Filmvilág blog

Scorsese újra elmagyarázza, mit jelent számára a mozi

2019. november 05. - filmvilág

scorsese_taxisofor.jpg

Martin Scorsese véleménycikket közölt a The New York Timesban. Ezt fordítottuk le (majdnem) szó szerint. Kapcsolódó podcastunk: Scorsese vs Marvel 

Az Empire magazin kikérte a véleményem a Marvel-filmekről. Válaszoltam. Azt feleltem, hogy megpróbáltam végignézni néhányat, de nem nekem valóak, és számomra úgy tűnik, hogy közelebb állnak a vidámparki szórakoztatáshoz, mint azokhoz a filmekhez, amelyeket ismerek és szeretek, és végső soron nem tartom őket mozinak. [Az angolban nem csak a „film” vagy a „movie” jelenthet filmet mint mozgóképet, de a „cinema”, azaz a mozi is. Ahol a fordításban mozi szerepel, ott az eredetiben cinemát használt Scorsese.]

A franchise-filmek nagy részét kiemelkedően tehetséges emberek készítik. Látszik a végeredményen. Hogy maguk a filmek nem izgatnak engem, az személyes ízlés és habitus kérdése. Tudom, hogy ha fiatalabb lennék, ha később nőttem volna fel, akkor talán érdekelnének, és akár még én is rendezhettem volna egyet. De akkor nőttem fel, amikor, és kialakult bennem egy elképzelés a filmekről – hogy milyenek, és milyenek lehetnének -, ez pedig olyan távol áll a Marvel-univerzumtól, mint a Föld az Alfa Centauritól.

Számomra, az általam tisztelt és szeretett filmes alkotók és a barátaim számára, akikkel egy időben kezdtünk filmeket készíteni, a mozi a felfedezésről, az esztétikai, érzelmi és spirituális felfedezésről szólt. Karakterekről – az összetett, ellentmondásos és sokszor paradox emberi természetről; arról, hogyan tudják bántani és szeretni egymást, és hirtelen szembesülni önmagukkal.

scorsese.jpgA mozi a váratlannal történő szembesülésről szólt, a vásznon, és abban a valóságban, amit dramatizálva és értelmezve bemutatott, érzékeltetve, hogy mire lehet képes ez a művészeti forma. És számunkra ez volt a kulcs: a mozit művészeti formának tekintettük. Akkoriban is zajlottak erről viták, ezért kiálltunk amellett, hogy a film az irodalommal, a zenével vagy a táncművészettel egyenértékű. És ráébredtünk közben, hogy a művészet sok helyen és sok formában megnyilvánulhat – az Acélsisaktól (Sam Fuller) és a Personától (Ingmar Bergman) a Mindig szép az időn (Stanley Donen, Gene Kelly) és a Scorpio Risingon (Kenneth Anger) át az Éli az életétig (Jean-Luc Godard) vagy a Gyilkosokig (Don Siegel).

Hozhatnánk Alfred Hitchcock filmjeit is példának – fogalmazhatunk akár úgy is, hogy Hitchcock önmaga franchise-za volt. Vagy, hogy ő volt a mi franchise-unk. Minden új Hitchcock-bemutató eseményszámba ment. A Hátsó ablakot látni valamelyik régi mozi telt házas vetítésén kivételes élmény volt. Olyan esemény, amelyet a közönség és a film között szikrázó kapcsolat hívott életre.

És bizonyos értelemben a Hitchcock-filmek egy része szintén vidámparki szórakoztatásként működött. Mint az Idegenek a vonaton, amelyben a finálé helyszíne egy körhinta egy valódi vidámparkban, vagy a Pszicho, amelyet éjféli vetítésen láttam a premier napján, és felejthetetlen élményt nyújtott. Azért ültünk be rá, hogy meglepődjünk és izguljunk, és nem kellett csalódnunk.

Hatvan vagy hetven évvel később még mindig ezeket a filmeket nézzük és csodáljuk. De vajon az izgalmak és a fordulatok miatt vesszük elő őket újra és újra? Nem hinném. Az akciójelenetek az Észak-Északnyugatban lenyűgözőek, de mindössze dinamikus és elegáns kompozíciók és vágások sorozatai lennének a történet magját alkotó fájdalmas érzelmi töltet vagy Cary Grant karakterének tökéletes elveszettsége nélkül. Az Idegenek a vonaton fináléja parádés, de a két főszereplő közti kapcsolat és Robert Walker mélységesen felkavaró alakítása az, amely máig rezonál.

Sokak szerint Hitchcock filmjei is ugyanolyanok voltak, és ez akár igaz is lehet – magát Hitchcockot is foglalkoztatta ez a kérdés. De a mai franchise-filmek másképpen ugyanolyanok. A Marvel-produkciókban is megvannak azok az összetevők, amelyek az én értelmezésem szerint meghatározzák a filmet. Ami nincs meg bennük, az a reveláció, a rejtély, és a valódi emocionális kockázat. Semmi nem forog kockán. Ezek a filmek azért készülnek, hogy kielégítsenek egy jól lehatárolt keresletet, és véges számú témák variációiként tervezik meg őket.

scorsese1.jpg

Papíron folytatások, de lényegüket tekintve remake-ek, és hivatalosan engedélyeztetni kell minden részletüket, mert másképp nem működhetnek. Ez a modern filmes franchise-ok természete: piackutatás, tesztvetítés, ellenőrzés, kiigazítás, újraellenőrzés és újraigazítás, addig, amíg készen nem állnak a fogyasztásra.

Másképpen fogalmazva: megtestesítenek mindent, ami Paul Thomas Anderson, Claire Denis, Spike Lee, Ari Aster, Kathryn Bigelow vagy Wes Anderson filmjei nem. Amikor a felsorolt rendezők bármelyik filmjét megnézem, tudom, hogy valami abszolút újat fogok látni, és váratlan vagy akár megnevezhetetlen élményekben lesz részem. Kitágítják a fogalmaimat arról, hogy mi az, ami a mozgóképek és a hangok nyelvén elmesélhető.

Jogos a kérdés: mi a problémám? Miért zavarnak a szuperhősfilmek és a hasonló franchise-produkciók? Egyszerű: ma már a legtöbb helyen a franchise-film a néző első számú választása, ha nagyvásznon szeretne látni valamit. Fogyatkoznak a vetítőhelyek és kevesebb független filmszínház létezik, mint valaha. Mára a streaming lett a filmfogyasztás elsődleges színtere, mégsem ismerek egyetlen olyan filmest sem, aki ne nagyvászonra akarná megálmodni a filmjét, és ne mozikban szeretné vetíteni a közönségnek. Beleértve engem is - még akkor is, ha épp most fejeztem be egy Netflixnek forgatott filmet. Kizárólag így tudtuk Az írt méltó módon elkészíteni, és ezért örökké hálás leszek. Moziban is bemutathatjuk, ami nagyszerű. Szeretném, ha még több moziban, még hosszabb ideig vetíthetnénk? Természetesen igen. De mindegy, kikkel akarod megvalósítani a filmjeid, a tényen nem változtat: a multiplexek vásznain mindenhol franchise-filmek peregnek.

Ha erre az a reakciód, hogy mindez kereslet és kínálat kérdése, és a nézői igények kielégítése, akkor nem értek egyet. Ez a tyúk és a tojás esete. Ha az emberek csak egyféle dolgot fogyaszthatnak, és csak arra az egyvalamire kondicionálják őket állandóan, akkor persze, hogy még többet akarnak abból az egyféle dologból. De, kérdezhetnéd, miért nem néznek otthon valami mást a Netflixen, iTuneson vagy a Hulun? Azaz bárhol, csak nem ott, ahová a filmkészítők az alkotásaikat szánták…

scorsese2.jpg

Az elmúlt 20 évben, mint tudjuk, a moziipar minden elemében megváltozott. De a legpusztítóbb változás fokozatosan és titokban zajlott le: a kockázatvállalás lassú, de biztos felszámolása. A mai filmek jó része azonnali fogyasztásra előkészített tökéletes termék. Többségüket tehetséges emberek munkacsoportjai készítették. Mégis hiányzik belőlük valami, ami elengedhetetlen a mozihoz: az egységes és személyes művészi (szerzői) vízió. Természetesen azért, mert az önálló művész a legnagyobb rizikófaktor mind közül.

