December 14-én, 79 éves korában elhunyt Anna Karina, a francia új hullám emblematikus színésznője, a Bolond Pierrot, a Külön banda, az Éli az életét, Az asszony az asszony, az Alphaville vagy a Made in U.S.A. főszereplője. Ádám Péter írása Karina és Godard összefonódó szakmai és magánéleti kapcsolatát idézi fel.

Az Éli az életét emlékezetes jelenetében egy fiatalember könyvet tart maga elé, miközben Jean-Luc Godard – képen kívül – Edgar Allan Poe Az ovális arcképének utolsó bekezdését olvassa. A novellában egy ritka szépségű lány megismerkedik egy festővel, és hozzámegy feleségül. A festő szeretne valósághű portrét alkotni feleségéről, de mintha az imádott modelltől rabolná el az életet, amivel a képet ecsetvonásról ecsetvonásra felruházza (nem csoda, hogy az asszony a festmény elkészültének pillanatában holtan rogy össze). A felolvasás alatt mindvégig Anna Karinát látni; a színésznő pontosan úgy áll, forgatja fejét, mozog, rúzsozza magát a vakítóan fehér háttér előtt, mintha ő maga is modell volna. Okkal, hiszen a tragikus végű novella az ő filmbeli sorsát is előlegezi.

A beállítás sűrítetten foglalja magában annak a párkapcsolatnak a bonyolult drámaiságát, amely egyszerre volt ihletője és nyersanyaga a kritikusok és maga Godard által is „Karina-éveknek” nevezett időszaknak (a rendező ezen a címen gyűjtötte kötetbe azokat a cikkeit és filmkritikáit, amelyek 1960 és 1967 között jelentek meg a Les Cahiers du Cinémában). Ez az időszak, amely talán a legizgalmasabb és legtermékenyebb az egész godard-i életműben, A kis katonától a Made in U.S.A.-ig terjed.

Ha tényleg olyan jó ez a film, miért nem hallottam eddig róla?

Troy Duffy, a bostoni kékgalléros srác egy ideje már Los Angelesben dolgozott pultosként és kidobóként a J. Sloan’s nevű nyugat-hollywoodi kocsmában, plusz a The Brood nevű, haverjaiból álló rockbandában zenélt, amikor egy nap a műszakjából hazatérve azt látta, hogy egy drogdíler egy halott prostituáltat zsebel ki a lakásánál. Rettentően felháborította az eset (melyet a gyerekeit megfojtó Susan Smith ügyéhez és a ’84-es San Ysidro-i McDonald’s-os mészárláshoz hasonlított), így – lévén pszichológusra nem volt pénze – munkaszünetekben számítógép elé ült, és 1996 végére befejezte a Testvérbosszú című kultmozi forgatókönyvét. Az elsőkönyves, iskolázatlan 25 éves fickót 1997 tavaszán nem más kereste fel ujjongva a krimóban, mint a nagy hatalmú Harvey Weinstein, azzal, hogy imádja a kéziratot és egy „lélekkel teli Ponyvaregény”-nek tartja. Innentől Duffy élete tündérmesébe illő… lehetett volna. Az egykori Miramax-társelnök 15 milliós büdzsével támogatta a maffiózókat tizedelő ír McManus fivérek (feketekabátos pisztolybajnokait Duffy magából és öccséből, a szintén zenész Taylorból gyúrta) isteni önbíráskodását, 300 ezres gázsit helyezett kilátásba felfedezettjének, akinek engedte a beleszólást a szereposztásba, neki adta a végső vágás jogát, rábólintott arra, hogy a The Brood szerezze a filmzenét és egy nagylelkű gesztussal társtulajdonosként megvette a J. Sloan’s-t… Ám Troy elrontotta. Nem kicsit. Csúnyán. Aranytálcán kínálták neki a lehetőséget, amiért minden lattét keverő, pult alatt szkriptet dugdosó barista (a’lá Syd Field) az összes végtagját odaadná. A következő Tarantinóvá vagy Kevin Smith-szé avanzsálhatott volna, erre idő előtt derékba törte a karrierjét. 

DJ Bootsie és zenekara újabb különleges koncerttel készül Budapest egyik emblematikus kulturális helyszínén: az egykoron moziként, 2012 óta azonban színházként funkcionáló Átrium színpadán lépnek fel december 17-én (kedden) este, fél 9-es kezdéssel.

A különleges élményre nem csak DJ Bootsie lesz a garancia, hanem társai is: a Talamba ütőegyüttesből ismert Grünvald László, a kiváló dobos, az Occam nevű szólóprojektje okán is figyelemre méltó Lázár Tibor, a számtalan kortárs zenei produkcióban közreműködő Vázsonyi János, és a zenekar elmaradhatatlan „ötödik tagja”, a vizualista Somogyi Kristóf (VJ Kemuri). A zene ezúttal is hip-hopból, bass music-ból, trapből, film-, nép- és kortárs zenei elemekből, jazzből, technóból és ambientből áll majd össze.

