar múlt bűnügyei (Kortárs történelmi zsánerfilmek)  
Kovács Patrik: A kém álarca (Fazakas Péter: A játszma)
Béresi Csilla: Titkos történetek (Mészáros Márta hősnői)  
Soós Tamás Dénes: Elemelt realizmus (Beszélgetés Réder Györggyel)  
Vajda Judit: Az igazi hungarikum (Friss Hús 2022)  

ZSÁNERFILM ÉS POLITIKA
Az akciófilmet sokan olyan műfajnak tekintik, amely dicsőíti a harcot és a maszkulinitást. „Jobboldali” műfajnak vélik, legalábbis amerikai változatát. Közelebbről nézve azonban látni lehet, ennek épp a fordítottja igaz, az amerikai akciófilm egyenesen levezethető a liberális eszmei hagyományból.

Paár Ádám: Egyéni hős a közösségért (Az amerikai akciófilm eszmei háttere)
Győri-Drahos Martin: Obskúrus ideológia (Zsánerfilm és politika)   
Géczi Zoltán: Veteránparádé (Joseph Kosinski: Top Gun: Maverick)
Greff András: Rabszolgahad indult velük (James Vance – Dan Burr: Kings In Disguise)  

ÚJ RAJ
Szabó G. Ádám: Szellemek városa (Isabel Sandoval)  

A KRIMI KLASSZIKUSAI
Orosdy Dániel: A harmadik utas (Ross Macdonald 1915-1983)  
Nagy V. Gergő: Két hajnal (Lichter Péter: A titokzatos stylesi eset)  
Varró Attila: Vágy a mélybe (Goodis és Fuller)  

FILMARCHÍVUM ÉS FILMEMLÉKEZET
A filmörökség megőrzésére létrehozott intézményi hálózat és a Filmarchívumok Nemzetközi Szövetsége (FIAF) a második világháború előestéjén, a legfeszültebb történelmi pillanatban jött létre, de a „filmarchiválás” gondolata alig három évvel a mozgókép feltalálása után már megszületett.

Barkóczy Janka: Mi a FIAF? (A filmarchiválás szervezetei)  
Schubert Gusztáv: A mozgókép őskora (Füzi Izabella: A vurslitól a moziig)  
Gerencsér Péter: Párhuzamosok találkozása (Bródy István: A munkászubbony)  

FESZTIVÁL
Buglya Zsófia: Ki a buborékból (Graz/Linz)  
Vincze Teréz: Piros betűs ünnep (Udine)  

KRITIKA
Kovács Patrik: Szögre akasztott idő (Baranyi Gábor Benő: Zanox)  
Huber Zoltán: Ketrecbe zárva (Odegnál Róbert – Horváth Illés: Lélekpark)

FILM/ZENE
Déri Zsolt: Sötét dalnok fehér köpenyben (Andrew Dominik: Nick Cave – This Much I Know To Be True)

A játszma és A gigantikus tehetség elviselhetetlen súlya

 jatszma.jpg

Új adásunkban foglalkozunk A vizsga folytatásával, A játszmával, Nicolas Cage meta-akciókomédiájával (A gigantikus tehetség elviselhetetlen súlya) és az idei Sundance Filmfesztivál közönségdíjas (és az Apple TV-n elérhető) filmjével (Felnőttem, csacsacsa).

Az adásból többek közt kiderül, hogy

  • Mi működik a legjobban a Cage-filmben,
  • csak a keményvonalas rajongóknak szól-e,
  • hogy áll a hitelességgel A játszma,
  • miben nagyon más, mint A vizsga,
  • milyen filmet csinál egy olyan színész-rendező, aki szerelmes magába,
  • mi az a nicecore, és jó-e az nekünk?

Menetrend:

Tovább

Figyeld az eget! - A Dolog és az Alien

A sci-fi horror két klasszikusa

a_dolog.jpg

40 éve, ezen a napon mutatták be John Carpenter sci-horror klasszikusát, A dologot, ennek apropóján elővettük Orosdy Dániel összehasonlító elemzését a Filmvilág 2011 áprilisi számából.

Ha megszűnik a közérdek összetartó ereje, ha elalszik az értelem, előjönnek a moziszörnyek. A világűr kutatása az ’50-es években új rémeket teremtett.

Amilyen a kor, olyanok a benne élők szorongásai. Az ötvenes évek inváziós sci-fijei és szörnyfilmjei az amerikaiak kollektív félelmét juttatták kifejezésre: a II. világháború után a látványosan gonosz, de távoli nazi helyét a beépülésre kiválóan alkalmas commie vette át. A hidegháború kezdetén a szovjetek démonizálásával, a kémkedésért halálraítélt Rosenberg-házaspárral és az amerikai filmesek sokaságát érintő feketelistával az átlagpolgár paranoiája hosszú távra megkapta a maga táplálékát. Hozzá kellett szokniuk a határaikon belüli támadás gondolatához – amely akár a szomszéd házból is érkezhet, egy másik „igaz amerikaitól”.

Tovább

Hat ingyenes film vasárnapig a FILMIO-n

katonazene.jpg

A Magyar Mozgókép Fesztivál életműdíjasainak - Udvaros Dorottya, Rófusz Ferenc, Szakács Györgyi és Hildebrand István - emlékezetes filmjeiből ingyenesen látható válogatás a Filmintézet streaming platformján vasárnap (június 19.) estig. A Te rongyos élet!, A légy, a Napszállta, és a Katonazene mellett a 100 éve született Pécsi Sándor főszereplésével készült Kár a benzinért vígjáték és Kertész Mihály A tolonc című klasszikusa is ingyenesen nézhető a FILMIO-n.  

Udvaros Dorottya Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművésznő, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, a filmes mellett a magyar színházi életnek is megkerülhetetlen alakja. Olyan legendás rendezőkkel dolgozott együtt, mint Jancsó Miklós, Sándor Pál vagy Szabó István. Bacsó Péter Te rongyos élet! című szatírájában kitelepített dívaként egy falu életét bolygatta fel. A film 2012-ben bekerült a Magyar Művészeti Akadémia tagjai által kiválasztott legjobb 53 magyar alkotás közé.

Tovább

Jean-Louis Trintignant (1930 - 2022)

trintignant.jpg

91 éves korában elhunyt a francia film legendája, Jean-Louis Trintignant.

Első szerepét az És Isten megteremté a nőt-ben játszotta Brigitte Bardot partnereként, a nemzetközi hírnevet a Claude Lelouch-féle 1966-os Egy férfi és egy nő hozta meg a számára. A Bernardo Bertolucci által rendezett A megalkuvó főszerepéért megkapta a legjobb férfi alakításnak járó Arany Pálma-díjat a Cannes-i Filmfesztiválon. Több olasz produkcióban szerepelt, ezek közül a legismertebb az 1962-ben készült Előzés, amelyben Vittorio Gasmannal játszott együtt, de szerepelt krimikben, giallókban, illetve Sergio Corbucci spagettiwesternjében, A halál csöndjében.

1968-ban a Berlinálén a legjobb férfi főszereplőnek járó díjat kapta Alain Robbe-Grillet A férfi, aki hazudik című filmjében nyújtott alakításáért, a cannes-i filmfesztiválon pedig Costa-Gavras Z, avagy egy politikai gyilkosság anatómiája című filmjéért díjazták.

Tovább
süti beállítások módosítása