Ha az HBO legújabb komédiája valamelyik évad végi televíziós gálán díjat nyerne, az alkotók két embernek tartoznának köszönetnyilvánítással: Stanley Kubricknak és Armando Iannuccinak – de még Steven Soderbergh és Paul Greengrass is megérdemelne egy-egy biccentést. A Krízisben sajnos nem üti meg a nagy elődök produkcióinak színvonalát, de tagadhatatlan, hogy a megfelelő helyekről merít.
A nemzetközi helyzet már rögtön az első epizód elején jelentősen fokozódik: egy szó szerint elmebeteg diktátor megpuccsolja a demokratikusan megválasztott pakisztáni kormányt és átveszi az ország irányítását. Az új elnök első tévébeszédében azzal vádolja az amerikaiakat, hogy a cionistákkal szövetkezve el akarják pusztítani Pakisztánt. Az amerikai kormány ettől ideges lesz, és az elnök vezényletével válságstábot állítanak fel. A védelmi miniszter azonnali akciót sürget, a külügyminiszter, Walter Larson ellenben türelemre int, nem szeretné ugyanis, ha egy elhamarkodott döntés miatt kitörne a harmadik világháború. Utóbbi, vagyis Larson a washingtoni szál főszereplője (alakítja az egyik producer: Tim Robbins), de ugyanilyen fontos szerep jut a Pakisztánban dolgozó, a puccsista kormány kezére jutó amerikai diplomatának (Jack Black) és egy kitüntetésekkel gazdagon kidekorált vadászpilótának (Pablo Schreiber).
A fajsúlyos alaphelyzetet – szatirikus komédia lévén – néhány apróság árnyalja, de leginkább az, hogy hőseink mind jelentős jellemhibákkal vannak felvértezve. A politikusként leginkább kompetensnek és józannak nevezhető Larson ázsiai luxuskurvákkal csalja a feleségét, nem mellesleg alkoholista is; a sztárpilóta gyógyszerész ex-felesége segítségével drogokat árul a bajtársainak, hogy kiegészítse röhejesen alacsony fizetését; a Jack Black által alakított diplomata pedig a bunkó, harsány és hedonista amerikai összes sztereotípiáját megtestesíti.
Ahogy a magyar HBO által szervezett vetítés előtt Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő röviden felvázolta, a Krízisben többnyire köszönőviszonyban van az úgy nevezett valósággal, a rendező, Jay Roach pedig elég komoly rutint szerzett már a politikai drámák és szatírák műfajában (Újraszámlálás, Versenyben az elnökségért, Képtelen kampány), úgyhogy a sorozat elvileg bátran beilleszthető az USA külpolitikai ténykedését kritikusan tálaló filmek (Traffic, Zöld zóna, stb.) sorába. Azt pedig, hogy a televízióban nem csak a belügyeken lehet felszabadultan élcelődni, éppen két HBO-s produkció, Az alelnök – Iannucci saját angol sitcomját adaptálta a washingtoni viszonyokra – és a Daily Show-ból kinőtt John Oliver-show az elmúlt hét híreiről bizonyította be.
Nélkülük a Krízisben valószínűleg meg sem született volna, a sorozatnak azonban van egy jóval régebbi előképe is, méghozzá a Dr. Strangelove. Kubrick nagy ötlete volt, hogy a végítélettel kecsegtető atomkatasztrófáról nem komoly drámát, hanem szatírát, pontosabban politikai burleszket forgatott, amelyben a fajsúlyos témát végtelenül blőd és abszurd poénok váltogatják. A Krízisben sem szűkölködik blődségben, a sorozat hangvétele valóban olyan, mintha a Dr. Strangelove-ot és Az alelnököt próbálták volna keresztezni, a végeredmény ellenben – az első két epizódból ítélve – felemás lett. Minden célba találó gegre jut egy kevéssé sikerült is, ráadásul Jack Black – a másik producer – sajátos ripacs-stílusa – ami neki sem áll mindig jól – több színészre is átragad. A nagy elődben, a Dr. Strangelove-ban szinte csak ilyen, túltolt alakításokkal találkozhatunk; a nagy kérdés, hogy ugyanerre 50 évvel később vevő-e még a közönség.
A Krízisben alapötlete hibátlan, a színészi gárda is erős, de csak akkor lehet majd Az alelnökkel, vagy a másik kiváló HBO-s szatírával, a Szilícium-völggyel egy napon emlegetni, ha a folytatásban sikerül megtalálnia a saját hangját.
A sorozat első epizódját a magyar premierrel egy időben, hétfő hajnalban 4:30-tól vetíti az HBO, ismétlés este 23:30-kor.
