A legjobb hazai rövidfilmes mustra azon kevés fesztiválok közé tartozik, amelyek sem tavaly, sem idén nem voltak hajlandóak az online térbe költözni. Szimpatikus a Friss Hús szervezőinek makacssága, ráadásul igazuk is van: a rövidfilmes alkotóknak csak az ilyen fesztiválokon van lehetőségük rá, hogy nagyvásznon, közönség előtt mutatkozhassanak be. Az eredetileg tervezett márciusi dátumhoz képest persze most is csúszik a fesztivál, de így legalább szabadtári vetítéseket is tarthatnak.

Ahogy az elmúlt években, úgy most is végignéztük a magyar versenyprogramot (és a queer szekciót, mert ott is szerepel három magyar film), és kiválogattuk a kedvenceinket. (A filmcímekre kattintva láthatóak a vetítési időpontok a Friss Hús oldalán.) Az ajánlókat írták: Huber Zoltán és Baski Sándor.

Liga

A felhők fölött repkedő és más galaxisokból támadó szuperhősöket hozza földközelbe az általunk is nagyon szeretett Rossz színész író-rendezője, Márton Dániel. Második rövidfilmje telivér szuperhősfilm, hiszen a Bosszúállókhoz és az Igazság Ligájához hasonló szuperhős-csapat fordulatos nyomozását követi. A különbség csupán annyi, hogy az események Gotham vagy New York helyett egy magyar falucskában játszódnak, hőseinknek pedig egy eltűnt piros rollert kell megtalálniuk. A címben szereplő Liga álarcos igazságosztói civilben ugyanis egy kisiskolás baráti társaság tagjai. 

Márton Dániel filmje nemcsak kedves, vicces és szívmelengető műfaji játék, de azt is felvillantja, honnan is nyerik a híres szuperhősök az erejüket. Ezek a srácok a maszkok mögött azonnal egy izgalmasabb világban találják magukat, a problémáikat azonban itt is ugyanúgy meg kell oldaniuk. A Liga nagyon is komolyan veszi a szuperhősfilmes kereteit, hiszen van itt rejtély, akció és kaland, természetesen a kis hősök szemén keresztül mutatva. Ennek megfelelően a milliódolláros trükköket kézműves animációk, a csillogó kellékeket és jelmezeket ötletes megoldásokkal pótolják. Az egész film végül persze mégiscsak azért működik, mert a humor mellett szíve is van, a köpenyes jelmezek mögött pedig a fiúk nagyon is valóságos családi és baráti drámái is felsejlenek. Ez pedig még a Marvelnek sem mindig jön össze. (hz)  

Branka

Jugoszlávia, 1991. Új ápoló érkezik Szarajevóból a magyar határ közelében lévő állami kórház szülészeti osztályára. Branka (Dina Mušanović) megszeppent, magányos, de lelkiismeretesen végzi a munkáját. Tudomást szerez róla, hogy sötét üzelmek zajlanak a kórházban: az újszülött csecsemők rendre eltűnnek, és az egyik felelős maga a főorvos (Nenad Pećinar). Egy magyar kismama, Angéla (Antóci Dorottya) hamarosan szülni fog, és Branka mindent megtesz, hogy megmentse az újszülöttet.
 

A megtörtént eseteket feldolgozó filmek esetében valós veszély, hogy a művészi önkifejezést háttérbe szorítja a felvilágosító célú anekdotázás. Ezt a csapdát többek közt mesteri atmoszférateremtéssel, ihletett formában játszó színészekkel, önmagukon túlmutató képekkel és egy felkavaró fináléval lehet elkerülni. K. Kovács Ákos író-rendezőnek mindez sikerült, de a legjobb döntése az volt, hogy a történetet, amely a 70-es évek eleje és a 90-es évek vége közt bármikor játszódhatott volna (ennyi időn át zajlottak a szervezett csecsemőrablások) a délszláv háború hátterébe helyezte. A 2018-as Friss Húson bemutatott diák-Oscar-díjas Ostrom után a Branka is érzékletes és megrázó lenyomatát adja a korszaknak. (bs)

Calliope 

A vegyes technikájú animációk alapból érdekesek, itt ráadásul egy nyolcperces horror bomlik ki, izgalmasan idézve meg a műfaj jellegzetes vizuális megoldásait. Egy unatkozó férfi a címben szereplő titokzatos klubba téved, ami szép fokozatosan magába szippantja. A rejtélyesen vonzó helyen kiélheti a vágyait, de ennek természetesen súlyos ára van. A különcökkel teli bár sötét labirintussá tágul, a férfi bolyongását pedig egy érzéki énekesnő magánszáma ellenpontozza. A zsigeri rémület és az ellenállhatatlan csábítás ezen a helyen kéz a kézben járnak. 

