Igen felemásra sikeredett az idei Oscar-mezőny, ám a legesélyesebb kedvencek ismeretében nincs okunk panaszra. Ha az Amerikai Filmakadémia díjára amolyan jutalmazó-jóváhagyó pecsétként tekintünk, örülhetünk a függetlenek és az álomgyári viszonyok között kísérletezőbbnek számító darabok sikerének és a britek látványos előretörésének. Nemcsak a jelölések, azok hiánya is árulkodó: idén csak két nagyköltségvetésű megapic, a Csillagok között és A galaxis őrzői címeivel találkozhatunk – a kevésbé fontos kategóriákban. Tizenhét alkotás vihet haza egynél több szobrocskát, de a jelölések száma eléggé kiegyensúlyozott. A Birdman és A Grand Budapest Hotel kilenc, a Kódjátszma nyolc, az Amerikai mesterlövész és a Sráckor hat kategóriában érdekelt, és mivel ezek száma korlátozott, nagy nyertesek nem lesznek, míg nagy vesztesek igen. Az este legnagyobb kérdése mindenképpen az, hogy Birdman vagy Sráckor. Emellett érdemes lesz arra is figyelni, mit kap majd a Whiplash, Wes Anderson vagy a Kódjátszma, illetve díjazzák-e az Amerikai mesterlövészt vagy a Foxcatchert.
Legjobb film
A tengerentúlon a Selma mellőzése (két jelölés) és az Amerikai mesterlövész állítólagos túljelölése miatt csaptak fel az indulatok, holott a politikai felhangok nélkül egyik film sem kiemelkedő. Eastwood ízléses, ám talán túlzottan is hazafias alkotása meglepetés közönségsiker volt Amerikában, ám nagyon elfogult mozi, míg Ava DuVernay történelmi leckéje borzasztóan patetikus. Tudjuk, a fekete öntudat építése fontos és Martin Luther King is hatalmas ember volt, de a Selma ezen túlmenően nem sokat újat tud mondani. A legnagyobb kérdőjel mégis A mindenség elmélete sztárolása, hisz a Hawking-imázsfilm Redmayne mutatványát leszámítva nem kimondottan érdekes, ennél messze fontosabb filmeket láthattunk tavaly. A britek másik favoritja sokkal izgalmasabb, hisz a Kódjátszma egy telivér midcult, árnyalt tudós-portréval és a melegjogi problémákkal. Az alacsony költségvetéssel készült Sundance-kedvenc Whiplash öt jelölése pontosan mutatja, az indie-szcéna igen komoly tényező. Kilenc lehetőségével Wes Anderson idén visszavonhatatlanul része lett a hivatalos kánonnak. Az egykori különc kult-rendezőt egyre többen felfedezték az elmúlt években, A Grand Budapest Hotel már tisztes eredményekkel szerepelt a kasszáknál. Közel sem ez Anderson legjobb mozija, ám nem ezért lesz az idei Oscar-gála egyik nagy vesztese. A legtöbb figyelmet ezúttal két fantasztikus darab, a Sráckor és a Birdman fogja kapni, abszolút megérdemelten. Két teljesen különböző film, mindkettő igazi, nagybetűs moziélmény. Linklater és Iñárritu is bravúrt hajtott végre, idén tehát tényleg nehéz választani. Mivel Hollywood szereti az önmagáról szóló szatírákat és a Birdman értelmezhető a látvány- és a művészfilmek sajátos ötvözeteként, idén a mexikói rendező alkotása lesz a győztes. A Sráckor nem pont az Akadémia ízlése, én ezért is szurkolok neki.
Legjobb színész
Sokat szoktak viccelődni azzal, milyen is az Oscar-kompatibilis alakítás, és erre tessék, a férfi főszereplők idei mezőnye mintha csak valamiféle ironikus önparódiája lenne, hogyan lehet elnyerni ezt a szobrot. Bradley Cooper szépen felpumpálta magát, Steve Carell arcát elcsúnyították és a komikus egy vérbeli pszichopata bőrébe bújhatott. Cumberbatch egy meghurcolt meleg tudóst, Keaton egy őrület határán egyensúlyozó színészt, Redmayne egy mozgássérültet alakított. A klisékre a koronát valószínűleg a brit színész díjazása teszi majd fel, melyet nagyon sajnálatosnak tartok. Redmayne valóban lehengerlő fizikai teljesítményt nyújt, ám Hawking fogyatékossága mellett a tudós személyiségeegydimenziósra sikeredett. Titkon azért bízom az Akadémia józan ítélőképességében, ezt a szobrot ugyanis Michael Keaton érdemelné meg. A Birdman nagyon sokat köszönhet az ő intenzív jelenlétének, sajnos mégsem valószínű, hogy őt díjazzák. Ez a verseny amúgy is komolytalan, hisz Jake Gyllenhaal még jelölést sem kapott az Éjjeli féregben nyújtott zseniális teljesítményéért.
Legjobb színésznő
Két amerikai, két brit és egy francia színésznő verseng a szoborért, idén mégis ez a legkevésbé izgalmas kategória. Felicity Jones jelölése nyilván a filmnek szólt, Hawkings feleségét meggyőzően játszotta el, mégsem érződött az a bizonyos plusz, ami kiemelkedővé tenné a játékát. Reese Witherspoon és Marion Cotillard hozták a kötelezőt, az ex-függő túrázó és a francia munkáslány hálás figuráit hibátlanul megoldották. A nagy remeklést idén Rosamund Pike mutatta be, aki a Holtodiglan hősnőjeként egyszerre volt törékeny, okos, ijesztő, undorító és sokkolóan hűvös. Hiába azonban e számos árnyalat, Julianne Moore ellenében idén egyszerűen nincs esélye. Az ötödik alkalommal jelölt színésznő egy Alzheimer-kóros nyelvészt kelt életre, szokásához híven kitűnően. Az este egyik nagy meglepetése lenne, ha nem az ő neve lenne a borítékban.
Legjobb mellékszereplő
Egyértelműen ebben a kategóriában a legerősebb a mezőny idén, igazi nagyágyúkkal. Robert Duvall igazi legenda, és ahogy mindig, úgy A bíró címszerepében is jó, a filmet mégsem ő, hanem Robert Downey Jr. vitte el a vállán. Edward Norton harmadszor, Mark Ruffalo és Ethan Hawke másodszor jelölt (bár ő íróként is volt már jelölve, ráadásul kétszer) - szinte hihetetlen, de egyikük sem Oscar-díjas még (Duvall hetedszer jelölt, de neki van már szobra 1984-ből). A helyzetet tovább bonyolítja, hogy tényleg mindhárman nagyot játszottak és nagyban hozzájárultak az adott film sikeréhez. J.K. Simmons viszont egész egyszerűen lehengerlő a Whiplash fanatikus karmestereként, szóval ezt a szobrot most ő viheti majd haza.
Legjobb női mellékszereplő
Ahogyan a Legjobb színésznő, idén ez a kategória is eléggé egyértelműnek tűnik. Patricia Arquette abszolút megérdemelten gyűjtögeti a díjakat és nagy meglepetés lenne, ha pont az Oscar nem kerülhetne a vitrinbe. Keira Knightley és Laura Dern másodszor jelöltek és bár mindketten remekül helyt álltak (különösen Dern), a Sráckor anyafigurája mellett ezek a szerepek aprónak tűnhetnek. Emma Stone is kissé fura helyzetbe került, hisz ahol mindenki nagyon jó, ott nehéz kitűnni. Az Akadémiának egyébként jövőre csinálnia kellene egy külön kategóriát Meryl Streep számára... mármint tizenkilenc jelölés után lassan kaphatna valamiféle örökös díjat és így maradhatna hely másoknak is.
Legjobb rendező
Ahogyan tavaly, idén is ez lesz a “vigaszdíj” annak a rendezőnek, aki hoppon marad a Legjobb film kategóriájában. A képlet most annyival bonyolultabb, hogy ezúttal több sláger is akad, a nagy kérdés tehát az, melyik lesz a nagy vesztes. Fentebb már megindokoltam, miért tartom valószínűnek a Birdman sikerét, a fenti logikát követve tehát ebben a borítékban Richard Linklater neve szerepel majd. A Grand Budapest Hotel és Wes Anderson „csak” a forgatókönyvért kapott szoborral vigasztalódhat (lásd lentebb). A Foxcatcher a maszkért/hajért kap majd Oscart, ahogyan a Kódjátszma is biztosan begyűjt majd egyet-kettőt a kevésbé fontos szobrokból.
Legjobb eredeti forgatókönyv
Bár a jelölt forgatókönyveket természetesen nem olvastam, vagyis az elkészült filmek alapján vonom le az alábbi következtetéseket, vélhetően a szavazók nagyobb része is hasonlóan dönt. A Sráckor jelölése ebben a kategóriában érdekes kérdéseket vet fel, hisz ebben az esetben egy folyamatosan formálódó, a színészekkel közösen írt, abszolút unortodox szkriptről van szó. A Foxcatcher és A Grand Budapest Hotel pont nem a sztori miatt érdekes, bár ez utóbbi igen elegánsan mozgatja számtalan szereplőjét és az idősíkokat. Az Éjjeli Féreg karakterei és dialógusai egészen kiválóak, a Birdman pedig egy csodálatosan rétegzett, rafinált történet, igazi posztmodern mestermű. A díjat ez utóbbi két filmnek kéne kapnia, mégis A Grand Budapest Hotel viheti haza a szobrot, amolyan vigaszdíjként. Wes Anderson hasonlóan jár majd, mint Tarantino szokott: a legjobb film és rendező kategóriáiban alul marad, de íróként Oscar-díjas lesz.
Legjobb adaptált forgatókönyv
Az Amerikai mesterlövész és a Mindenség elmélete jelölése törvényszerű volt, holott ezek a forgatókönyvek az elkészült filmek alapján nem tűnnek túlzottan innovatívnak. A Kódjátszma hibátlan műfaji szintézis és sikeresen hoz össze egymástól látszólag távol eső minőségeket, míg a Whiplash remekül ötvözi a sport- és karrierdrámák eszköztárát az író-rendező Damien Chazelle saját élményanyagával. Az Inherent Vice sajnálatosan mellőzött film. Bár Thomas Pynchon regényét sajnos nem ismerem, Paul Thomas Anderson mozija tele van csodálatosan kígyózó dialógokkal és elképesztően bizarr karakterekkel. PTA hatalmas esélyes, ám követve a fentebb alkalmazott vigaszdíj-logikát, ez a kategória most Chazelle győzelmét hozza. A Whiplash biztosan alulmarad a Legjobb film mezőnyében, de forgatókönyvként nyerhet. (Az adaptált forgatókönyves besorolás egyébként érdekes, hisz Chazelle saját korábbi rövidfilmjét bővítette ki).
Legjobb operatőr
Roger Deakins az operatőri kategória Meryl Streepje azzal a nem elhanyagolható különbséggel, hogy ő még tizenegy jelölés ellenére sem mondhatja magát Oscar-díjas operatőrnek. Valószínűleg az idei tizenkettedik jelölését sem váltja majd szobrocskára, a Rendíthetetlen képei valóban szépek ugyan, de ez a Mr. Turner és A Grand Budapest Hotel esetében is igaz. Az Ida fekete-fehér, nagy műgonddal komponált beállításai még ebből az erős mezőnyből is kitűnnek, Lukasz Zal és Ryszard Lenczewski művészi fotókat idéző látványvilága már-már zavaróan tökéletes. A díjat mégsem ők, hanem a Birdman operatőre, a tavalyi nyertes Emmanuel Lubezki viheti majd haza. Ahogyan a Gravitáció lebegéséért, úgy az álomszerű fényekért és a kézikamera innovatív használatért is jár majd az Oscar, abszolút megérdemelten.
Legjobb idegen nyelvű film
Az öt legjobbat kiválasztani a tavalyi év nem angol nyelvű filmtermésből legalább olyan erőltetett dolog, mint megszavazni, ki a legszebb nő a világon. Nincs itt a Lavina, nincs itt az Eltűnés sorrendjében, A felszín alatt vagy a Borgman, és még hosszasan sorolhatnánk a címeket, ám ez a kategória mindig is amolyan politikai állásfoglalásként működött. Bár az afrikai versenyzőt még nem láttam, a másik négy valóban kiváló és mind fontos problémákat pedzegető alkotás. Az Eszeveszett mesék (ami, írjuk le itt is, NEM Almodóvar filmje!) némileg kakukktojásnak tűnhet, de a szórakoztató sztorikkal az alkotók az argentin társadalom elé is görbe tükröt tartanak. Az észt Mandariinid (Mandarinok) gyönyörű példabeszéd a háború embertelenségéről, ám a díj sorsa ezúttal az Ida és a Leviatán között fog eldőlni. A putyini rendszer kritikája miatt, illetve az ukrajnai események fényében az Akadémia tagjai az orosz filmet fogják választani, ami ettől függetlenül, a saját jogán is maximálisan megérdemli a díjat.
