Michael Dudok de Wit, A vörös teknős rendezője is Kecskemétre látogat a 13. KAFF alkalmából. Június 24-én este, a hírös város főterén felállított szabadtéri vászonra vetítik az Oscar-díjra jelölt alkotást.

A Franciaországban élő holland rendező 2000-ben Oscar-díjat nyert Apa és lánya című rövidfilmjével. Első egészestés animációja, A vörös teknős a Hajao Mijazaki által alapított, legendás Ghibli Stúdio megbízásából készült el kilenc év alatt. A francia-japán koprodukcióban gyártott film munkálatain nemzetközi stáb dolgozott, köztük a Kecskemétfilm Kft. munkatársai.

A Ludwig Múzeum az idei Múzeumok Éjszakájára filmvetítéssel is készül. Június 24-én, 20.30-tól a David Lynchről készített portréfilmet (David Lynch: The Art Life, 2016) mutatják be magyar felirattal, Réz András közreműködésével az 1. emeleti előadóteremben.

A filmben maga a kultikus rendező kalauzolja el a nézőt az életét meghatározó évek színtereire: gyermekkora idilli amerikai kisvárosi környezetéből indulva egészen Philadelphia sötét utcáiig követhetjük korunk egyik legrejtélyesebb filmkészítőjét. A dokumentumfilmben Lynch képzőművészeti alkotásait, zenéit és korai filmjeit is megismerhetjük, sőt segítségükkel bepillanthatunk a művész egyedi világának legrejtettebb zugaiba.
A dokumentumfilmet csak az idei Titanic Nemzetközi Filmfesztivál vetítette. Ezen kívül csak itt és csak most láthatja a nagyközönség

Kíméletlen, felkavaró és brutálisan izgalmas, nagyon ideje volt már egy olyan sorozatnak, ami nem maszatolja el a nők helyzetével kapcsolatos ellentmondásokat. Bár A szolgálólány meséje műfaját tekintve disztópia, nem kell nagyon elrugaszkodnunk, hogy a saját valóságunkra ismerjünk. Margaret Atwood regénye és az abból forgatott sorozat éjfekete tükör, a felmutatott rémálom nyilván a jelenhez intézett hangos kiáltvány. A kanadai írónő látomásában nem a technológia vagy a tudomány, hanem az ideológiai vakság, a szentnek kikiáltott szövegekkel takargatott önkény torzítják el a társadalmi és emberi kapcsolatokat. Az Egyesült Államok helyén Gileád keresztény-fundamentalista állama virágzik, ahol hideglelős eszközökkel próbálják megállítani a drasztikus népességfogyást. Ennél többet nem is érdemes tudni, a könyv/sorozat legfontosabb hatásmechanizmusa ugyanis éppen az, hogy fokozatosan tárul fel előttünk a szép új világ, majd észrevétlenül ránk záródik.

Atwood 1985-ös könyve elsősorban az elnyomás természetrajzát és a hatalom működését járja körül, egy szélsőségesen kiszolgáltatott nő helyzetén keresztül. A szolgálólány meséje első olvasatra nyilván erőteljes feminista parabolának tűnik, de épp azért lehet az, mert univerzális témákat boncolgat. Elvben egy telivér hímsoviniszta is rá tud kapcsolódni a történetre, mert Atwood azt tárja fel, miként alakul a külső, erőszakos elnyomás önként vállalt belső iránytűvé, miként válik az abnormális szép lassan normalitássá. Az, hogy ezt a folyamatot egy nő sorsán keresztül ilyen pontosan meg lehet ragadni, a feministák érveit húzza alá, jó vaskosan.

Az identitásválság motívuma egyre fontosabb a kortárs amerikai tévésorozatokban. Szupersztárok, szuperhősök, maffiózók, mindenkit elér a meghasonlás a hagyományos kapaszkodóit elvesztő társadalomban.

A Maffiózók hat évada tovább szélesítette az identitásválság vizsgálatát, és a romantikus maffia-kultusz ironikus analízise lehetőséget teremtett az alkotóknak arra, hogy rávilágíthassanak a mai amerikai középosztály alapvető frusztrációira. A sorozatban folyamatos az átjárás a hétköznapi valóság, illetve a szervezett bűnözés mitikus világa között: míg az egyik szilárd törvényekkel, egyéniségekkel és élettel teli, addig a másik kusza, uniformizált, és végtelenül unalmas. Az idealizált álomvilág és a posztmodern hétköznapok között egyre nagyobb a távolság. A sorozat főcíme másfél percben frappánsan foglalja össze mindezt: Tony a Szabadság-szobor szimbolizálta, nagystílű és csillogó életből a ronda és abszolút jellegtelen kertvárosi környezetbe autózik, identitása így két, egymással folyamatos konfliktusban álló szerep mentén építkezik. Nem csoda, ha pszichiáter segítségére szorul. (Christian K Messenger.: The Godfather and American culture: how the Corleones became „Our Gang”)

Az Oscar-díjas Saul fia rendezője, Nemes Jeles László 2017. június 12-én elkezdte forgatni Sunset című második nagyjátékfilmjét Filmalap támogatással. A tervek szerint a forgatás 52 napig, augusztus 31-ig tart, a film 2018 nyarán kerül a magyar mozikba. 

