A fiatal magyar demokrácia markáns fordulópontja volt, mikor az aktuálisan legnépszerűbb párt a valóság tudatos és szisztematikus elferdítésével abszolút hatalomra kezdett törekedni. Az üdvözítendőnek tartott ideológiát maximális mellszélességgel szolgáló író a tények teljes zárójelezésével olyan figurát talál ki, akinek a tettei és jellemvonásai hazugságon alapulnak ugyan, de remekül szolgálják a párt érdekeit. A nemesnek gondolt céljait követve az író egyre szörnyűbb tettekkel tudja csak megakadályozni, hogy a megalkotott fikciót kikezdje és elsöpörje a valóság. Az igazság és a hazugság gyorsan relatív fogalmakká válnak, majd végül a hatalom dönt arról, ki hazudik és ki mond igazat. Így lesznek sokakból büntetendő ellenségek, a diktatúra pedig szépen összezáródik. Az Árulók címet viselő új tévéfilm szerint Magyarország pontosan ilyen hely - természetesen 1948-ban.

Igaz, az artikulálatlan üvöltözössé silányított közbeszéd hatására az embernek lassan már mindenről AZ jut az eszébe, így egyre meglepőbb és örömtelibb cizelláltabb fogalmazásmódokkal találkozni. A Köbli Norbert nevével azonosított friss produkció legnagyobb érdeme, hogy erőteljes, mégsem didaktikus áthallásokkal dolgozik, akár a média egy részére, akár a hatalom igazsággal kapcsolatos érveire, akár egy bizonyos típusú mentalitásra gondolunk. A megtörtént eseményekből és valós személyekből kiinduló történet a híres Guszev-ügyön keresztül néhány karaktert ütköztet egymással, így mutatva fel az ideológiai relativizmus és vállalható kompromisszumok szubjektív határhelyzeteit. A személyes drámákkal a forgatókönyv célja nem kevesebb, mint a diktatúra szörnyű természetéről beszélni, amit ha nem is átütő erővel, de végül csak sikerül felvillantani.

Korábbi munkáihoz hasonlóan Köbli ezúttal is remek érzékkel talált rá az újkori magyar történelem egy újabb izgalmas fejezetére, melyet a film megtekintése előtt a nyilvánvaló spoiler-potenciálok miatt inkább nem érdemes nagyon részletesen feleleveníteni. A sztori gerince annyi, hogy Illés Béla moszkovita író a Kommunista Párt és az országot megszálló Vörös Hadsereg érdekeinek megfelelően propagálja az orosz tiszt Guszev hősiességét, aki az 1848-49-es szabadságharc idején szembefordult a feletteseivel és a magyar ügy mellé állt. Az Árulók innen indulva azt a szituációt képzeli el, hogy az írót a saját lánya és annak idealista szerelme a saját forradalmi szerepével és felvállalt magatartásával szembesítik. A háromszögszerkezetben így három teljesen eltérő felfogás ütközik, nyilvánvalóan kiszámítható, de attól még nem kevésbé szomorú végeredménnyel.

Több hibát is fel lehetne róni a forgatókönyvnek és a megvalósításának is, de mint az talán a fentiekből leszűrhető, a megpendített motívumok ereje bőven kompenzálja a nyilvánvaló döccenőket. Az Árulók nem olyan feszes és tempós, mint Vizsga vagy a Berni követ, a figurákból hiányzik a Félvilág pszichológiai mélysége és ezúttal elmarad a Szürke senkik olajozottan működő műfaji játéka. Bár az író és lánya izgalmasan ellentmondásos jellemek (ráadásul Sztarenki Dóra és Hegedűs D. Géza remekül hozzák őket), a harmadik pólus, az idealista fiatal férfi karaktere nem tud életre kelni és puszta illusztráció marad. Maga a sztori egyébként is nehezen indul be, és a dialógok is több ponton nagyon tételszerűek, mindezek ellenére a fináléra szépen összeáll minden.

A rendező Fazakas Péter dolgozott már Köbli forgatókönyvével (Szabadság - Különjárat) és most is hatásosan teremt atmoszférát, de a tévéfilmes forma és az alacsony költségvetés törvényszerű buktatóit nem mindig tudja elkerülni. Különösen az első félidő tűnik kissé merevnek, de aztán sötétbe burkolt képek, a hűvös belsők és a nagyobb, nyílt totálokat vélhetően kényszerűségből nélkülöző klausztrofób beállítások szépen összhangba kerülnek a szereplők egyre fullasztóbb helyzetével. Az Árulók ennyiben tehát mindenképpen sikeresen ragadja meg a szép csendben magára záródó diktatúra légkörét és jókor mesél újra egy nagyon tanulságos és beszédes történetet. Ha tévézésre adjuk a fejünket október 23-án este, nyolc után mindenképpen érdemes a Dunára kapcsolni.