November 17-ig tart a 16. Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál. A fesztivál alatt a következő napi vetítésekből ajánlunk 1-1 figyelemre érdemes filmet. 

Bellingcat – Az igazságon túli világ

A Verzió látogatásának nemcsak pozitív, de negatív mellékhatásai is lehetnek: a látókörünk szélesedik, jobb kedvünk viszont általában nem lesz tőle. A sok lehangoló látlelet után ezért is esik jól egy optimistább végkicsengésű film... már, ha a Bellingcat ide sorolható egyáltalán. Kétségkívül örvendetes fejlemény, hogy létezik egy több tucat tagból álló önkéntes civil nyomozócsoport, akik a szabadon elérhető online adatbázisok alapján a CIA-t és a titkosszolgálatokat megszégyenítő nyomozásokat folytatnak, de közben a puszta létezésük is anomália és kórtünet. Ha nem olyan post truth-korban élnénk, amikor a #fakenews állami szintre emelt (kül- és bel)politikává válhatott, rájuk se lenne szükség.

Innen nézve bocsánatos bűn, hogy Hans Pool filmje leplezetlen csodálattal mutatja be azokat a lelkes civileket, akik hobbiból nemzetközi szintű incidensekbe folynak bele, és a profitszerzés helyett kizárólag az igazság kiderítésének vágya motiválja őket. Pool nemcsak kamera elé ülteti az alanyait, illetve mini portrét készít róluk, de el is magyaráztatja velük a konkrét esetek példáin, pontosan miként is zajlik egy ilyen közösségi nyomozás. A lelkesedésüket és a hatékonyságukat látva nem is olyan nehéz megérteni, miért szentelik ennek a missziónak a szabadidejük jelentős részét. A filmbe már csak epilógusként fért bele, hogy a szervezet mostanra annyira kinőtte magát, hogy a legaktívabb tagok főállásban dolgoznak tovább, mások pedig „valódi” újságíróként folytatják. Egyelőre nem tudni, mennyire lehet életképes hosszútávon ez a modell, de ha a Bellingcat ismertsége, támogatottsága tovább nő Pool filmjének hatására, akkor már megérte elkészíteni. [BS]

Vetítések: 11.15., 21:45 (Művész), 11.17., 18:00 (Művész)

Colectív 

A korrupcióra többször hajlamosak vagyunk valamiféle elvont, tőlünk független jelenségként gondolni, vagy épp a rendszer kellemetlen, ám szerves részeként relativizálni. A román egészségügyet behálózó maffiamódszerek miatt azonban fiatalok, egy szörnyű tragédia megmenthető áldozatai haltak meg, ami hatalmas hullámokat kavart az országban. Alexander Nanau dokumentumfilmje először az ügyet felgöngyölítő újságírót, majd egy idealista, tettrekész szakembert követ, akit a politikai széljárás az egészségügyi miniszteri székbe sodor. A két figura szeretné felrázni a közvéleményt és előidézni a valódi változást, a probléma valódi gyökerei azonban rémisztően mélyre futnak. 

Nanau filmje csavarosabb, mint a legizgalmasabb krimik, sötétebb, mint a legkeményebb gengszterfilmek, ráadásul nemcsak az eszünket, a szívünket is alaposan megdolgozza. A Romániában született, de Németországban tanult rendező biztos kézzel és tökéletes arányérzékkel tárja elénk az egyébként rendkívül szövevényes ügyet. A keserű látlelet jóval túlnyúlik az ország határain, és végül messze többről szól, mint a bürokrácia vagy a korrupció bűzlő mocsarairól.

A hatalom cinikus reakciója hátborzongatóan ismerős, a felelősség rutinszerű áthárítása, a másokra mutogatás sokfelé divatosak. Nanau tizennégy hónapig forgatott és másfél évig vágott dokumentumfilmje már csak azért is kötelező darab, mert a film hőseihez és alkotóihoz hasonlóan nekünk sem szabad beletörődnünk a kialakuló helyzetbe. A savként pusztító cinizmus mostanság mindenfelé terjedőben, az efféle dokumentumfilmek hatásos ellenszerek. [HZ]

Vetítések: 11.15. péntek 20:45 - Toldi és 11.16. szombat 18:45, Művész