Nem kívánom azt sugallani, hogy a mozinak (államilag) támogatott művészeti ágnak kellene lennie, vagy hogy bármikor korábban azt lett volna. Amikor a hollywoodi stúdiórendszer még élt és virult, az alkotók és az üzletág működtetői közt állandóak voltak a súrlódások, de ez egy olyan termékeny feszültség volt, amelyből minden idők legjobb filmjei születtek meg – Bob Dylan szavaival élve, a legjobbak „hősiesek és látnokiak” voltak.  

Mára ez a feszültség megszűnt, és sokan a filmiparban teljes közönnyel viseltetnek a művészeti aspektusok iránt, miközben a filmtörténethez fűződő viszonyuk egyszerre elutasító és kisajátító, ami halálos kombináció. A szomorú helyzet az, hogy két külön világ él egymás mellett: van egy globális szórakoztatóipar és van a mozi. Időről időre lefedik egymást, de egyre ritkábbak az ilyen alkalmak. És attól tartok, hogy az előbbi gazdasági dominanciáját az utóbbi marginalizálására vagy egyenesen a létezésének megkérdőjelezésére használják.

Mindenkinek, aki arról álmodik, hogy filmkészítő lesz, vagy éppen csak elindult a pályán, egy barátságtalan, művészetellenes közegre kell felkészülnie. És már az végtelen szomorúsággal tölt el, hogy le kell ezeket a szavakat írnom.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://filmvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr4715290446

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

colonel Tigh 2019.11.06. 03:26:21

"Ami nincs meg bennük, az a felfedezés (reveláció), a rejtély és a valódi emocionális veszély. Semmi nem forog kockán. A Marvel-produkciók azért készülnek, hogy kielégítsenek egy jól lehatárolt keresletet, és véges számú témák variációiként tervezik meg őket."

Nem a Marvelt akarom megvédeni, vagy azt amit csinál, de ez már kezd rohadt unalmas lenni. Ráadásul még igaza sincs, maximum részben. Úgy érzem igazságtalanul szálltak rá a Marvelre ennyire. Azon lehet vitatkozni, hogy milyen értéket képviselnek ezek a filmek - bár szerintem az is hülye, aki magasművészetet a Marvelnél keresi, bár nem kicsit skizo dolog, hogy mégis belefut az ember valami értékesbe és művészibe, amikor pl összetalálkozik egy Legionnal. Ok, nem mozi, de audiovizuális és Marvel. A Marvel csinálja a saját dolgát, rajta kívül hány kiadó is van? Paramount, Fox, Columbia, Warner, Universal? Hogy csak a legnagyobbakat említsem és akkor ott van a rengeteg kisebb, és független. Miért is a Marvelt szapulja mindenki? Mennyi film készül egy évben, ebből mennyit készít a Marvel? Ők csinálják a saját dolgukat, és kész, ha egy Scorsese nem tudja kiadatni a filmjét, akkor ne a Marvelt tessék hibáztatni, hanem tessen leülni a belterjes filmes köreiben a stúdiókutya haverekkel, és rákérdezni, hogy mi a fasz van. Ráadásul ott van a föntebb idézett szöveg. Kedves Scorsese, ezt a hollywoodi filmek 99%-ról el lehet mondani. Nincs valódi emocionális veszély, és semmi nem forog kockán? Vicces tag az öreg, biztos nem ismeri a frázist, hogy az amerikai filmek mindig jól végződnek és soha nem hal meg a főhős...
A Marvel filmjeinél minden szempontból sokkal sokkal rosszabb film készül millió számra minden évben, amióta az eszemet tudom. És akkor ott van a reboot-mánia, a reboot rebootját is rebootolják, ott van a folytatásmánia, amikor sikeres lesz valami és azonnal legyártanak hozzá még két rókabőrt. Vagy fantázia híján, a biztos bevétel reményében biztonsági játékot játszva elővesznek egy régi klasszikust, és folytatják, vagy éppen előzményt gyártanak hozzá, persze, hogy sokkal kevésbé kockázatos, mint egy eredeti ötlet, ami vagy bejön, vagy nem. (a Marvel sorozatait én nem keverném ide, eleve fázisokban gondolkoznak, és a filmek "main" sztorijuk mellett egy nagyobb történet darabkái, és nem ugyanaz, mint a pl a Karib tenger kalózai, aminek a folytatásai kizárólag anyagi megfontolásból születtek.) Ezek a Marvel előtt is megvoltak, és milliószám készült a szemét 30 évvel ezelőtt is. Azon kívül kedves Scorsese -mondom ezt úgy, hogy imádom a dolgait-, az új filmje kapcsán csak annyit, hogy egy "Scorsese" maffia film, Pescivel és DeNiróval sem olyan eredeti már, mint gondolja, mint mondjuk a '90-es évek elején...
A problémák amiket fölhoz a filmiparra kapcsolatban jogosak, abszolút. Csakhogy ezek elég régi problémák már, és nem a Marveltől lett ilyen. Ráadásul a Marvel még szórakoztató is maga módján, mert lehetne úgy is csinálni, mint a DC, aki megirigyelte az univerzumépítős sikereket, csak éppen az univerzum építését hagyta ki a filmjeiből, vagy ott a Sony, tessenek a 3x rebootolt pókemberre gondolni. A Marvelnek az a legnagyobb problémája, hogy baromi sikeres. És ez sokaknak szúrja a szemét, és könnyen válik célponttá az olyanoknál mint pl Scorsese, aki az amúgy jogos fölvetéseit-, problémáit és a saját frusztrációit fejezik ki ezáltal.

FlybyWire 2019.11.06. 13:27:33

Minden szava aranyat ér.
A minőség mindenben marginalizálódik a tömegszar mögött. Ezer milliárd légy nem tévedhet, ahogy 5 milliárd ostoba, egylövetű ember sem, aki nem érezni meg gondolkodni jár a mozikba, hanem csak az érzékszerveit masszíroztatni/szétstimulálni.

Ez más művészetnél is így van, lásd operett, mulatós, de még az elektronikus játékoknál talán a legjobban: egy időben nagyon mentek a lebutított, leegyszerűsített, milliárdokból csinált tömegjátékok. Azaz most is mennek, de szerencsére egy ideje kezd elválni a szar a májtól: megjelentek az online értékesítési platformok mint a steam meg a gog, óriásit futott a Kickstarteren pár igazán jó cucc, ésatöbbi. VAN alternatíva, ha még egyelőre kicsiben is.

A filmeknél pedig a minőségi sorozatok után most már a minőségi filmekre is van pénz, hála a streaming szolgáltatások megerősödésének.

A vásznas mozi egyetlen reménye pedig az, hogy az agymosotthullamarvelzombik előbb-utóbb áttérnek a VR-ra. Akkor ismét lehetnek majd jó filmek a nagy mozikban. Amikből viszont mindenképpen kevesebb lesz, sajnos.

Jagdpanther 2019.11.06. 13:59:41

@colonel Tigh: látom vèkony jégre lèpett Martin bácsi nálad.
Latszik hogy nem érted, egy vodor szar az egesz marwell, ugyanugy mint a disney, most errol kerdezek, valaszolt.
A lenyeg hogy evi 1-2 film kilegyen paszirozva, az atlag usernek ez kell. Tartalom? Ugyan! Fenyek raketak es ugyanaz az 1 forgatonyv legyen mar captain amcsi ota... mind ugyanaz a kaptafa .
Az sw is elment a disneywel, de mondhatnam a tobbi regi meset, forognak az alkotoik a sirjukban, hogy milyen mocsok remakek keszulnek.
Nem kell verni a port mert o is azon kevesekhez tartozik aki utalja ezeket.

Mdavid89 · http://iranynewyork.hu 2019.11.06. 14:30:22

A Marvel-filmek a szórakoztatóipar magas szintű termékei, de tényleg nem sok közük van ahhoz, amire filmművészet alatt gondolunk. Nem meglepő, hogy népszerűek, de a tömegízlés sosem a minőség csúcsáról szól. Ha ezeket elkezdenék olyan intelligens filmnyelvvel készíteni, ahogy például Scorsese készít filmet, fele ekkorát sem szólnának a kasszánál.

