Filmvilág blog

Krimiben tér vissza Kulka János – befejeződött az X. forgatása

2017. június 13. - filmvilág

x_leopinter_8.jpg

A Liza, a rókatündér rendezője, Ujj Mészáros Károly a napokban fejezte be második mozifilmje, a X. 45 napos forgatását. Megkezdődtek a film vágási munkálatai, a tervek szerint nyáron a filmzene is elkészül. A X. várhatóan 2018 első felében kerül majd a mozikba.

Szinopszis:
Éva, a gyermekét egyedül nevelő, pszichésen kissé labilis nyomozónő több furcsa halálesetet fedez fel az osztályára kerülő ügyek között. Első ránézésre mindegyik öngyilkosság vagy baleset, de Éva több apró részletre is felfigyel, melyek alapján arra gyanakszik, hogy valójában nagyon profin álcázott gyilkosságokról van szó. 

A 45 napig tartó kemény munka megfeszített tempóban zajlott, de a tervek szerint sikerült befejezni. Ujj Mészáros Károly elmondta, hogy a forgatás nehézsége elsősorban abból adódott, hogy rengeteg snittet vettek fel. „Szokták a forgatást háborúhoz hasonítani és ez tényleg olyan volt. Nehéz volt megélnem magamban azt a belső hajcsárt, aki engem és az egész stábot folyamatosan hajtott, még ha tudom, szükség is volt rá. Legfőbb ellenségünk az idő volt, továbbá a napfény, illetve annak hiánya. Így viszont nagyon sokat tanultam a fények és ellenfények természetéről” – tette hozzá. 

Tovább

Önismereti tréningek - Tévéhősök identitásválságban – 1. rész

palmer.jpg

Az identitásválság motívuma egyre fontosabb a kortárs amerikai tévésorozatokban. Szupersztárok, szuperhősök, maffiózók, mindenkit elér a meghasonlás a hagyományos kapaszkodóit elvesztő társadalomban.

Leland Palmertől Walter White-ig hősök egész sora küzd identitásválsággal. A sötétebb tónusú amerikai tévésorozatok a lebomló szociális normák és az új viszonyok között helyét kereső egyén markáns látleletét nyújtják. A néző számára a klasszikus társadalmi szerepek kiüresedése, a kaotikussá váló minták, a több felé hasadó énkép problémája immár hétköznapi tapasztalat.

Elidegenedés, globalizáció, dekonstrukció, poszt-indusztrializmus vagy épp posztmodern – kizárólag ideológiai ízlés és gondolkodásmód függvénye, mely fenti fogalmakkal szeretnénk leírni a nyugati, jólétinek nevezett társadalmak, illetve a benne élő egyének mai állapotát. Bárhonnan futunk is neki a témának, egy biztos, az identitásválság kérdését nem kerülhetjük ki. A kortárs néző számára a szilárd énkép felpuhulása, a sokáig alapvető referenciapontokként szolgáló társadalmi, családi és nemi szerepek relativizálódása már meghatározó élettapasztalat. Nem meglepő tehát, hogy ez a szerteágazó problémakör a komplexebb és sötétebbre hangolt amerikai tévésorozatok egyik legfontosabb motívumává lépett elő: a legizgalmasabb sorozathősöket manapság saját identitásválságuk mozgatja.

Tovább

Újra mozikban a klasszikus Vuk + Dargay-emléknap az Urániában

Dargay Attila, Balázs Béla-díjas rajzfilmrendező és képregényrajzoló június 20-án lenne 90 éves. Az évforduló tiszteletére legismertebb rajzfilm-klasszikusa, a Vuk országszerte visszatér a mozivásznakra, Uránia Nemzeti Filmszínházban pedig június 18-án tematikus Vuk-napot rendeznek. 

A Pannonia Entertainment filmforgalmazó, a Magyar Nemzeti Filmarchívum és az Uránia Nemzeti Filmszínház együttműködésében megvalósuló Vuk-napon kiállítással, gyermekprogramokkal és animációs műhely-foglalkozással, könyv- és DVD vásárral, pódiumbeszélgetéssel és természetesen vetítésekkel várják az érdeklődőket június 18-án az Urániában. Animációs rövidfilm-különlegességek mellett látható lesz az 1981-ben készült Vuk digitálizált, felújított változata, amely június 22-től országszerte újra a mozikba kerül.

Tovább

„A tehén átugrott a Holdon” – Itt a nagy Twin Peaks Podcast

twin_peaks.jpg

27 év után folytatódott David Lynch és Mark Frost kultikus sorozata, a Filmvilág podcast 12. adásában ennek örömére megvitatjuk, hogy (az első 5 epizódból ítélve) lesz-e újabb tévéforradalom, mitől működött az eredeti és mitől igen / nem az új évad.

A beszélgetés első fele (az új részeket illetően) spoilermentes, utána viszont (a 27. perctől) még a rajongói teóriákba is beleássuk magunkat. Közreműködik: Varga Dénes, Huber Zoltán, Baski Sándor. 

A podcast régebbi epizódjai a Mixcloudon érhetőek el, de az iTunes-on is fel lehet ránk iratkozni. (Ugyanitt köszönettel várjuk a szöveges értékeléseket.)  

Októberben folytatódik és befejeződik a Terápia

terapia_3evad_jelenetfoto_balsaimoni.jpg

Idén ősszel visszatér a képernyőre a magyar HBO saját gyártású drámasorozatának harmadik, utolsó évada, amelyben újra láthatjuk Mácsai Pált Dargay András pszichológus szerepében. Míg az első két évad (elérhető az HBO GO-n) elsősorban a páciensekre fókuszált, a befejező szezonban maga a terapeuta kerül a középpontba. 

DARGAY ANDRÁS a sorozat harmadik évadát új lakásban, új barátnő oldalán, újfajta élethelyzetben kezdi. Aktuális esetei eddig nem tapasztalt mértékben teszik próbára szakértelmét. Elvált szülőként újra kell értelmeznie kapcsolatát fiával, és közben szembe kell néznie a komoly betegségre utaló fizikai tünetei mögött rejtőző lelki okokkal is. 

A főszerepet természetesen ezúttal is a Kossuth- és Jászai Mari-díjas Mácsai Pál alakítja, aki a Terápia 2. évadában nyújtott alakításáért elnyerte a Magyar Televíziós Újságírók díját is. 

Tovább

Itt a júniusi Filmvilág!

fv06.jpgMAGYAR MŰHELY
A történelem teli van csapdakorszakokkal. Olyan évekkel, évtizedekkel, amikor az ország, a világ gyanútlanul masírozik békéből háborúba, félszabadságból teljes zsarnokságba. A XX. század világtörténeti és magyar történelmi csapdakorszakairól filmek sokasága szól, annyira hasonló stílusban, hogy külön alzsánert képeznek a történelmi filmben.

Hirsch Tibor: Csapdakorszakok (Történelmi filmek, átmeneti idők – 1. rész)
Morsányi Bernadett: Szenvedély a celluloidon (Beszélgetés Magyar Dezsővel – 1. rész)
Babiczky László-Dunavölgyi Péter: Kisképernyős történelem (A magyar televíziózás kezdetei – 2. rész)

IDEGENEK A VADNYUGATON
Volt valami, amiben a kettéosztott Németország mindkét felében egyetértettek: az NSZK és az NDK westernfilm is az indiánoknak drukkolt. 1962 és 1985 között az egymással szemben álló két német államban, a nyugati/kapitalista Német Szövetségi Köztársaságban illetve, a keleti/szocialista Német Demokratikus Köztársaságban együttesen huszonhat indián western született.

Benke Attila: Pisztolyhősök alkonya (Az elégikus western)
Füzes Dániel: Vértestvérek (Nyugat- és kelet-német indián westernek)
Martin Ferenc: Nibelungok a vadnyugaton (Fritz Lang westernfilmjei)

A KÉP MESTEREI
Varró Attila: A kalligráfus kézjegye (Kazuo Miyagawa)

DRAKULA 120
Százhúsz esztendő az öröklét kárhozatával megvert élőhalottak számára sem kevés idő. Éppen ennyi ideje, hogy 1897 májusában megjelent Bram Stoker regénye, a Drakula. A nagyívű könyv címszereplője, elválaszthatatlanul összefonódott a mozgóképpel.

Varga Zoltán: Volt egyszer egy vámpírgróf… (Drakula-filmek)

HOLLYWOOD ARCAI
Orosdy Dániel: Valami más (Jonathan Demme)
Pernecker Dávid: Felemelő kudarcok (Mike Birbiglia)

FILMEMLÉKEZET
Balázs Attila: Tollszedők (Aleksandar Petrović: Találkoztam boldog cigányokkal)

FESZTIVÁL
Huber Zoltán: Hozamkorlát (Titanic)
Baski Sándor: Számi vér (Titanic)
Buglya Zsófi: Mi marad a filmből? (Graz)

FILM/REGÉNY
Pethő Réka: A cápa, amelyik fölfalja a világot (Dave Eggers: A kör)
Sepsi László: Az utópia öröme (James Ponsoldt: A kör)

KRITIKA
Vincze Teréz: Hátborzongató bútorkatalógus (Pedro Almodóvar: Julieta)
Varró Attila: Kígyó a kertben (Ridley Scott: Alien: Covenant)
Szalay Dorottya: Félelemmel vegyes (Lichter Péter: Fagyott május)
Kránicz Bence: Mentek, maradnak (Breier Ádám: Havanna, csak oda)

A címlapon: Mundruczó Kornél: Jupiter holdja – Az InterCom júniusi bemutatója.

A gyomor körül forog az idei Japán Filmhét (június 13-17.)

Az idei Japán Filmhét témája a gasztronómia. A tradicionális japán konyhaművészetbe, egy nem mindennapi borászatba és egy tejgazdaság világába is betekintést adnak a változatos műfajú filmek. Van köztük történelmi dráma és vígjáték is, egy valami azonban mindegyik történetben közös: a főszereplők fáradhatatlanul küzdenek, hogy elsajátítsák választott mesterségük fortélyait,  a gasztronómia hagyományain keresztül pedig saját gyökereikhez is utat találnak.   

Az elmúlt évek filmterméséből kiválasztott öt alkotást most először láthatja moziban a magyar közönség. A filmeket japánul, angol felirattal és magyar hangalámondással vetítik. A belépődíj vetítésenként 500 Ft, a jegyeket a Toldi mozi jegypénztárában árusítják. 


Június 13. (kedd), 19:00:

Akanezora - Bíbor égbolt
Rendezte: HAMAMOTO Masaki; 2007, 120 p

bibor_egbolt.jpg

Tovább
süti beállítások módosítása