A DJ Bootsie Quartet & VJ Kemuri páros szimbiózisa érzékeny, azonnal beszippantó, és magával ragadó módon egészíti ki és fonja össze egymás művészetét, teljesen új érzékszervi élményt alkotva. Előadásaikban tökéletesen hangolódik egymásra a látvány és a zene.

Új (spoileres) adásunkban a Netflix két legfontosabb idei bemutatóját, Scorsese háromórás gengsztereposzát és Noah Baumbach válósfilmjét elemezzük ki, a végén pedig, levezetésképpen, elővesszük egy 25 évvel ezelőtti kedencünket. Az adásból kiderül többek közt, hogy

• Érdemes-e moziban nézni Az írt,
• indokolt-e és működik-e a digitális fiatalítás,
• önkizsákmányoló-e Scorsese,
• kié az "igazság" a Házassági történetben,
• Scarlett Johanssonnak vagy Adam Drivernek jár-e inkább az Oscar,
• mitől lesz 10/10-es egy film,
• plusz: felnőtt fejjel is működik-e kamaszkorunk kedvenc vígjátéka,
• és menthető-e a transzfóbia?

Menetrend:

00:00 - Az ír
43:10 - Házassági történet
1:03:29 - Ace Ventura
1:20:17 - Bónusz Scorsese (bekapcsolva maradt a mikrofon)

Közreműködők: Varga Dénes, Huber Zoltán, Baski Sándor

MAGYAR MŰHELY
Fehér György (1939-2002) idén lenne 80 éves. A magyar filmművészet korszakalkotó zsenije – Szőts Istvánhoz és Huszárik Zoltánhoz hasonlóan két elkészült nagyjátékfilmjével képes volt gyökeresen megváltoztatni a filmesztétikai látásmódot.

Pentelényi László: Az arcok iskolája (Fehér György arcképe)
Murai András: Hol marad a Világforradalom? (Filmek a Tanácsköztársaságról)
Kovács Bálint: Vérvörös veréb (Bodzsár Márk: Drakulics elvtárs)
Kránicz Bence: Vérpettyek az elvtársnő arcán (Beszélgetés Bodzsár Márkkal)
Vajda Judit: Szólamhatár (Nagy Zoltán: Szép csendben)
Kolozsi László: Magas Déva lánya (Szőcs Petra: Déva)

PÁRHUZAMOS MONTÁZS
Kormos Balázs: „Nekem már nincs ötletem…” (A kis Valentinó és a Dealer)

HOLLYWOOD ÉS GOTHAM
Ha egy film véres tombolással végződik, és a néző előzőleg nem kapta meg a világos dramaturgiai kulcsokat, akkor is muszáj indítékot keresni? Lángba borult városok, megbántottak tömeges lázadása, brutális bosszú, ámokfutás a jövőbe. Tarantino Ó-Hollywoodja és Todd Phillips Gotham-je.

Hirsch Tibor: Megbántottak dühe (A tömegek lázadása)

KOREA 100
Kránicz Bence: A szegények lázadása (Beszélgetés Bong Joon-hóval)
Vincze Teréz: Lehetetlen forradalom (Bong Joon-ho: Élősködők)
Teszár Dávid: Bong Joon-ho és társai (Koreai Filmfesztivál)

TRAUMA ÉS RÉMÁLOM
Stanley Kubrick a Ragyogásban a magaskultúra felől közelített King kísértethistóriájához. A modernista horror elutasítja a klasszikus, oksági logikára épülő elbeszélői hagyományt, s nagyon gyakran elmossa álom, képzelet és realitás határvonalát. Mike Flanagan az Álom doktorral visszatér a hagyományos hollywoodi mitológiához és dramaturgiához.

Kovács Patrik: Mesék az Overlook Hotelből (A Ragyogás és az Álom doktor)
Szabó G. Ádám: Az elnyomás gyermekei (Narciso Ibánez Serrador – 1935-2019)
Nemes Z. Márió: Spirál-láz (Képregény-legendák:Junji Ito: Uzumaki)
Baski Sándor: Privát poklok (Sitges)

FESZTIVÁL
Huber Zoltán: Fájdalmak és dicsőségek (Toronto)
Pauló-Varga Ákos: A prérifarkas, a taxis és a propaganda (Primanima)
Fekete Tamás: A mentőcsónak szüksége (Titanic)

FILM/ZENE
Ardai Zoltán: Fontana, mono (Miles Davis)
Kovács Gellért: Két fekete királynő (Ella Fitzgerald /Aretha Franklin)

STREAMLINE MOZI
Benke Attila: Adócsaló nagymenők (Steven Soderbergh: Pénzmosó)

TELEVÍZIÓ
Pernecker Dávid: Kamaszok a teljes idegösszeomlás szélén (Sam Levinson: Eufória)

KRITIKA
Huber Zoltán: Volt egyszer egy bosszúálló (Martin Scorsese: Az ír)
Nevelős Zoltán: Magánkopók lábnyomai (Edward Norton: Árva Brooklyn)

A címlapon: Sameh Zoabi: Tel-Avivban minden megtörténhet (Yaniv Biton és Kais Nashif) – A Cirko Film bemutatója

Decemberben még kedvezményesen előfizethet a Filmvilágra a Magyar Posta webshopjában.

