
Az elmúlt száz év filmtörténetében sokáig a filmipar tűnt győztesnek; a negyvenes évek második felében a filmművészet átvette a stafétabotot. Ma újra a profit dominál a filmművészet fölött.
1973-ban Fellini leforgatta az Amarcordot, melynek egyik jelenetében a főszereplő, a kamasz Titta beül egy moziba, hogy a majdnem üres teremben élvezhesse Ninola, a fodrásznő közelségét. A kisváros talán legszebb, de mindenképpen legkacérabb nője minden fiú fantáziáját izgatja, mivelhogy sokan – persze a náluk idősebbek – tényleg meg is kaphatják a nőt. A film visszaemlékezés az ifjúságra, amely végképp a múltba tűnt, s ezért, mégoly sok sötét oldala volt is, az örök vágy és nosztalgia tárgya. E jelenet viszont, amelyben a fiú ott ül az üres moziteremben, egyre közelebb merészkedve Ninolához, emlékezés az emlékezésen belül. Fellini ugyanis itt nemcsak saját ifjúságát idézi meg, hanem a Mozit is. Azt a mozit, amely a film forgatása idején, a hetvenes években kezdett visszaszorulni, s amely mára egy végképp letűnt korszak egyik jelképe lett. Azt, amit régen Mozinak neveztek, nemcsak egy épületet vagy termet jelentett, hanem ennél sokkal többet: sűrű atmoszférát, amelynek összetevői között ott volt az épület, a sötét terem, maga a film, amit éppen vetítettek, a vetítőgép surrogó hangja, a fénysugárban kavargó porszemcsék, a filmvetítést megelőző izgatott hangulat, a felkészülés, majd a vetítést követő sodródás kifelé, a film megtárgyalása a közeli étteremben vagy kévázóban. Sőt még a másnapi ébredés is, ami sokszor az előző esti filmvetítés emlékével vette kezdetét. A Mozi a varázslat színhelye volt – a varázslaté, amely segített kilépni a hétköznapokból, át egy másik világba, amely szintén reális volt, de közben rendkívüli is. Mert ezt jelentette a mozi: a valóságon belüli irrealitást, ami lehetővé tette, hogy a hétköznapot is új fénytörésben lehessen látni. A világ sokrétűségét garantálta, azt, hogy semmi nem zárt, szilárd, végérvényes, hiszen bármikor betörhet a csoda, hogy, ha csak átmenetileg is, de minden összezavarjon. A felnőtteket is gyermeki fantáziával ajándékozta meg. De nem gyermekké tette őket, hanem szabaddá.