Filmvilág blog

Holdodiglan - Andy Weir: Artemis

2017. november 27. - Huber Zoltán

artemis.jpgAndy Weir új könyvével kapcsolatban az első kérdés nyilván az, vajon van-e olyan jó, mint A marsi. Nos, erre ugyan egyértelmű és határozott nem a válasz, az Artemis így is egy rendkívül szórakoztató, átlagon felül megírt sci-fi. Azon olvasóknak pedig, akik különféle zsilipek elkötelezett hívei és/vagy lenyűgözi őket a hegesztés szikrázó világa, remek hírünk van. Az űrkutatásért fanatikusan rajongó Weir brutális részletességgel taglalja, hogyan is nézne ki egy város a Hold felszínén, csak közben néha magunkra hagy minket, a fizikába vagy kémiába kevésbé szerelmes olvasókat.

Igaz, a könyv fő attrakcióját nyilván a Hold görög istennőjéről elnevezett városka leírásai adják, és ezen a vonalon Weir jóval tovább megy, mint a világhírt elhozó első regényében. Nemcsak aprólékosan körbejárja a különleges helyszínt, de a felhasznált anyagoktól kezdve a kisebb gravitáción át egész a sajátos gazdasági/szociális következményekig tényleg próbál mindent a lehető legpontosabban elképzelni. Az egyébként kimondottan frappáns társadalomtudományi kitérők mindenképpen előrelépést jelentenek az előző könyv kissé nyomasztó természettudományos fókuszához képest. A saját valuta és az Artemis speciális kereskedelmi rendszere nemcsak alaposan kidolgozottak és reálisak, de az események szempontjából is fontossá válnak, így ezek az elemek a történetbe is remekül illeszkednek.

Weir azért is hatalmas piros pontot érdemel, mert a fontosabb szereplők között csak egy-két amerikai akad. A többiek a világ különböző részeiből származnak, sőt a főszereplők még csak nem is mindig fehérek vagy férfiak. Kimondottan ötletes húzás például, hogy az űrkutatás vezető hatalma egy afrikai ország, de a Hold városában mindenféle vallás és nemzetiség képviselteti magát. Ha például gépészeti munkát kell végezni, egy összetartó migránsközösséghez, a magyarokhoz kell fordulni. A felbukkanó figurák megrajzolásánál az író tényleg a maximumra pörgeti a politikai korrektséget, csak épp ezzel abba a hibába is belefut, ami már A marsi karaktereiben is zavaró volt.

A kevésbé fontos mellékszereplők és felvillanó arcok esetében nyilván nem gond a származással összefüggő tulajdonságok és képességek villogtatása, ám a főszereplők esetében a sztereotíp ábrázolásmód óhatatlanul visszaüt. Weir a figuráit illetően nagyon színes és annyira haladó akar lenni, azaz annyira hangsúlyosan megy szembe az előítéletekkel, hogy végül csúnyán elnagyolja és túlidealizálja őket. Ha valakit irritált A marsi főszereplőjének megtörhetetlen hurráoptimizmusa és vidámsága, az Artemis főhősét egyenesen gyűlölni fogja.

artemis_2.jpgJazz (jajj, micsoda név!) tenyérbemászóan jó arc, azaz szókimondó, humoros, okos és szexi, ráadásul nő létére vedeli a sört és még hegeszteni is tud. Oké, az ugye egyértelmű, hogy az író kamaszkorában nemcsak a szakkönyveket bújta, hanem a Flashdance is nagy hatással volt a fantáziájára, de az Artemis szupermenő hősnője néha már tényleg túlzás. Egy-egy közvetlen, az olvasóval bizalmaskodó beszólása hatására bizonyára lesznek olyanok, akik ott és akkor a sarokba vágják a könyvet. Igaz, bármennyire is túlzás mondjuk a muszlim apa és a szaudi származás, amiatt azért mégiscsak érdekes, hogy vajon a filmjogokat már a megjelenés előtt leopciózó Fox vajon férfiasítja-e és mennyire fehéríti ki a történet főszereplőjét.

Ha már az ihletforrásokat emlegettük, egy másik klasszikus darab, a Gyilkos bolygó (Outland) is adja magát. A távoli kolónia zárt világa és konfliktusa köszön vissza a Holdon is, de az 1981-es film köztudottan a legendás Délidő sci-fi köntösbe bújtatott újrázása, így a könyv végeredményben innen is merít. Az Artemis esetében persze senki ne számítson holmi westernes hangulatokra, de ami a fő bonyodalmat illeti, a vadkapitalista viszonyok és határvidéken túlélő közösség önvédelmi mechanizmusai egyértelműen a vadnyugati mítoszt idézik.

Míg A marsi egy végtelenül egyszerű szituációból indult ki, és a jó öreg probléma-megoldás-újabb probléma szögegyenes dramaturgiai képletét követve fokozta az izgalmakat, az Artemis története ennél jóval komplikáltabb és fordulatosabb, ami nem feltétlenül válik az előnyére. Az átverésekre és machinációkra épülő heist-sztori gyakran irányt vált, a hősök célja így korántsem annyira egyértelmű, mint egy Marson ragadt űrhajós megmentése. Ezért aztán sokáig nem is igazán szurkolunk nekik, csak amikor már világossá válik, mi is a tulajdonképpeni tétje a történetnek.

Weir ráadásul imádja villogtatni a tudását és jártasságát, ami az előző könyv esetében nem volt gond, hisz csak kreálnia kellett egy kihívást, amit szép ügyesen megoldott, és így tovább, egész a végkifejletig. Az Artemis esetében mindezeket egy nagyobb ívű történetre kellett felfűznie, ami néhol nagyon kimódoltnak és erőltetettnek hat. A holdsétától az űrbányáig akad itt minden, de mikor a szereplők már sokadjára zsilipelnek és mindenféle gázokkal és nyomásokkal vacakolnak, ott bizony könnyedén be lehet sokallni.

Sőt, mintha valami bizarr természettudományos farokméregetésről lenne szó, Weir a főszereplőn keresztül gyakran pökhendi módon ki is szól nekünk, hogy “ugye most arra gondolsz, hogy ez meg az...pedig nem”. Nyilván akadnak olyanok, akiket izgalomba hoznak az efféle gondolatfutamok (és a megfelelő fórumokon majd jól elvitatkoznak rajta, hogy amit Weir kitalált, az tudományosan rendben van-e), de a laikusok kezét az író ilyenkor egyértelműen elengedi.

Igaz, ha A marsi nem robban akkorát, Weir második könyvét egy jóval szűkebb kör olvasná csak, akik igenis igénylik az akkurátusan leírt légnyomás-kiegyenlítéseket. Egy ilyen hatalmas siker után azonban az összehasonlítgatás törvényszerű és elkerülhetetlen, de nyilván valamennyire igazságtalan is. Az Artemis ugyan nem ér fel az első regényhez, de ez nem is feltétlenül baj. Hiába a gázos és a hegesztős részek, a történet magával ragadja az embert, hisz a fantáziánkat mégiscsak bizsergeti, hogy milyen lehet a Hold egyetlen városában élni.

A bejegyzés trackback címe:

https://filmvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr3513397427

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

David Bowman 2017.11.28. 18:16:46

Remélem csinálnak belőle Matt Démon mentes filmet.

Tom Bobb · http://tombobb.blog.hu 2017.11.28. 19:16:17

Nem volt kétséges, hogy Andy Weir, akit egyébként csodálok 'A marsi' miatt, egykönyves író. Sok ilyen létezik. Azzal, hogy évekkel az első könyve után mégis ki tudott nyögni magából egy következő regényt, csak azt mutatja meg, mekkora nyomásnak tett eleget - természetes, hogy nem a legjobb módon. Nem csodálkozom rajta, hogy az 'Artemis' gyengébb, hiszen nem volt semmiféle terv a srác fejében, csak odadobott a világnak egy történetet, amit éveken keresztül csinosítgatott. Most meg az elvárásoknak kelet megfelelni a semmiből. Üres lapokból dolgozni nehéz. Tudom.
Szóval minden tiszteletem még mindig - de sejtettem, hogy gyenge darab lesz a "második".

invalid user name 2018.10.22. 00:43:26

@Tom Bobb:

hát ööö, Andy Weir igazából nullakönyves író, mert a Marsit alapvetően nem könyvnek írta, csupán eljátszott a gondolattal, hogy (mint mérnök) hogyan lehetne megvalósítani egy mars-expedíciót úgy, hogy nem számítunk új tudományos felfedezésekre. Vagyis abból élünk, amink van. Ebben az értelemben a Marsi eléggé korrekt, bár a lakósátor illetve a munkaruha anyaga, amely megvédené az űrhajósokat a kozmikus sugárzástól, még nincsen feltalálva. De tulajdonképpen ez az egyetlen, ami komoly hiányosság.

Szóva Andy Weir elkezdett írni egy blogot, amiben leírta a húsz év múlva szerinte lehetséges marsutazást, és hogy az expedíció legsúlyosabb nehézségeit hogyan lehetne megoldani.

A blog olvasótábora rohamosan nőtt és addig követelőztek, amíg Andy Weir az egyes posztokat összegyűrta egy történetbe, és ezt pdf-ként letölthetővé tette. Aztán a pdf-et felrakta (asszem) az amazonra, ahol a site által lehetővé tett legolcsóbb egydolláros áron lehetett letölteni. Olyan sokan töltötték aztán le, hogy a jogokat megvette egy könyvkiadó, megjelent printben és filmet is csináltak belőle (amit sajnos elbasztak, bár még így is nézhető).

Naszóval Andy Weir kreatív ember, egy másik ötletét is elővette, a holdvárost. Ezt is megtervezte, majd írt egy sztorit amin keresztül bemutathatja, hogy (mérnökként) hogyan tud elképzelni egy ilyen kolóniát.

Kicsit szontyologva olvastam, hogy a blogger mennyire szűklátókörűen tekint a könyvre (illetve az abból készülő filmre). Amikor végre érdekesen tanulhatna természttudományt, akkor is lerázza magáról mint kutya a vizet.
süti beállítások módosítása