50 éve, 1968. április 2-án mutatták be Stanley Kubrick klasszikusát, ebből az apropóból közöljük újra Schubert Gusztáv cikkét, amely a Filmvilág 2001 januári számában jelent meg.

Kubrick nem várta meg, teljesül-e a jóslata. Igaz, amire kíváncsi volt, azt nem lehet évekkel mérni.

Ha a lovaknak istenük lenne, ló alakjában képzelnék el. Xenophon telitalálatos hasonlata a jövőre is igaz. Minden kor a maga képére rajzolja a holnaputánt. A hatvanas évek az űrhajózás lázában égett, ki ne emlékezne, aki akkor élt, a folytonos kozmikus izgalomra, Gagarinra, az első emberre aki űrhajón szállt a földgolyó fölé, Leonovra, aki először sétált az űrben, vagy Armstrongra, aki egyetlen kis lépéssel évezrednyi képzelgésre tette ki a pontot, amikor a Hold porába lépett. Úgy látszott, nincs megállás, könnyebb lesz hétvégén átruccanni a Marsra, mint leutazni a nagymamához Bodrogcsúnyba. Pedig onnantól már – szovjet űrállomás, magyar kozmonauta, amerikai űrsikló ezen nem segített – leszálló ágba került a világűr-kutatás, iparág lett, nagyon is evilági célokkal, elszállt belőle a grandiózus pátosz és a misztikum, maradt a próza. Kubrick és Clarke, amikor 1964-ben nekikezdtek a 2001. Űrodüsszeiának, még azt hihették, egy végtelen hősköltemény első sorait írják és szedik képversbe. Pedig a kezdetben máris ott volt a vég, ha azt harminchárom évig nem is lehetett kristálytisztán látni.

#METOO HOLLYWOOD
A Weinstein-botrány közvetett hatásai és a globálisan kibontakozó #MeToo mozgalom kifutása még megjósolhatatlan, de a szexuális zaklatások kapcsán fellángoló, a legszélsőségesebb reakcióktól sem mentes vita pontosan jelzi, hogy Hollywood önvizsgálata is elkerülhetetlen.

Huber Zoltán: A nemek arca (Hollywood lázadása)
Schubert Gusztáv: A meteor (Az erőszak mítosza)
Vágvölgyi B. András: Elbizonytalanodó halálbiztos (Tarantino vs. Uma Thurman)
Baski Sándor: A férfi megfizet (Rape & revenge filmek)
Sepsi László: Az oroszok voltak (Francis Lawrence: Vörös veréb)

ÚJ RAJ
Benke Attila: A Fruitvale metrómegállótól Wakandáig (Ryan Coogler)

HACKER-FILMEK
A hacker hosszú időn át mindössze a rejtett számítógépes adatokhoz hozzáférés illegális szakértőjének látszott. Az újabb fejlemények tükrében már nem a törvénytelen adathalászat látszik a legfőbb problémának, hanem a közvélemény – különösebb technológiai szaktudást nem is igénylő – meghekkelése, amivel adott esetben akár választásokat lehet nyerni.

Barotányi Zoltán: Ördög bújt a processzorba (Hacker-filmek)

JEAN-LUC GODARD
Godard pár közismert rendezőtársával rácsimpaszkodik a függönyre a cannes-i fesztiválpalota dísztermének színpadán, így próbálja megakadályozni, hogy szétnyíljon. A Kifulladásig rendezőjének hatvannyolcas szerepéről ezt a forradalmi hevületű gyorsfényképet őrzi a kollektív emlékezet. Nem minden alappal.

Ádám Péter: A forradalom délibábja (Jean-Luc Godard 1968-ban – 1. rész)

MAGYAR MŰHELY
Murai András – Németh Brigitta: Amnézia ellen (A magyar Gulág-filmek)
Hirsch Tibor: Nők, akik figyelnek (Kádár-kori álmok: az emancipáció)
Báron György: A leselkedő Isten (Jeles András: A rossz árnyék)
Soós Tamás Dénes: „Hiánycikk az emberszeretet” (Beszélgetés Lengyel Balázzsal)
Bokor Ágnes: „Művészkedni sokkal könnyebb” (Beszélgetés Bergendy Péterrel)
Kránicz Bence: Sugárzó szomorúság (Új magyar kisjátékfilmek)

FESZTIVÁL
Simor Eszter: A valóság rekonstrukciója (Berlin)
Rudolf Dániel: Magánbűnök, közerkölcsök (Cseh és Szlovák Filmkarnevál)

KRITIKA
Kolozsi László: Thália szabadtéri temploma (Sándor Pál: Vándorszínészek)
Forgács Iván: Kiúttalan (Szergej Loznyica: A szelíd teremtés)
Vajda Judit: A frontkatonák csodálatos élete (Albert Dupontel: Viszontlátásra odafönt)

A címlapon: Florence Quentin: Senki sem tökéletes (Gérard Depardieu és Catherine Deneuve) – A Cirko Film bemutatója

Április 2. az autizmus világnapja, ebből az alkalomból osztjuk meg, Dicső Dániel Sorsfordító című kisfilmjét, amely a gyerekközösségek érzékenyítésének céljából született meg, hogy könnyebben megértsék és elfogadják autista kortársaikat.

A filmben egy autista és egy mozgássérült kisfiú fiktív történetén keresztül szembesülhetünk a tizenéves autista fiú, Jancsi sajátos világával, elfogadás iránti vágyával és iskolai közösségével.

Az Autisták Országos Szövetsége támogatásával a bemutató az Autizmus Világnap 2016 programsorozat részeként valósulhatott meg. 2017. áprilisától a Suli-Mozi programban is kérhető a vetítése szemléletformáló programokhoz. 2017. októberében bekerült a III. Magyar Speciális Független Filmszemle versenyprogramjába, amelyen az „Együtt Közösségi Nagydíjat” szavazta meg az alkotásnak a zsűri.

A Dargay Attila-díjat 2017-től a magyar animáció ifjú tehetségének ítéli oda a Jameson CineFest. A díjról, melyet 2018-ban is a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság ajánlott fel 1.000.000 forint értékben, Dargay Attila özvegye, Henrik Irén, a MOME rektora, Fülöp József, és a Színház- és Filmművészeti Egyetem rektora, M. Tóth Géza döntenek.

A fesztivál 30 évnél fiatalabb magyar nemzetiségű animációs filmesek jelentkezését várja.

A nevezési határidő: május 31. 

Jelentkezni szakmai önéletrajzzal és egy elkészült filmmel lehet, a nevezési lap innen tölthető le. A fesztivál az öt legjobb nevező listáját augusztus közepén hozza nyilvánosságra, a díjátadó a Jameson CineFest záróünnepségén, szeptember 22-én lesz.

Ernest Cline 2011-ben megjelent bestsellere jelzésértékű tünete a geekkultúra egyre masszívabb fősodorbeli dominanciájának. A Ready Player One nemcsak az egykori X-generációs kívülállóknak szolgáltatott igazságot, de akaratlanul is nagyon elkapta az uralkodó korszellemet. A popkultúra persze már jó ideje felismerte a közönség köré húzott fikciós univerzumok gigantikus lehetőségeit, így ami egykor a fanatikusok belügyének számított, ma az egyik legvonzóbb árucikk. Az átlagízlés elutasításából és a mélyebb megértésből táplálkozó rajongói hozzáállás paradox mód nemcsak kimondottan divatossá vált, de a különféle meta-univerzumok és burjánzó utaláshálók egyértelműen ezt a fajta befogadói magatartást jutalmazzák.

A Ready Player One önparódia határáig (na jó, néha azon is túl) merészkedő kocka-fantáziájában a sivár valóság helyett mindenki egy virtuális valóságban tölti az idejét, sőt itt csak az lehet kiválasztott, aki megérti és követi az excentrikus Alkotó tömegkultúrális ízlését. Cline írása nemcsak azért nagyon érzékletes, mert a fanatikus rajongást és a mértéktelen popfogyasztást avatja a legfontosabb erényekké, de a gonosz vállalattal leszámoló maroknyi különc harca is legalább ennyire ellentmondásos. Az önálló egyéniségek és a profitra vadászó hadsereg fiktív összecsapása sajátos fénytörést kap mostanság, hisz az információhoz egyre inkább csak az egykori különcök és garázsokban bütykölő kockák hatalmasra hízott cégein keresztül férhetünk hozzá. A Ready Player One alapanyagából tehát rengeteg izgalmas irányba el lehetett volna indulni, de mivel az adaptációra Steven Spielberg jelentkezett be, nagyjából lehetett sejteni, mire számíthatunk.

2015 nyarán indította el Inkubátor Programját a Filmalap, azzal a céllal, hogy segítse a fiatal filmesek pályakezdését. A program keretében az átlagosnál szerényebb (játékfilmeknél 62, animációs filmeknél 82, dokufilmeknél 22 millió) összeg nyerhető el, vagyis a kisebb, intimebb, könnyebben megvalósítható projektek vannak előnyben. (Az Inkubátor elindítását a fillérekből forgatott VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan sikere ihlette.)

A program menetrendje a kezdetektől ugyanaz: egy treatmenttel lehet pályázni, a beérkező filmtervekből az előzsűri kiválasztja a 10 legjobbat, az alkotók ezután egy nyilvános pitch fórumon próbálják a közönséget és a szakmai zsűrit meggyőzni, hogy az ő projektjük kapjon támogatást. (A közönség 2, a zsűri 3 filmtervet szavazhat meg.) Ami változott idén: a 10 alkotó(páros) – a Filmalap forgatókönyv-fejlesztési támogatásának köszönhetően – már kidolgozott forgatókönyvekkel érkezett a Pitch Fórumra, így ha a közönség nem is, de a zsűri már a szkripteket is figyelembe vehette a végső döntés meghozatala előtt. Ami nem változott: idén is komoly érdeklődés kísérte a szakma részéről a programot, voltak, akik már be sem fértek a Toldi nagytermébe.