Filmvilág blog

Tizedszerre is jön a BuSho

Sajtóközl. + programajánló

2014. augusztus 14. - filmvilág

BUSHO logo_2014_CMYK.jpg2014. szeptember 2. és 7. között jubilál azaz 10. alkalommal rendezik meg a BuSho (Budapest Short) Nemzetközi Rövidfilm Fesztivált. A fesztiválnak 6 évig otthont adó Vörösmarty mozi bezárásával a központi vetítések helyszíne ezúttal a Puskin mozi és a Corvintető lesz, a vidéki helyszínek között pedig szintén debütál majd Sopron. A versenyprogram és az információs vetítések mellett ismét lesznek kiállítások, workshop bemutatók és az Európai Film Akadémia előző évi rövidfilmes kategóriájának jelöltjeit is bemutatják majd.

 

A szokásos tavaszi kéthónapos kemény szelektálást követően, melynek során több mint 70 országból közel 1200 rövidfilm került az előzsűri elé – kategóriánként hozzávetőlegesen 135 animáció, 165 kísérleti és 835 fikciós film – megszületett a 10. BuSho Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál versenyprogramja. Németország 136 nevezést küldött, Spanyolország 137-et, míg az idei képzeletbeli dobogó legfelső fokán az USA áll, nem kevesebb, mint 138 alkotással. A jól bevált 15 órás versenyprogramba ezúttal 81 alkotás jutott be, az információs vetítésekbe, az animációs és a magyar panoráma szekcióba pedig összesen szintén ennyi.

A szervezők a Balassi Intézet New York-i Magyar Kulturális Központjával közösen meghirdetnek egy P2P//:1989 elnevezésű filmversenytis az 1989-es történelmi jelentőségű események 25. évfordulója alkalmából. A fődíj kategóriánként 1000 USA dollár.

Elkészült a részletes bontás is a versenyprogramhoz, 3 nap alatt 15 egyórás blokkban kerülnek majd vetítésre a legjobbak. A versenyfilmek között ismét szép számmal találhatunk magyar rövidfilmeket, ráadásul több visszatérő alkotó is a nemzetközi mezőnyben mutathatja be alkotását, a teljesség igénye nélkül a nemrég EFA jelölést kapott Szabó Simon vagy Ferenczik Áron, Tóth Barnabás, Szirmai Márton és a Dési-Móray alkotópáros is.

A központi helyszín, a budapesti Puskin mozi és az esti ismétlő vetítéseknek helyet adó Corvintető mellett párhuzamosan zajlanak majd a vetítések több vidéki és újabb határon túli helyszínen is, a szolnoki Tiszap’Art mozi mellett új helyszínként debütál majd a soproni Búgócsiga. Ezúttal is láthatóak lesznek a versenyfilmek Nagyváradon (Románia), Érsekújváron (Szlovákia) és Ukrajnában Ungváron is. Jegyeket továbbra is kizárólag a versenyblokkokra kell váltani. (A foglalásról bővebben: itt.)

A bejegyzés trackback címe:

https://filmvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr186603033

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása