A grúz Levan Gabriadze alkotása, az Unfriended (Cybernatural, 2014) az első olyan élőszereplős nagyjátékfilm, amely teljes egészében egy számítógép képernyőjén játszódik. Az áldokumentumfilm felokosított, 2.0-ás formai alapötletével éltek már kisfilmek (mint az első V/H/S-antológia Joe Swanberg által jegyzett epizódja, a Skype-beszélgetéseket rögzítő The Sick Thing That Happened to Emily When She Was Younger, vagy a Noah című 2013-as ujjgyakorlat), azonban az egészestés előfutárok (The Den, 2013; Open Windows, 2014) szétfeszítették a digitális tér kereteit és a játékidő egyes részeiben kiléptek belőle. Az Unfriended többet tud az összes eddig említett munkánál: a szigorú formai megkötöttségekkel invenciózusabban bánik, mint a kisfilmek, cselekményvezetése pedig precízebb és elegánsabb, mint a két nagyjátékfilmé.
Az Unfriended cselekményét egy középiskolás kaliforniai lány, Blaire Lily MacBookján valós időben kísérhetjük figyelemmel: azt látjuk a vásznon, amit ő a képernyőjén. A film gerincét egy Skype-konferenciabeszélgetés adja, amelyben Blaire az iskolai cimboráival és a barátjával vitat meg kevéssé érdekfeszítő témákat, miközben kattintgat az internetes böngészője tabjai (Gmail, Facebook, Wikipedia, YouTube, Instagram etc.), az iMessage üzenetküldő program és a Spotify zenelejátszó között. A cselekmény katalizátora a konferenciabeszélgetés titokzatos hívatlan vendége, akiről kiderül, hogy az épp egy évvel ezelőtt öngyilkosságot elkövetett osztálytársuk, Laura Barns fiókját használja. A lány egy YouTube-ra feltöltött kompromittáló felvétel miatt végzett magával, és a halálához a videochat valamennyi meghívottjának köze van. A játékidő harmincadik percétől ekként megindul a játékos ijesztgetés, amely fokozatosan trollkodásba, majd pedig halálos fenyegetésekbe megy át. E bosszú- és kísértetfilmbe oltott slasher a zsáner játékszabályainak megfelelően időközönként változatos módokon csökkenti a Skype-beszélgetés résztvevőinek számát, amint a vigilante-szellem leszámol a selfie-generáció álnév mögé bújva kegyetlenkedő, gyűlölettel teli tagjaival.
Gabriadze low-budget letéteménye szinte minden tekintetben bravúros: narrátor és flashback nélkül osztja meg a legszükségesebb háttérinformációkat (Facebook-feedek, online videók és el nem küldött, átszerkesztett chat-üzenetek formájában), mesteri fekete humor-bonbonokat szór szét a brutális gyilkossági jelenetek között/alatt (lekapcsolhatatlan, szarkasztikus Spotify-nóta, bájos Chatroulette-intermezzo) és képes elérni azt, hogy a szigorú formalizmus ne letompítsa, hanem intenzifikálja a suspense-t és a sokk-effektek erejét (lásd bufferelő webkamera, szakadozó internetkapcsolat). Úgy tűnik, hogy egy ismeretlen grúz filmrendező Timur Bekmambetov (Éjszakai őrség, Nappali őrség) produceri segítségével kifejlesztette és egyúttal a tökéletesség határáig is csiszolta a thrillerrel házasított desktop-mockumentary műfaját. Noha a recenzió tárgya egy film az Y-nemzedék sötét internetes szokásairól az Y-nemzedéknek (alig 80 perces játékideje és példás tempója igazodik a dekoncentrált, figyelemzavaros generáció igényeihez), Gabriadze munkáján még azok is pompásan fognak szórakozni , akiknek annyit mond a Spotify, az Instagram és a Live Leak, mint az Unfriended célközönségének Bresson, Ozu vagy Antonioni neve.
