Filmvilág blog

A barna táska - Egy hadifogoly naplója és levelezése

2015. május 23. - filmvilág

Május 26-án, kedden, 18:00 órakor, a Nyitott Műhelyben (Bp. Ráth György u. 3.) mutatják be A barna táska című kötetet a szerzők és összeállítók, Kornis Anna és Takács Ferenc (a Filmvilág állandó szerzője), valamint Kőrössi P. József, a Noran Libro Kiadó ügyvezető igazgatója, a kötet kiadója, Dr. Karsai László történész, egyetemi tanár és Bán János színművész közreműködésével.

reszlet.jpgPesti Hírlap 1915. szeptember 15. számában megjelent üzenet feladója, Kornis Jenő Przemyśl kapitulációját (1915. március 23.) követően esett orosz fogságba.  A következő három évet Oroszországban töltötte hadifogolyként. Egy évig egy szamarkandi (ma Üzbegisztán) láger lakója volt, majd – mikor társaival együtt átvezényelték a Moszkvai Kormányzóságba – további két éven át mezőgazdasági munkát végzett. 1918. március 25-én néhány bajtársával együtt megszökött a hadifogságból, és szerencsésen hazajutott Magyarországra.

Hazatérte után a fogságból hazahozott naplóját, leveleit, feljegyzéseit és fényképeit egy női kézitáskába helyezte – hogy mikor, nem tudjuk pontosan. A Kornis család lakásában azután a barna táska hosszú évtizedekre eltűnt a szekrények mélyén. Létezéséről mindenki tudott, de csupán mostanában derült ki, hogy milyen páratlanul érdekes dokumentumokat tartalmaz az első világháborúról, a harctér és a hadifogság gyötrelmes mindennapjairól.

A barna táska ezt a megkapó és magával ragadó személyes tanúságtételt tárja a nyilvánosság elé. A kötet szerkesztői, Kornis Anna (Kornis Jenő unokája) és Takács Ferenc (Kornis Anna férje) munkájukkal egyben Kornis Jenő, Przemyśl hős védője és a holokauszt áldozata előtt tisztelegnek.

A bejegyzés trackback címe:

https://filmvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr487486260

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása