Filmvilág blog

Szabadság – Különjárat

Magassági ámor

2014. október 23. - filmvilág

Fazakas Péter tévéfilmje az 56 júliusi magyar gépeltérítésről.

Szabadság – Különjárat – magyar tévéfilm,2013.Rendezte: Fazakas Péter. Írta: Köbli Norbert. Kép: Nagy András. Zene: Parádi Gergely. Szereplők: Lengyel Tamás (Pacsuta), Varju Kálmán (Misi), Tenki Réka (Annus), Csankó Zoltán (Halmai kapitány). Epres Attila (Szegedi). 55 perc.
Vetítik: M1 - 20:20

A magyar légiközelekedés történetének egyik legizgalmasabb fejezete az az 56-os forradalmat pár hónappal megelőző gépeltérítés, melyben a lábatlani cementgyár elszánt dolgozói vettek részt. A véres akcióban a gép személyzetének fele és a vasdorongokkal felszerelt elkövetők egy része is megsérült. Az elszánt, a kegyetlenségtől sem visszariadó cementgyáriak motivációit nem lenne könnyű ma már felfejteni. A romantikusnak tetsző szabadságvágy mindenesetre egy fikcióban nehezen összeegyeztethetőek látszik azzal a brutalitással, amivel az IL-2-es belföldi járat utasaira támadtak. Tettüknek nyoma maradt a Szabad Népben – ha akarjuk, írhatjuk kis betűvel is, a szabad népben: innen, ebből az országból, ezt is bizonyította történetük, csak erőszakkal, véres kézzel lehet szabadulni.

szabadságkülönjárat_resize.png

Tovább

Tévéajánló - Csütörtök (10.23.)

Ünnepi kínálat

Szökés a nagy árvíz idején
Czigány Zoltán kisjátékfilmje Gérecz Attila, az 1956-os forradalom vértanú költője emlékére. Szereplők: Rajkai Zoltán, Gubás Gabi, Hevér Gábor, Lázár Balázs, Csőre Gábor.
Vetítik: Duna - 11:30

Tetemre hívás
Madarász Isti kisjátékfilmje. Szereplők: Fehér Balázs Benő, Csuja Imre, Törőcsik Franciska, Pogány Judit, Sztarenki Dóra, Anger Zsolt.
Vetítik: m1 - 14:30

A budapesti rém
Igen, ilyen is létezik: 1958-ban bemutatott amerikai B-film a mi '56-unkról. A szereplők között megtalálható Kubrick és Lynch 1-1 favoritja még ifjú titánként (Joe Turkel, Robert Blake).
Vetítik: Duna - 15:40

Szabadság - Különjárat
Fazakas Péter ügyes tévéfilmje Köbli Norbert forgatókönyvéből, többek között Varju Kálmánnal, Tenki Rékával, Csankó Zoltánnal, Epres Attilával és Thuróczy Szabolccsal.
Vetítik: m1 - 20:20

A másik Boleyn lány
Angol dráma Natalie Portmannel, Scarlett Johanssonnal, Eric Banával és Kristin Scott Thomas-szal.
Vetítik: Film Mánia - 21:00

másik boleyn lány.jpg

Tovább

Hajdu retrospektív a Toldiban

Programajánló

Delibab_Retrospektiv.jpgHajdu Szabolcs új filmje, a Délibáb (előzetes: itt) november 13-án kerül a mozikba. A hazai premier alkalmából a Toldi moziban Hajdu Szabolcs retrospektív hétvégét szerveznek. Levetítik eddigi filmjeit, de lesz közönségtalálkozó is, ahol a rendezővel és feleségével illetve alkotótársával, Török-Illyés Orsolyával is lehet találkozni.

A program:

November 8. szombat

17.00 Necropolis + Kicsimarapagoda
19.00 Tamara
20.30 Bibliotheque Pascal.

November 9. vasárnap

16.45 Off Hollywood
18.30 Fehér tenyér
20.30 Macerás ügyek.

Közönségtalálkozó: november 8. szombat, 20.30 óra, Toldi mozi előtere.

Tovább

Egy hét múlva jön a Primanima!

Sajtóközl. + programajánló

primanima-poster-square.jpgMagyarország legfiatalabb animációs szemléjét immár harmadik alkalommal rendezik meg, ezúttal is Budaörsön.Az idén ötnaposra bővült fesztiválon több mint 100 diák és elsőfilmes alkotó animációja mutatkozik be. A Primanimán vetítik először az Oscar-díjra is esélyes, varázslatosan szép brazil egészestés animációs mozit (A fiú és a világ / The Boy and the World); bemutatják a szlovákiai magyar kérdést feszegető, egyedülállóan kreatív animációs dokumentumfilmet is (Felvidék), továbbá kézműves műhelyfoglalkozások és koncertek várják az animációs film rajongóit. A fesztivál október 28-án, az Animáció Nemzetközi Világnapján kezdődik. Ezt a napot az UNESCO nemzetközi animációs szervezete, az ASIFA kezdeményezésére 2002 óta ünnepelik meg világszerte az animáció szerelmesei.A fesztivál programjainak a Jókai Mór Művelődési Központ ad helyszínt.

Tovább

A sötét erdőben - Beszélgetés Mátyássy Áronnal

Víkend

Mátyássy Áron filmrendező, aki a 2009-es és 10-es Magyar Filmszemlén három díjat is elnyert, új mozifilmjét készíti. A Gryllus Dorka, Simon Kornél és Lengyel Tamás főszereplésével készülő Víkend egy tragédiába torkolló erdélyi túráról szól, amelyet számos cikkben az első igazi magyar thrillernek aposztrofálnak.

Mennyire igényelt megfeszített munkatempót a Víkend forgatása?
Eddig huszonhét napot forgattunk. Ebből néhány napot Erdélyben, húsz napot pedig a Bakonyban és a Bükk-hegységben. Az elmúlt években tévésorozatot csináltam, ami nagyon gyors tempójú munkát igényel, éppen ezért magabiztosan indultunk neki a forgatásnak. Azt hittük van gyakorlat a kezünkben, tudjuk, hogyan kell gyorsan forgatni, de fél nap alatt kiderült, hogy ez nincs így. Egy játékfilm vizualitása, kamerahasználata, a színészekkel való munka egészen más módszert igényel.

víkend-pusztaiferencjpg.jpgMátyássy Áron rendező és Pusztai Ferenc producer

Tovább

Tévéajánló - Kedd (10.21.)

A királyság
Peter Berg -- Michael Mann produceri és társ-forgatókönyvírói közreműködésével készült -- akcióthrillere Jamie Foxx, Jennifer Garner, Jeremy Piven, Jason Bateman és Chris Cooper főszereplésével.
Vetítik: Viasat3 - 21:00

A szövetség
Alan Moore kultikus képregényének adaptációja a Penge rendezőjétől, Sean Connery főszereplésével.
Vetítik: Film+ - 21:00

Válótársak
Romantikus vígjáték Pierce Brosnan, Julianne Moore, Parker Posey és Michael Sheen főszereplésével.
Vetítik: Story4 - 21:35

Rendőrsztori 3.
A jelenleg 6. részénél (+ egy spin-off) járó sorozat nagy sikert aratott és szakmailag is elismert 3. része, melyet Quentin Tarantino is az egyik kedvenc 1992 után készített filmjének tart. Főszereplők: Jackie Chan, Michelle Yeoh, Maggie Cheung.
Vetítik: Film Mánia - 22:00

Modern betyárokat díjaztak a III. Magyar Forgatókönyv Börze döntőjében

Sajtóközl.

börze.jpgA tegnap befejeződött Magyar Filmhéten tartották a III. Magyar Forgatókönyv Börze döntőjét. A három nyertes filmterv alkotói lehetőséget kapnak arra, hogy forgatókönyvüket a Magyar Nemzeti Filmalap támogatásával dolgozzák ki.

A zsűri Szabó Róbert Csaba A Pusztai banda című filmtervét emelte ki a börze fődíjasaként. A nyertes munka megtörtént esetet dolgoz fel – a katonaszökevény Pusztai Ferenc és bandája az 1950-es évek Székelyföldjének legendás figurái, akik egyfajta modernkori betyárokként küzdöttek az akkoriban formálódó román titkosrendőrség, a rettegett Securitate ellen.

A kalandfilmen túl a díjazottak között volt két komédia, Sallai Ervin Pult Fiksön és Villányi Dániel Kell egy csapat című munkája is. A Pult Fiksön egy konditeremben dolgozó indiai bevándorló sztorija, akinek 24 óra alatt kell összekamuznia egy teljes indiai közösséget Magyarországon a pármillió dolláros örökség kedvéért. A Kell egy csapat pedig egy rakás lúzer amatőr focista kalandjait követi nyomon, akik kiadják magukat a magyar válogatottnak, hogy Katarba utazhassanak egy pénzdíjas meccsre.

Mindhárom díjazott filmterv garantált támogatást nyer a Magyar Nemzeti Filmalaptól, 1,5 millió forint értékben, melyet a forgatókönyv első változatának kidolgozására fordíthatnak.

Tovább
süti beállítások módosítása