Csánki Zsófia korábbi animációja, Danse Macabre számos rangos nemzetközi fesztiválon szerepelt. A Calliope a METU animáció mesterszakára készült diplomamunkája, szintén szürreális utazásra invitál. A makettként megépített helyszínbe rajzolt színes figurák már önmagukban különleges hatást keltenek, a sztori pedig a rémálmok ösztönös logikáját követi. Az pedig már tényleg csak hab a tortán, hogy ebben a borzongatóan vonzó alvilágban egyszerre derengenek fel Jan Švankmajer, David Lynch és Dario Argento markáns látomásai. (hz) 
 

Amikor a Hold a Kos jegyében jár

A karantént és a járványhelyzetet feldolgozó filmekből hamarosan Dunát lehet majd rekeszteni, és már a Friss Hús versenyprogramjába is jutott három (sőt, Karantémák cím alatt külön szekciója is van a tágan értelmezett karanténfilmeknek.) Vermes Dorka Quarantine Setje is izgalmasan használja ki a kényszerű videókommunikáció adta lehetőségeket, de története, alapkonfliktusa nem kapcsolódik szorosan a járványhelyzethez.

Ladányi Jancsó Jakob filmje más megközelítést választ. Amikor 2020 tavaszán először kellett önkéntes szobafogásba vonulnunk, sok önjelölt életmód-tanácsadó hangoztatta azt, hogy ezt az időszakot akár saját magunk fejlesztésére is fordíthatjuk. Megtanulhatunk például kenyeret sütni vagy jógázni. A spirituális fejlődés helyett azonban a home office a többség számára inkább a fásultság, az unalom és a kiégés hónapjait hozta el, miközben a zoomos meetingeken igyekezett úgy tenni mindenki, mintha minden rendben lenne.

Ladányi filmjének főszereplője egyszemélyben testesíti meg ezt az ellentmondást: Krisztián fiatal kora ellenére bölcs guruként irányítja az online meditációs óráit, de közben tele van frusztrációkkal és kielégítetlen szexuális vágyakkal. Barátnőjével képtelen kommunikálni a képernyőn keresztül, és beszélni sem hajlandó a problémáiról. Az Amikor a Hold a Kos jegyében jár ezzel a sajátos portréval nem csak a zoomesztétikát maxolja ki, de a karanténélmény lényegét is tökéletesen visszaadja. (bs)

Pannónia dicsérete 

Az uralkodó közállapotokra erősen reflektáló, nyíltan politikus filmeknek igen komoly hagyományai vannak errefelé, mostanság mégis égető hiány van belőlük. Önmagában persze már az is rendkívül beszédes, hogy a magyar politikai szatíra és a cseh újhullám legszebb pillanatait idéző filmet pont egy Berlinben végzett alkotó tartja elénk. Nagy Borbála görbe tükre nem mellesleg elnyerte az egyik legnívósabb német rövidfilmes díjat, a Deutscher Kurzfilmpreist, az itt felvázolt látlelet tehát nemcsak számunkra érvényes. Az erőltetett iskolai ünnepség körül bonyolódó, több figurát mozgató történet egyszerre iszonyúan vicces, torokszorítóan hiteles és nagyon is elgondolkodtató. A film utolsó mondata szépen beviszi a gyomrost, az idézett József Attila verset (Ars poetica) pedig erősen ajánlott elővenni és nagyon figyelmesen átolvasni.  

A Pannónia dicsérete már rögtön a Nagy-Magyarországos torta röhejes feldíszítésével megadja az ironikus alaphangot. Nagy ember, maga a miniszterelnök látogat az iskolába, úgyhogy a hazafias tortára még marcipán hungarikumok is kerülnek, csak ugye nem mindegy, hova megy a szalámi és a paprika. Az ominózus torta később még jó néhány ütős poén forrása lesz, de a túltolt nemzetieskedés mellett az iskolai nevelés kínzó ellentmondásai és a mindenkori ellenállás nagyon is komoly lehetőségei szintén felbukkannak. Mindezeket pedig a középiskolás közeg tökéletes ábrázolása egészíti ki, a passzív-agresszív konyhás nénitől az enervált tanári karig, amelyben egy pillanatra a Filmvilág egyik szerkesztője is felbukkan. Az egészre pedig az ünnepséget szervező Rainer-Micsinyei Nóra fantasztikus alakítása teszi fel a koronát. Ezek után erősen reméljük, hogy Nagy Borbála legközelebb hasonlóan politikus és szatirikus alkotással örvendeztet meg minket. Nagyon nagy szükségünk van ugyanis az efféle filmekre. (hz) 

Zuniverzum

Vannak azok a karanténfilmek, amelyek értelmezhetetlenek lennének a járványhelyzet nélkül (lásd fentebb az Amikor a Hold a Kos jegyében járt), és vannak azok, amelyekben az alapkonfliktus „békeidőben” is működne – a karantén „csak” eszkalálja a szituációt. A tavaly tavaszi lezárások alatt forgatott Zuniverzum első jelenetében a két főszereplő, Máté és Alíz először szembesülnek a vírushelyzet súlyosságával: kénytelenek lemondani a Berlinbe tervezett közös utazásukat. Fokozatosan derül csak ki, hogy nem egy (házas)párt látunk, hanem két házas embert, akik kénytelenek titokban találkozgatni. A helyzetet súlyosbítja, hogy Alíz férje Máté üzlettársa és régi barátja, ezen azonban eleinte képesek túllendülni. Az elhúzódó karantén, az egyre nehezebben összeegyeztethető titkos találkák  azonban felőrölik az idegeiket, és olyan kérdéseket is fel kell tenniük maguknak és egymásnak, amit a vírushelyzet nélkül talán el tudnának bliccelni.

A két színész, Gryllus Dorka és Simon Kornél a valóságban is egy párt alkotnak, ami mindenképp előnyére válik a filmnek, nem kell ugyanis színlelniük az intimitást. A Zuniverzumnak nem is a képi világ vagy a dramaturgia az erőssége, hanem a főszereplők természetes összjátéka, és azok az önanalizáló dialógok, amelyekről akár még a Linklater-féle Mielőtt-trilógia is eszünkbe juthat.  (bs)

Valahogy így 

Egymással hol szorosabban, hol lazábban összefüggő abszurd életképek és banális hétköznapi történések sorozata. A kortárs filmművészetben jártas olvasó mindebből akár a svéd Roy Andersson munkásságára is asszociálhat, Sipos Bence rövidfilmjében azonban nem aprólékosan kidolgozott emberi diorámák, hanem jóval életszagúbb szituációk következnek egymásra. Zsúfolt kocsma, szűkös panelek és lélekölő várótermek, cukrászda és éjjel-nappali. Az ismerős helyszínek különböző pillanatképeiből véletlenszerűen egymásba gabalyodó emberi sorsok rajzolódnak ki előttünk.  

A Valahogy így átlagos szereplői általában önhibájukon kívül keverednek olyan szituációkba, amiket képtelenek megfelelően kezelni. Az általános kommunikációképtelenség, a változásoktól való félelem miatt a többségük végül benn ragad ezekben a helyzetekben, vagy még évekkel később is a következmények rabja. A gyakran egészen súlyos témákat a film sötét iróniával és groteszk humorral ellenpontozza. A sok szereplőt felvonultató, mozaikosan építkező alkotásban számos kiváló jelenet látható a véletlen szexshopos találkozástól egy kihűlt pizza kapcsán elmélyülő egzisztenciális szorongásig, de egyértelműen Hajdu Szabolcs állandóan visszatérő figurája a legemlékezetesebb. (hz)   

Csönded

Kivel ne fordult volna még elő, hogy egy jó kedvű társaság közepén is kívülállónak érezte magát? Ebből az alapszituációból indul Tóth Gergely filmje is: Tibi a saját érettségi találkozóján feszeng, valahol egy zajos budai kocsmában, amikor megpillant a tömegben egy különlegesnek tűnő lányt. Amikor megpróbálja megszólítani, kiderül, hogy Anna siket. Tibi legyőzi a menekülési ösztönét, és egy éjszakai sétára invitálja a lányt.

Tóth Gergely alig negyedórás filmje költői tanmese arról, hogy beszéd nélkül is kialakulhat az intimitás, vagy legalábbis valamiféle, szavakkal nem leírható kapocs két ember közt, illetve, hogy érdemes néha megpróbálni átlépni a saját határainkat, és körülnézni a jól berendezett, komfortos buborékunkon kívül is. Hogy a két fiatal színész, Tóth Zsófia és Hencz András egyetlen hamis gesztus nélkül játszik, az már csak bónusz. (bs)

Az X-Kryptonit projekt 
 

Egy kamaszlány konyhai tésztaszűrő segítségével telepatikus napi kapcsolatban áll Supermannel. Sőt, nemcsak mindenféléről cseverésznek, de a szuperhős számos titkába beavatja, amit a lány az őt követő stábbal is készségesen megoszt. Megtudhatjuk például, miért beszél Superman magyarul, illetve mennyire pontosak a róla készült ábrázolások (apró spoiler: nem nagyon). Clark Kent még egy titkos tervbe is beavatja a főszereplőt, amin a bolygó jövője múlhat. Az X-kryptonit az eredeti Superman-képregényben bárkiből szuperhőst farag, itt az élénk képzelete avatja különlegessé a főszereplőt. A lány hajmeresztő beszámolói kimondottan abszurdak, a lelkesedése és képzelőereje azonban magával ragadó. 

Rudolf Olivér szerzői tudatossággal építi eddigi életművét, hisz magányos fiatal hősei olyan különcök, akik a rideg valóság elől rendre a fantázia birodalmába menekülnek. A Fonica M-120 kisfiúja a távoli apa, a Minden este, mikor leviszed a szemetet hősnője a rocker szomszéd, Az X-Kryptonit projekt különce pedig a híres szuperhős köré építi képzeletbeli világát. Az utóbbi két lány ráadásul igen hasonló helyen él és ugyanaz a színésznő kelti életre őket. Széll Viktória ezen alakításáért tavaly elnyerte a Friss Hús legjobb színésznőnek járó díját és most is remekül hozza a karaktert. A rendező ezúttal a mockumentary eszköztárával hozza közel ezt a kedvesen furcsa lányt, a sztori pedig most is azért működik, mert nagyfokú empátiával és érdeklődéssel közelít az alanyához. (hz)
 

Jövetel

Mi hiányozhat az életéből annak, aki meg van győződve róla, hogy ufót látott, vagy csak úgy érzi, mindenképp találkoznia kell az idegenekkel? A kérdésre természetesen többféle választ is lehet adni, sokan nyilván csak a figyelemre vágynak, arra, hogy egyszer az életben az ő létezésük is fontosnak tűnjön – a saját kisközösségükben vagy akár a média nyilvánossága előtt. Szabó Mátyás filmje egy másik megfejtést kínál. Főhőse, Grosák napközben egy gyár munkapadja mellett koptatja eseménytelen életét, nem szól senkihez, és odahaza, a nyomorúságos viskójában sem várja senki és semmi. Egy éjjel azonban különös fényekre figyel fel, és ezzel új életcélja lesz: munka után a falu határában lévő erdőséget járja, jelek után kutatva. Egy idő után a kollégái, akik eddig észre sem vették a létezését, szintén csatlakoznak hozzá. Kikérik a tanácsát, már-már felnéznek rá. Grosákot azonban nem az idegenek, hanem valaki más fogadja az erdő mélyén.

Hiteles melósarcok, szikár dialógok, egyszerre realista és költőien igéző fekete-fehér képek –Szabó Mátyás kifogástalan stílusérzékkel teremt világot. Az utóbbi évek egyik legígéretesebb rendezői debütjének lehetünk tanúi. (bs)

Budapest, zárt város

Budapestre gyakran hajlamosak vagyunk úgy gondolni, mintha a szabadság utolsó szigete lenne ebben az önmagába zárkózó, egyre ritkuló levegőjű országban. Konkol Máté rövidfilmje már rögtön a címével jelzi, az efféle szigetek illúziók, az általános közállapotoktól független buborékok pedig csak látszólag létezhetnek. Laza és életvidám huszonéves főszereplője látszólag teljesen szabadon lubickol a fővárosi közegben. Egy angol fiatalembert kalauzol a belvárosban és önironikusan vall arról, Budapest pontosan olyan, mint egy régi pizsama. Koszos és ronda, de nagyon kényelmes. A Parlamentnél azért persze szimbolikusan köp egyet, de az ikonikus helyeken hangosan szól a zene, csúsznak a felesek és önfeledten lehet táncolni. 

A két fiú bele is veti magát az éjszakába, és az is egyre nyilvánvalóbb, kölcsönösen vonzódnak egymáshoz. Adam lép is, de a magyar srác elhárítja a közeledését azzal, hogy sajnálja, de nem teheti. A jelenetek alatt folyamatosan lüktet a zene, a szereplőket vagány rajzok kontúrozzák, és mindenki oldott, szóval látszólag bárki jól érezheti magát és önmaga lehet ebben a városban. Csak épp van, amivel szembe kell nézni és van, amit mégsem lehet. A Budapest, zárt város szerencsére nem megy bele abba a komplex kérdésbe, hogy pontosan miért nem. Csak bemutat egy karaktert és felvázol egy helyzetet, a válaszokat pedig nagyon bölcsen ránk bízza. (hz)

Ezeket a filmeket is szerettük: Ballagási cipő, Csendes környék, Diszkó diktátor, Dűne, D-Vitamin lakoma, Jel, Kláramama uzsonnája, Matches, Quarantine Set, Reduction