Az 1913 nyarán játszódó Sunset több budapesti és vidéki helyszínen forog. Fő díszlete, a Leiter Kalapszalon, a pesti Palotanegyedben épült fel.

Sipos Gábor és Rajna Gábor, a Laokoon Filmgroup producerei elmondták, hogy már több éve dolgoznak a Sunset tervén, hosszú és nagyon alapos előkészület után kezdték el a forgatást.  Az alkotók közel két éven át –Zabezsinszkij Éva casting director irányításával –keresték itthon és külföldön a Sunset szereplőit, a válogatásokra csaknem tízezer ember jelentkezett, a statiszták száma megközelíti a 4400 főt. 

A film közel százfős szereplőgárdája nemzetközi összetételű, a magyarok mellett román, lengyel és német színészek is játszanak a filmben, néhányukkal már a Saul fiában is találkozhattunk. A szereplők között ismert, pályakezdő és amatőr színészeket egyaránt találunk. Balsai Móni, Bárdos Judit, Czukor Balázs, Fancsikai Péter, Kertész Péter, Kulka János, Lázár Kati, Molnár Levente, Nagy Zsolt, Őze Áron, Székely B. Miklós, Terhes Sándor, Zsótér Sándor mellett Dobos Evelin, Medvigy Rozi, Moldován Dorottya, Dino Benjamin is jelentős szerepekben tűnnek fel. 

A Sunset főszereplői Jakab Juli (Leiter Írisz) és a román Vlad Ivanov (Brill Oszkár), aki többek között a 4 hónap, 3 hét, 2 nap című cannes-i Arany Pálmás filmből ismert. Szinopszis:

Nehéz, sőt szinte lehetetlen az elmúlt évek legnagyobb bolgár fesztiválsikerét látva nem a Két nap, egy éjszakára asszociálni. Nem csak az alapszituáció teremt kapcsolódási pontokat – mindkét filmben egy kiszolgáltatott harmincas nőnek kell a határidő-dramaturgia által sürgetve megőriznie saját és családja anyagi biztonságát –, de a realizmus maximumára törekvő stílus is. Kristina Grozeva és Petar Valchanov író-rendező páros olyan hibátlanul mondja fel a Dardenne-iskolában tanultakat, mintha már ők is veteránok, és nem pályakezdők lennének. Főhősük, Nadezhda (Margita Gosheva legalább olyan erős alakítást nyújt, mint Marion Cotillard) egy bolgár kisváros iskolájában tanít, és az első jelenetek tanúsága szerint szigorú erkölcsi elveit a diákjaiba is igyekszik beleverni. Miközben megszállottan próbálja lebuktatni az osztályában garázdálkodó zsebtolvajt, családja egyre kilátástalanabb helyzetbe kerül; pár napon belül elárverezik a fejük felől a házat.

A Lecke nyilván a bolgár oktatási rendszer helyzetéről is hűen tudósít – Nadezhda fizetése akkor is alamizsnának minősülne, ha munkanélküli férje nem verné el azonnal –, de ahogy a film címe jelzi, a közéleti mellett húsbavágó, morális kérdéseket is boncolgatnak az alkotók. Míg a Két nap, egy éjszaka gyári munkásának „csak” a büszkeségét kellett lenyelnie azért, hogy visszakapja az állását, addig Nadezhda fokozatosan jut el odáig, hogy zárójelbe tegye saját elveit; ő ráadásul saját magán kívül senkire sem számíthat. Az álmosító tempóban kezdődő Leckében a banális, hétköznapi pillanatok szinte észrevétlenül vezetnek el a drámai végkifejletig, és a film hatását csak erősíti, hogy a rendezők a szenvtelen külső megfigyelő szerepéből – a Dardenne-testvérekkel ellentétben – egy pillanatra sem lépnek ki. A morális dilemmák feloldását teljes mértékben a közönségre bízzák, a Lecke így jóval a stáblista lepörgése után is a nézővel marad.

A rendezőpáros új filmje, Az óra már a hazai mozikban.

A Liza, a rókatündér rendezője, Ujj Mészáros Károly a napokban fejezte be második mozifilmje, a X. 45 napos forgatását. Megkezdődtek a film vágási munkálatai, a tervek szerint nyáron a filmzene is elkészül. A X. várhatóan 2018 első felében kerül majd a mozikba.

Szinopszis:
Éva, a gyermekét egyedül nevelő, pszichésen kissé labilis nyomozónő több furcsa halálesetet fedez fel az osztályára kerülő ügyek között. Első ránézésre mindegyik öngyilkosság vagy baleset, de Éva több apró részletre is felfigyel, melyek alapján arra gyanakszik, hogy valójában nagyon profin álcázott gyilkosságokról van szó. 

A 45 napig tartó kemény munka megfeszített tempóban zajlott, de a tervek szerint sikerült befejezni. Ujj Mészáros Károly elmondta, hogy a forgatás nehézsége elsősorban abból adódott, hogy rengeteg snittet vettek fel. „Szokták a forgatást háborúhoz hasonítani és ez tényleg olyan volt. Nehéz volt megélnem magamban azt a belső hajcsárt, aki engem és az egész stábot folyamatosan hajtott, még ha tudom, szükség is volt rá. Legfőbb ellenségünk az idő volt, továbbá a napfény, illetve annak hiánya. Így viszont nagyon sokat tanultam a fények és ellenfények természetéről” – tette hozzá.