Filmvilág blog

Kút - Saját sírjukat ássák

2016. szeptember 24. - filmvilág

kut.jpg

Gigor Attila nyolc éve nem rendezett filmet. Eddigi pályájához hasonlóan a Kút világát is a hiány szervezi.

A magyar filmszakma nincs túl jó állapotban. Ez abból is látszik, hogy Gigor Attila első rendezése után nyolc évvel jutott újra filmhez, pedig A nyomozót imádták a kritikusok, azóta is a kétezres évek legütősebb bemutatkozásai között tartják számon. Gigor saját bevallása szerint lassan ír, de a nyolc év így is nagyon sok, még akkor is, ha a rendező közben dolgozott színházban és tévésorozatban, fontos alkotója az HBO-n futó Terápiának.

A magyar társadalom sincsen túl jó állapotban, ez abból is látszik, hogy a Kút alaphelyzete a kamaradrámai megközelítés, az isten háta mögötti, akár allegorikusnak is nevezhető címbeli helyszín dacára is valóságszagú tud maradni. A határmenti benzinkúton veszteglő, Svájcba tartó prostituáltak kétségbeesett dolgozni akarása, a kisgengszterek ügyeskedése és a harmincévesen még céltalanul sodródó főhős alakja is hihető és szomorú a Kútban. Ezek mellett szinte disszonánsnak hat a menekültekről szóló híradóbejátszás, mert az alaphelyzet az efféle direkt aktualizálás nélkül is hiteles.

A Kút világa üresen hagyott, hiányok szabdalta világ, egy olyan Magyarország, amelyben az idősebb generációk már a visszavonulásukat készítik elő – „ásod végre a sírodat?”, kérdezik a főhős apjától –, a fiatalok pedig nem állnak készen a cselekvésre, kivonulnak az életből, vagy elhagyják az országot, mert máshol könnyebb boldogulni. Az így keletkező űrt simlis gazfickók és a törvényességre ímmel-ámmal adó szövetségeseik töltik be, ha viszont ők szabják saját képükre a világot, akkor bármelyik pillanatban véres erőszakba fordulhatnak a békésen induló események is.

Pedig meglehetősen unalmasnak és eseménytelennek tűnik az élet a benzinkúton, ahová Laci (Jankovics Péter) érkezik. A célja: semmittevés, amit tehetségesen művel, egészen addig, míg egy csapatnyi prostituált és az őket kísérő verőlegények meg nem állnak a kútnál, útban Svájc felé. A kocsi bedöglik, a társaság a benzinkúton ragad, a feszültség egyre nő. Az elegáns és finom történetvezetést brutális erőszakjelenetekkel meg-megtörő A nyomozó után nem meglepő, hogy a Kútban is eldurvul a helyzet. Mire a végjátékban a lányok stricije (László Zsolt) megjelenik, már nem egy hullát kell eltakarítania.

De mielőtt még a bőrükre menne a vásár, a film szereplői unatkoznak, ezért történetekkel szórakoztatják egymást. Gigor több másik mesét belesző a fő cselekményszálba, ezzel áttetszőbbé, példázatszerűvé téve Laci nevelődési történetét is. A Kút forgatókönyve magabiztosan, okosan építkezik, az egymásnak mesélt anekdoták, emlékek, környéki mendemondák értelmezik és árnyalják a kurvás sztorit és Laci útját. A kúton lebzselő mozgássérült férfi kutyaviadalos története egyenesen hátborzongató, a Tzafetás Roland által játszott mesélő pedig szinte észrevétlenül válik a film legfontosabb mellékszereplőjévé, akinek isszuk minden eldadogott szavát. Tzafetáséhoz hasonlóan erős mellékalak László Zsolt stricije és Kovács Zsolt apafigurája is.

kut1.jpg

A főszereplők, vagyis Laci és az újonc prostituált, Marcsi kapcsolata viszont nem tud igazán erősen és izgalmasan épülni, talán azért, mert a női főszerepet Gigor nem akarta kimozdítani a „megváltásra váró kurva” sablonjából. Kurta Niké társainál finomabb lelkű, titokzatos nőt formál Marcsiból, de pont emiatt lóg ki az együttesből. Jankovics Péterrel összeszokott páros alkotnak, többek között együtt dolgoztak Bodó Viktor társulatában, a Szputnyikban is. Ám Gigor több közös jelenetüket alulírta, nem hagyva teret a vonzalmon túl alakuló szövetségüknek – kapcsolatukat a bántóan művi, férfifantáziát idéző édeshármas-jelenet is zavarosabbá teszi.

A film azonban több lábon áll, ez a hiányosság sem ront rajta sokat. Nem is beszéltünk a vicces és frappáns, mégsem kimódolt szövegekről vagy a Pater Sparrow által tervezett apokaliptikus, posztkádári látványvilágról, amelyek percek alatt lélegző világot építenek a Kút köré, minden részletében ismerős, de kegyetlen meglepetéseket tartogató miliőt. Gigor bizonyította, hogy nemcsak nyolcévente lehet rábízni egy nagyjátékfilmet.

Kránicz Bence

 

KÚT – magyar, 2016. Rendezte és írta: Gigor Attila. Kép: Herbai Márk. Vágó: Kiss Wanda. Hang: Székely Tamás. Producer: Pusztai Ferenc. Szereplők: Jankovics Péter (Laci), Kovács Zsolt (István), Tzafetás Roland (Zoli), Kurta Niké (Marcsi), Trokán Nóra (Hajni), Pokorny Lia (Vera), Irma Milović (Dragica), László Zsolt (Dzsoni), Pusztai Ferenc (Misi). Gyártó: KMH Film. Forgalmazó: Vertigo Média Kft. 97 perc.

A bejegyzés trackback címe:

https://filmvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr8011739211

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása