A Halott ügyek vidéki szatírája után második regényében Orosdy Dániel műfajt vált. Ugyan a sárványhahotai látképet egy Budapestre kísértetiesen hasonlító nagyvárosi helyszínre cserélte, a wannabe rendőröket pedig igaziakra, a hangulatot továbbra is a fekete humor és a magyar rögvalóság uralja. Orosdy Dániel és Merényi Dániel második közös munkája, a Wakond színesebb és szagosabb elődjénél, de nem akar annál nagyobbat vállalni. Szereplői hétköznapi figurák, hétköznapi motivációkkal, cselekménye egy akciófilmbe oltott krimi, burleszkelemekkel jócskán megtűzdelve.

A történet egy jobb napokat is látott rendőrségi osztályon kuszálódik. A felderítési osztály munkatársai felett Damoklész kardjaként lebeg a leépítés, Woiczek Dávid, történetünk egyik főhőse pedig pont jókor szerez tudomást a bizonyos nagy fogásról, egy kábítószerügylet pontos helyszínéről és időpontjáról, ami kihúzhatja őket a csávából. Na persze nem úgy, ahogy először gondolnánk, az osztályt már úgyis temetik, és az önérzetes osztályvezető, történetünk másik főhőse, Sréder Pál mindent egy lapra tesz fel, hogy megmentse dolgozóit, meg persze önmagát attól a kegyetlenségtől, hogy örökre elfelejtsék.

 Jobbra a szerző, balra az illusztrátor, Merényi Dániel

Woiczek figurája talán a legerősebb az egészben. A hallgatag, magának való, titokzatos rendőr remekül ellensúlyozza az osztályvezető harsány karakterét. A fordulatokban dúskáló történet ugyan lassan indul be, de legalább van időnk egy kicsit elmélyedni az amúgy is ismerős világban, a könyv rövidségéből és tempójából kifolyólag úgysem lesz már ilyen, hirtelen két szálra szakad a sztori és csak kapkodjuk a fejünket. A váltások vagy sokkal inkább vágások a jobb akciófilmeket idézik, a burleszkelemek egy idő után kikopnak, és ott találjuk magunkat hőseink morális dilemmájának a kellős közepén. A könnyed elbeszélésnek ígérkező vasárnapi szórakozás lazasága alattomosan, lassan, szinte észrevétlenül változik kegyetlen ámokfutássá, és ekkor már késő kiszállni, hiszen a kitűnően megrajzolt szereplőkkel időközben azonosultunk, innen nincs visszaút.

Ha már rajzok, akkor muszáj megjegyezni, hogy Grafitember egy egészen új oldalát ismerhetjük meg. Merényi Dániel képregényoldalai kellően sötétek, remekül idomulnak a szöveghez, az itt-ott felbukkanó grafikák nem zökkentenek ki az olvasásban.

A regény humora kiváló, mégsem ez tartja össze az egészet, ahogy ez az első könyv esetében volt. Fontos adalék, kétséget kizáróan, de ahogy a vidéki helyszínről váltottunk a városira, mintha a tétek is megváltoztak volna. Jelen könyv sokkal inkább neo noir, mint a Halott ügyek volt, jóval kevesebb benne az intertextualitás, és inkább jellemző rá az aprólékos karakterépítés, amivel könnyen belopja magát az ember szívébe.

Magócs Dávid