Zabou Breitman és Eléa Gobbé-Mévellec a Kabul fecskéi című alkotása nyerte az idei Anilogue-on az egészestés animációk versenyét. A bolgár Petya Zlateva, az olasz Andrea Martignoni és Jurik Kristóf alkotta zsűri kiemelte, hogy „a gyönyörű akvarell technika és a megrendítő történet mindvégig lebilincselte a közönség figyelmét”. A korábban magyarul is megjelent regény filmváltozata megindító szerelmi történet az afganisztáni tálib uralom idején. A francia Jean-François Laguionie új munkája, A herceg utazása a zsűri külön elismerését kapta, mert „ez a csodálatos tündérmese arra hívja a nézőt, hogy végig utazzon a múltján, a jelenén és a lehetséges jövőjén. Mesterien kivitelezett, különleges alkotás.” Idén 5 egészestés animáció volt versenyben: a nyertes alkotás és a külön elismerésben részesült film mellett a Buñuel a teknősök labirintusában című spanyol doku, Hiroyasu Ishida A pingvinek titkos élete című sci-fije és Masaaki Yuasa Hullámok hátán című misztikus animéje.

A rövidfilmes szekcióban 16 ország 24 alkotása versenyzett. Az olasz Paola Bristotból, az észt Janno Põldmából és Gelley Bálintból álló zsűri döntötte el, hogy a fődíjat a cseh Daria Kashcheeva kapta Lány (Daughter) című filmjéért. A zsűri kiemelte „a kivételes filmnyelvet: a közeli beállítások és a kézikamera-szerű operatőri munka költői használatát és a megható történetet: a bensőséges szituáció mögött egy mély, gazdag és rejtélyes emberi tapasztalat van, amit mind át tudunk érezni.”

1944-45 után több százezer ártatlan magyart hurcoltak el „málenkíj robotra”. A szovjet lágerekben szenvedő honfitársaink sorsa a rendszerváltásig a magyar film számára is tabutéma volt. 

Az első magyar játékfilm a Gulág-élet embert nyomorító körülményeiről 73 évvel a jelentős számú magyar polgári lakosság szovjet kényszermunkatáborokba hurcolását, rabszolgasorban tartását és egy részük elpusztítását követően, és két-három generációval a túlélők hazaérkezése után készült el. A társadalmi emlékezetben mai napig nem kellő mértékben kibeszélt tragédia iránt a közönségfilm eddig közömbösnek mutatkozott. A magyar közelmúltnak ezt a szenvedéstörténetét is – más történelmi fehér foltokhoz hasonlóan – dokumentumfilmesek tárták fel először, negyven év kötelező hallgatást követően, a rendszerváltozás éveiben. A most bemutatott televíziós produkció, az Örök tél alkotóira különösen nagy súly hárult: filmjük hosszú távon meghatározhatja a bennünk élő képet a szovjet munkatáborokról. Történelmi amnézia ellen ugyanis a leghatásosabb orvosság a film. A készen kapott képek elképzelhetővé teszik a múltat, s ha elég erősek, nem is tudunk tőlük szabadulni: a kor és az azt rekonstruáló filmkép elválaszthatatlanul összekapcsolódik a nézőben. A szereplők sorsa pedig eljuttathat a katarzisig, megrendülten bevonódunk az akkor és ott történt tragédiába, majd a megrázó eseményeket átélhető élménnyé alakított történet ki is vezet a múlt szörnyűségéből – a világnak nem lett vége, s nekünk, leszármazottaknak filmemlék a szenvedés.

Az Örök tél is ezt az utat járja egyenes vonalú, kerekké formált történetével és igényesen rekonstruált láger-élet ábrázolásával. Történelmi hitelesség és fikció arányát úgy keveri, hogy jusson az ismeretterjesztésnek és a szerelmi melodrámának is, de elsősorban az alapozó történet szerepét vállalja, mikor lépésről lépésre jelenetbe és képbe foglalja a szovjet lágerekbe hurcolt emberek történetét. Kifejezett törekvése a főszereplő fiatal anya sorsán keresztül egyúttal a kollektív szenvedéstörténet elbeszélése, a történelmi helyzet „megtapasztalhatóvá” tétele. E kettős cél megvalósításának, a történelmi tragédia elbeszélésének és a melodrámai szál felépítésének igyekezete azonban gyengíti egymást, és kioltja a láger-szerelemben rejlő, időnként felvillanó feszültséget. Az Örök tél ezért kevésbé a láger-filmek újításaként, inkább a Gulág-világ magyar vonatkozásainak tisztességes illusztrációjaként működik.