Legyenek tudósok, művészek, próféták vagy vezetők, a meghatározó személyiségek másképp gondolkodnak a világról és máshogyan viszonyulnak a normákhoz. Tehetségük automatikusan kívülállóvá avatja őket, az átlagember az egzotikus különcöknek kijáró kíváncsisággal tekint rájuk. Különlegességük izgatja a fantáziát és egyúttal magyarázatért kiált, mintha lenne valamiféle kulcs, mely segítségével bepillanthatunk a kiváló elmék működésébe és egy csapásra megérthetjük azt. A mozi sötétjében felfedezőútra indulunk, de a kamerával nem kukucskálhatunk be a célszemély fejébe úgy, mint azon a bizonyos képzeletbeli rejtekajtón John Malkovich agyába. Jobb híján az alany életének meghatározó fordulópontjai elevenednek meg előttünk, legyen akár egy képlet vagy a nagy mű a pályafutás csúcspontja, a hangsúly az odáig vezető útra kerül.
A saját univerzumukba zárkózó teremtők és az őket körülölelő szürke valóság ellentmondásos kapcsolatrendszere hálás téma, mely különféle módszerekkel számtalan irányba kibontható. A kreativitás forrását, a felfedezés és alkotás megismételhetetlen folyamatát mozgóképen rögzíteni örök kihívás: az egyik oldalról a túlzott önreflexió, a másikról a semmitmondó illusztráció csapdái fenyegetik az ilyen vállalkozásokat. Nem véletlen, hogy az efféle filmek az Oscarral végződő díjszezonok kedvencei, hisz a filmes metaforák és színészi kihívások mellett az inspiráló, pozitív példa lehetőségét rejtik magukban. Az elmúlt hetekben a hazai mozikban is egymást érték az ilyen bemutatók. Nick Cave, Steven Hawking, Michael Keaton vagy Alan Turing – bár e markáns személyiségek egészen másfénytörésben bukkantak fel a vásznon, az eltérő megközelítésmódok célja mégis közös. Megfejteni a titkot, megmutatni az invenció forrását, tetten érni a külső-belső akadályok legyőzésének lehetséges módozatait.