A Heimatkunst táj- vagy szülőföld-költészetet jelent, és azt a kulturális irányzatot jelöli, amely a 19. század végén az egyes német régiókra jellemző kultúrából párolt le egyfajta sematikus német vidéki kispolgári életérzést. Tartalmában konzervatív, stílusában romantikus és szentimentális volt, és élesen elvetette a 19. század végének modern irányzatait, a naturalizmust és a szimbolizmust.
Idill vagy merő giccs? A német, osztrák és svájci Heimatfilmről – amely szülőföldfilmnek fordítható – már volt szó a sorozat két korábbi részében. Első alkalommal a Sissi-filmek kapcsán, majd egy átfogóbb szövegben A tékozló fiútól Brinkmann professzorig.
Gyakran megfogalmazódik, hogy a Heimatkunst táplálta a németséget az etnicitás – mint akkor mondták, a faj (amelyet még nem a náci értelemben használtak) – jegyében leszűkítő völkisch (népies) nemzetfelfogást. Mindazonáltal a Heimat-érzés és a völkisch gondolat nem voltak szinonimák. Egyfelől a völkisch eszme a 20. század elején alakult ki, és sokkal agresszívebb és offenzívebb volt, mint a Heimat-kultusz. Másrészt utóbbi a németség által lakott egyes régiók kultúrájának megőrzésében gyökerezett, vagyis nem megszüntetni kívánta az államközpontú konzervatív és a liberális nemzetfelfogást, mint a völkisch, sokkal inkább kiegészíteni, egyfajta terepet adva az össz-németségen belül a regionális identitások megélésének. A Heimat-érzés és a völkisch gondolat kultúrkritikája és államkritikája kétségtelenül egybevágott: mindkettő erős bírálatot fejezett ki a nagyvárosi, túlvárosiasodott, túliparosodott kultúra ellen, valamint megegyeztek abban, hogy a nép előrébb való, mint az állam.
MAGYAR MOZIK