FlybyWire 2019.11.06. 14:44:22

@Mdavid89: Ehhez érdemes hozzátenni, hogy a szint nem egyenlő a színvonallal.

Szuper sok CGI, hang, látvány, nulla érzelem vagy elgondolkodtató dolog.

Mdavid89 · http://iranynewyork.hu 2019.11.06. 18:43:39

@FlybyWire: Igen, nagyjából erre gondoltam én is.

Dr. Gy. Dr. Fűegér 2019.11.07. 08:37:39

Scorsese - valószínűleg udvariasságból - ott "téved", hogy ezek a fogyasztásra szánt "tökéletes termékek" - valójában karakterábrázolás és dramaturgia szempontjából dilettáns, silány fércművek, ahol a történetmesélésen tátongó lukakat elszabadult CGI-lávaömléssel próbálják elfedni.

TSandor Toth 2019.11.07. 21:24:51

Marvel a Brazil, mexikói, kolumbiai stb szappanoperák amerikai verzióit gyártja. Azt a silány szart amit ha azt étteremben kapod úgy hívják: Big Mac menü. A különbség csak annyi, hogy itt az ízfokozót (glutamátot) CGI-nak hívják.

Dan da Man 2019.11.08. 09:32:11

@colonel Tigh: Egyetértek. Bár szerintem ő a Marvelt csak szemléltetésre használta. De a probléma valós, és röviden annyi, hogy a marketing-osztály mondja meg, hogy milyen film készüljön Hollywood-ban. Ennyi és nem több. És ez valóban szomorú. A Marvel azért rossz példa, mert ők még jó terméket is állítanak elő. És valóban jó lehet, mert nem csak a képregény-rajongók nézik meg, miközben a DC-adaptációk sorra bukdácsoltak éveken át...

Dan da Man 2019.11.08. 09:35:50

@Jagdpanther: Nem, te nem érted, mert azt hiszed, hogy a te véleményed, miszerint a képregényfilmek mind szarok, mérvadó.
Nem az.
Nem kell szeretned, de a kultúra fokmérője a tolerancia. Meg az, hogy árnyaltan tud fogalmazni az ember, abszolútumok helyett.
Neked ez nem telepített skill.
Szóval legközelebb mielőtt odahánysz valahova a kis stílusodban, győződj meg róla, hogy nem okosabb emberek vannak-e körülötted. (Mert hogy alattad mások is mondták ugyanezt, csak valahogy mégis sikerült intelligensebben megfogalmazniuk és leírni a gondolataikat, ami validálja őket, miközben te egy okoskodó hülyegyereknek tűnsz.)

Dan da Man 2019.11.08. 09:38:17

@FlybyWire: Ez azért így ebben a formában nem igaz. A gondolkodás ugyanis asszociációk sora. Az, hogy tebenned nem kelt gondolatokat, az nem feltétlenül a film hibája. Bennem Tarkovszkij nem keltett. És fikáztam. Aztán mára rájöttem, hogy csak én nem vagyok vevő rá.
Szóval lehet, hogy nem kéne ütlegelni, mert csak a te vevőd nincs arra kalibrálva, hogy a benne levő (egyébként igen egyszerű üzeneteket és primitív érzelmeket - ebben nincs vita) továbbgombolyítsa...

Szabó G. Ádám 2020.09.29. 12:30:29

@Dan da Man: :)

A helyedben óvatosabban bánnék az árnyalt kifejezésmód vagy a tolerancia vélelmezésével, ugyanis, ha jól emlékszem, épp te voltál az, aki _tényként_ kezeli az érzésalapúan működő színészi játék milyenségét. Itt jegyezném meg, hogy egy nézőnek ehhez nem is kell értenie, neki a látottak egyéni feldolgozása a célja, semmi más. Ha már tolerancia, nem pedig diktátum.

Egyébként - lassan egy év távlatából - ott hibádzik az egész, hogy mindenki valamelyik táborhoz próbál(t) tartozni, de azt alig vagy talán senki nem ismeri el, hogy Marvelt és Tarr Bélát, nem szólva a midcultról, netán a trashről EGYSZERRE is lehet fogyasztani, sőt, kedvelni. Tolerancia.
süti beállítások módosítása