A The Doors ikonikus énekes-dalszerzője december 8-án lenne 75 éves. Az évforduló előtt tisztelegve a XV. kerületi Pólus Mozi Rock Filmklubjában december 7-én egyszeri alkalommal levetítik az együttes legutolsó, filmre rögzített koncertjét, amit 1970 augusztusában adtak az angliai Isle of Wight fesztiválon.
Jim Morrison egyszerre volt látnoki költő, karizmatikus énekes-dalszerző és kiszámíthatatlan frontember. Ray Manzarek billentyűssel, John Densmore dobossal és Robby Krieger gitárossal közös zenekara, a Doors fellépései „igazi sámánisztikus utazások voltak a rock and roll pszichedelikus színpadán. A zene, költészet és dráma zabolátlan zenei virtuozitással örvénylett bennük” - írta Jeff Jampol, a zenekar egykori menedzsere. Az 1965-ben alakult és kezdetben kisebb Los Angelesi klubokban fellépő együttes The Doors című, 1967 januárjában megjelent debütáló nagylemeze a rocktörténet egyik legjobb és legnagyobb meglepetését jelentő bemutatkozása lett. A Morrison ars poeticájának is felfogható Break On Through (To The Other Side), az örökzöld slágerré vált, Billboard-listavezető Light My Fire, a zenekar legösszetettebb és legbotrányosabb munkájának számító The End és a többi klasszikus dal megalapozta a zenekar máig tartó elismertségét. A még ugyanabban az évben megjelent Strange Days lemez után Amerika végleg a Doors (és mindenekelőtt Morrison) lábai előtt hevert. A csapat szűk egy év alatt eljutott oda, hogy lemezeit milliók vásárolták, a mindenhová rajongók hada kísérte őket, énekesük pedig – bár sokáig küzdött ellene – rocksztárrá és a korszak egyik legnagyobb bálványává vált. 1971-ben bekövetkezett, tragikusan korai halálát követően – Jimi Hendrixhez és Janis Joplinhoz hasonlóan mindössze 27 évesen hunyt el – Jim Morrison igazi popkulturális ikon lett.
A Doors koncertjei euforikus hangulatukról és révületben táncoló közönségről híresültek el, ugyanakkor növekvő népszerűségük ellenére rendre kimaradtak az igazán nagy fesztiválokról. A '67-es Monterey Pop Festivalra legnagyobb sajnálatukra nem hívták meg őket, egy évvel később Woodstockba már igen, oda viszont ők nem akartak elmenni. Az 1970-es angliai Isle Of Wight Festivalra szóló meghívás azonban pont jókor jött a zenekarnak, végre kizökkentve őket abból a vészterhes hangulatból, ami az obszcenitással vádolt Morrison „Miami-incidens” néven elhíresült büntetőpere miatt telepedett rájuk. Az utolsó nagy fesztiválként is emlegetett Isle of Wight a szervezők szándéka szerint „Európa válasza” volt az egy évvel korábbi Woodstock fesztiválra, olyan világhírű fellépőkkel, mint Jimi Hendrix, The Who, Miles Davis, Leonard Cohen, Joni Mitchell és természetesen a The Doors. Látogatószámban túl is szárnyalta a nagy elődöt, több mint 600.000 fős közönség vett részt a fesztiválon. Szervezettségben már kevésbé, ugyanis ennek a létszámnak csak kb. a tizede váltott előre jegyet, a kerítéseket már az első napon több helyen lebontották, a tömeg egyszerűen beözönlött a fesztiválra. Végig sorozatos balhék nehezítették a rendezők dolgát, a fellépők műsorát többször is meg kellett szakítani a színpadra mászó, vagy éppen oda különféle tárgyakat feldobáló, túlfűtött lelkiállapotban lévő hallgatóság miatt. A kaotikus szervezés és a fékezhetetlen közönség miatt még ebben az évben törvényben tiltották be az ekkora létszámú szabadtéri rendezvényeket, szerte az Egyesült Királyságban.
A Doors szombat esti csúcsidőre betervezett koncertje a csúszások miatt végül hajnali kettőkor kezdődött el, az Emerson, Lake & Palmer után és a The Who előtt. A szervezési nehézségek és a zord időjárás ellenére, a bírósági tárgyalások súlyával a vállukon is képesek voltak megmutatni a rajongóknak, mi is volt az a varázslat, ami már 1967-ben a legjobbak közé emelte őket. "Kordában tartottuk a dühöt, amit éreztünk, és Jim is remek formában volt” - mesélte Ray Manzarek, a zenekar 2013-ban elhunyt billentyűse. "Mindenét kiénekelte magából anélkül, hogy akár egyetlen izmát is megmozgatta volna. Dionüszoszt béklyók közé szorítottuk." A koncert rögzítését megnehezítette, hogy Morrison ragaszkodott az erős filmes reflektorok lekapcsolásához, emiatt vöröses derengő fényben zajlott a koncert. Az első szám alatt technikai gondok miatt még nem forogtak a kamerák, ám a '68-as Live at the Hollywood Bowl Doors-koncertfilmet is rendező John Albarian kreatívan oldotta meg felvételek hiányát: a koncertfilm elején a fesztiválra érkező embertömegről és a közönségről készült felvételek láthatók. A film így a 70-es évek fékezhetetlen fesztiválhangulatáról is korhű képet fest. Az eredeti felvételt közel 50 év elteltével a mai kor technológiájának megfelelően digitálisan felújították és a Doors egykori hangmérnöke, Bruce Botnick vezetésével 5.1-es térhangzásban újrakeverték.
A Pólus Mozi ikonikus koncertfilmeket felvonultató Rock Filmklubjában december 7-én 19:00 órakor kezdődő emlékvetítés vendége Török Ádám fuvolista, énekes és dalszövegíró, a Mini együttes alapítója és frontembere, akivel Gerebics Sándor filmrendező, rádiós műsorvezető beszélget Morrisonról és a Doors hatásairól a hazai beatkorszakban. Részletek a http://www.poluscentermozi.hu oldalon olvashatók.
