Keletről érkezett, vékony, furcsa fiatalember, bizonyos Íszá Karpov bukkan fel Hamburg utcáin. Oroszországból vagy talán Csecsenföldről csempészték be kalandos úton Németországba. Éhezik, segítségre szorul, de tele van pénzzel, és ha bármi is igaz az állításaiból, még ennél is többre jogosult – szabályos vagyon várományosa. Egy csinos és ugyancsak fiatal német ügyvédnő, a lelkiismeretétől kínzott Annabel Richter próbálja minden lehetséges eszközzel támogatni, akár a törvényes kereteken is túlmerészkedve. Történetük összefonódik a szintén hamburgi, ám angol származású Tommy Brue-éval, aki apjától nem csak egy – látszólag még jól elevickélő, valójában egyre rosszabb állapotban lévő – magánbankot örökölt, hanem annak nagy titkát is, ami egyben Íszá vagyonának kulcsa.
Az önmagában sem túl egyszerű és rizikómentes alaphelyzetet a „terrorizmus elleni háború” jegyében paranoiássá vált, egymással is birkózó titkosszolgálatok felbukkanása teszi még bonyolultabbá és kockázatosabbá. A különféle szervezetek képviselői közül egyedül a „régimódi”, azaz hidegháborús elvek és értékek szerint dolgozó Günther Bachmann véli érteni Íszá, Annabel és Brue viszonyát és valódi céljait. Bachmann kritikával és fenntartásokkal, de előítéletek nélkül és nem az üldözési mánia szűrőjén át vizsgálja a többi főszereplőt – kérdés, igaza van-e, és ha igen, meg tudja-e győzni a rivális szolgálatokat, köztük az iszlamisták terrorcselekményei miatt jogos haragot érző amerikaiakat.
John le Carré 2008-ban megjelent regényének címszereplője, Íszá zavaros figura. Zavarosan beszél, viselkedik, gondolkodik, zavaros a háttere is – viszont (amennyire ezt meg lehet állapítani) nem veszélyes. Azzal, hogy megjelenik Hamburgban, bőven ad okot féltucat ország többtucatnyi különböző hatóságának, hogy foglalkozzanak vele, de az a legkevésbé sem biztos, hogy ítéletet mondhatnak felette. És ami azt illeti, elvileg ezek a hatóságok nem is mondhatnak ítéletet senki felett, egész egyszerűen nem ez a dolguk…
A regény – hasonlóan le Carré legtöbb munkájához – fordulatos, feszült, olvasmányos, szellemes, sőt, az elcsépelt, de ezúttal teljesen jogosan használt kifejezéssel élve letehetetlen kémthriller, gondosan felvázolt karakterekkel és hiteles környezetrajzzal, a szerzőnek azonban ezúttal sem az volt a fő célja, hogy beérje ennyivel, az olvasóközönség biztos kezű szórakoztatásával. Le Carrét a morális kérdések foglalkoztatják, értve ez alatt egyén és szervezet morális státuszának problémáit is: mitől lesz valaki/valami jó/jobb valaki/valami másnál? És hogy még bonyolultabb legyen a képlet: hogyan lehet közös nevezőre hozni a nyugat-európai, azaz zsidó-keresztény kultúrkör elképzeléseit és eszményeit az iszlám elképzeléseivel és eszményeivel? Főleg 9/11 után pár évvel?
Visszatérve a zavarosság kérdésére: mindannyiunknak, szerte a világon fel van adva a lecke, és erre a problémára (is) kiválóan kérdez rá le Carré. Íszá az iszlám mércéje szerint is ellentmondásos karakter, az európai embereknek viszont már az iszlám önmagában is bőven az (hogy saját magunkon miért nem kérünk számon furcsaságokat, most más kérdés). A „multkulti” renoméja egy ideje – részben pont az európia kultúrával nehezen elegyíthető mohamedán tanok fokozott jelenléte és az együttélési problémák miatt – megkopott, arra viszont nincs válaszunk, mihez kezdjünk az Internet, a fapados repülőgépek, az eljelentéktelenedő határok, a bárkit bárhol könnyen és olcsón elérő kommunikáció korában a szomszédba beköltöző „idegenekkel”, akik ugyanúgy lehetnek alvó ügynökök, mint az ugyanezen ügynökök megbízói elől menekülő megalázott áldozatok.
Falakat húzni nem lehet és valószínűleg nem is érdemes, a veszély viszont valós – mi a teendő? Le Carrét többen is azzal vádolták e könyv miatt, hogy „rossz oldalra állt”, vagy legalábbis prédikálásra adta a fejét, Az üldözött mégsem intézhető el ennyivel, már csak azért sem, mert elsősorban nem válaszokat ad, hanem kérdéseket tesz fel. Elfogulatlanul, de szilárd morális alapokon állva. A nem pusztán hihető és reális, de kifejezetten valós események által ihletett regény összességében az emberiesség mellett teszi le a voksot, és persze amellett, hogy egész életre kiható döntéseket csak az összes körülmény alapos mérlegelésével szabad hozni, akárkiről is van szó.
Közhelyes? Talán.
Nem túl trendi? Biztos.
Ajánljuk a könyvet? Mindenképpen.
