Filmvilág blog

Cannes-i filmsikerek premier előtt az I. Európai Art Mozi Nap programjában

2016. október 06. - filmvilág

armozi.jpg

Október 9-én 34 ország több mint ezer művészmozijában szerveznek filmes eseményeket az I. Európai Art Mozi Nap keretében. A nemzetközi kezdeményezéshez a magyar művészmozik is csatlakoznak, a hazai program három friss, díjnyertes európai filmre fókuszál.

„Október 9-én Európa mozizni megy!” – szól az első alkalommal megrendezett Európai Art Mozi Nap szlogenje, amely az európai film sokféleségét és a művészmozi, mint kulturális tér fontosságát hivatott népszerűsíteni. Az Art Mozik Nemzetközi Szövetsége (CICAE) és az Europa Cinemas által meghirdetett nemzetközi eseményhez 34 ország több mint 1000 művészmozija csatlakozott, köztük a magyar Art Mozi Egyesület 26 tagja is. Ezen a napon a résztvevő mozik Európa-szerte változatos filmes programokkal, premier előtti vetítésekkel és különféle kísérőprogramokkal várják a közönséget.

Hazánkban három új európai koprodukció köré épülnek a programok, amelyből kettőt premier előtt láthat a közönség. Cristian Mungiu Érettségi, Juho Kuosmanen Olli Mäki legboldogabb napja és Maren Ade Toni Erdmann című filmje alkotja a 9 budapesti és országszerte 17 további moziban megvalósuló októberi 9-i vetítéssorozat vezérfonalát. Mindhárom alkotás sikerrel szerepelt nemzetközi filmfesztiválokon, többek között Cannes-ból is díjakkal tértek haza.

A korábbi Arany Pálma-díjas Cristian Mungiu (4 hónap, 3 hét, 2 nap, Dombokon túl) legújabb alkotása, a román-francia-belga koprodukcióban készült Érettségi (Bacalaureat) a bürokrácia korrupt útvesztőit próbálja bemutatni egy hétköznapi román család történetén keresztül. A film főszereplője egy megbecsült orvos, aki mindenáron külföldre szeretné juttatni tanulni a lányát, azonban az érettségi előtti napon egy utcai támadás miatt veszélybe kerül a sikeres vizsga, az utazás feltétele. A film a Legjobb rendező díját kapta idén Cannes-ban, ahol Arany Pálmára is jelölték. Magyarországon október 20-tól mutatják be a Vertigo Média forgalmazásában.

Olli Mäki legboldogabb napja című filmjében Juho Kuosmanen finn író-rendező elbűvölő humorral, emberséggel és szeretettel mesél mindannyiunk életének igazán nagy mozzanatairól. Az élete meccse előtt váratlanul szerelembe eső fiatal amatőr bokszbajnok, Olli Mäki története a 1960-as évek elején játszódik, és a film tökéletesen idézi meg a korszakot. A nézőnek olyan érzése lehet, mintha időutazáson venne részt és egy francia újhullámos mozi premierjére csöppent volna. Az alkotást az Un Certain Regard szekció fődíjával jutalmazták Cannes-ban, a hazai mozikba december 22-től érkezik a Mozinet forgalmazásában.

Az országos vetítéssorozat harmadik kiemelt filmje a Toni Erdmann című német vígjáték, amelynek rendezője, Maren Ade az I. Európai Art Mozi Nap fővédnöke Isabelle Hupper és Stephen Frears mellett. A karrierjének élő fiatal üzletasszony és a lánya életébe vidámságot csempészni igyekvő, bohókás apa vakmerő jelenetekkel teli története volt az idei cannes-i filmfesztivál legnagyobb meglepetése: tomboló siker és vastaps fogadta a vetítések alatt. Később elnyerte a nemzetközi filmkritikusok (FIPRESCI) díját. A film – amelyet a hazai nézők a Cirko Film forgalmazásában láthatnak – a mindennapok szeretetét, a humor és örömteli élet igenlését hirdeti, egyszerre vidám és felemelő, ugyanakkor mélyen megrendítő és elgondolkodtató is.

Az I. Európai Art Mozi Nap magyarországi vetítéssorozata a CICAE és az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával, valósul meg. Az esemény magyarországi szervezője az Art Mozi Egyesület, amely tagjai sorában tudja a magyar és külföldi művészfilmeket vetítő, nemzetközi mozi láncoktól független mozik és az elsősorban művészfilmeket forgalmazó magyarországi vállalkozások többségét, amelyek az art mozik nézőinek értékes filmekkel történő ellátását, a magyar nemzeti filmkincs és az egyetemes filmértékek széleskörű terjesztését tartják fő feladatuknak.

Részletes filmismertetők, a vetítési helyszínek és időpontok az Art Mozi Egyesület honlapján olvashatók.

Esemény a Facebookon: itt.

A bejegyzés trackback címe:

https://filmvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr9311774845

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása